buszbaleset;Szabadbattyán;halálos tömegszerencsétlenség;

2022-09-20 12:39:00

„El kellett fogadnom, hogy életben maradtam, míg mások meghaltak mellettem”

Máig nem derült ki, mi okozta tavaly augusztusban a horvátországi „villámnyaralásból” hazatérő busz kilenc áldozatot követelő balesetét. Az egyik túlélővel beszélgettünk testi, lelki sebekről és arról, miért akar „rossz lábbal” is félmaratont futni.

– Horvátországból jöttünk haza autóbusszal, Székesfehérvár előtt, Szabadbattyánnál jártunk. Világosodott, hajnali öt óra felé lehetett, amikor az ütközés történt. Balatonboglár után cseréltek a sofőrök, aztán elaludtam, arra ébredtem fel, hogy nekimegyünk valaminek. Az ütközési energiát a fizika törvényei szerint a busz utasterének első fele tompította. A busz vezetője mögötti első öt sorból ülők mindenki kizuhant, engem kivéve. Félelmetes volt a csend, amikor megállt a busz, olyan csendet még sosem hallottam. 

Ötvenhatan utaztunk a buszban, negyvenen épségben, vagy minimális sérülésekkel élték túl a balesetet. Nagyon büszke vagyok egy fiatal lányra, akinek sajnos nem tudom a nevét: ő volt az, aki utat tört a busz hátsó részéhez, és kirúgta a jármű hátsó ablakát, hogy a többiek ki tudjanak szállni. Szétroncsolt lábbal az ablakon kúsztam ki, mert volt bennem egy erős belső késztetés, hogy nekem innen ki kell menekülnöm. Sportoltam, versenyszerűen kosaraztam, ez magával hozza a gyors helyzetfelismerés képességét. Azonnal azt éreztem, hogy ki kell szállnom a buszból, 

Az ötvenhét éves, egy egyetemen tanulmányi előadóként dolgozó, Budapesten élő Kovács Kincső szavai ezek. Egyike volt tavaly augusztus 15-én, egy egynapos horvátországi kiruccanásból hazafelé tartó, hajnalban balesetet szenvedett buszjárat utasainak. Nyolcan – köztük a sofőr – a helyszínen életüket vesztették, egy utas később a kórházban hunyt el.

Annak idején a baleset nagy sajtóvisszhangot váltott ki, sokakban felvetődött az „egynapos utak” értelmetlensége, hiszen a részvevők két éjszakát töltenek el azért a buszon, hogy néhány órát a tengerparton legyenek, s valójában fáradtabban térnek vissza, mint ahogyan elmentek.

– Rutinos utazó vagyok, igyekszem a lehető legjobb ár-érték aránnyal kihozni egy-egy kalandot, akár úgy is, hogy egy hotelben többedmagammal, négy vagy hat ágyas hálóteremben töltöm az éjszakákat. Éppen ezért számomra egy ilyen egynapos út egyáltalán nem megterhelő, ahhoz is hozzászoktam, hogy az autóbuszon alszom. Parlagfű-allergiám van, ha egy napot lent töltök a tengernél, három-négy napig nem kell gyógyszert szednem. Egy ilyen egynapos túra jobban megéri, mint ugyanennyi időt a Balaton mellett tölteni, hiszen a tenger, mint úti cél sokkal vonzóbb, s árban sem rosszabb. Ha tudjuk milyen kényelmi felszerelés vigyünk magunkkal ahhoz, hogy a buszon lévő hosszú órákat kényelmesen el tudjuk tölteni, egyáltalán nem megterhelő egy ilyen egynapos kiruccanás – érvel.

Ezt a szemléletét a baleset sem változtatta meg, annak ellenére, hogy immár több, mint egy éve a buszban szétroncsolódott lába és annak gyógyulása tölti ki az életét.

– Nagyon nagy segítséget és odafigyelést tapasztaltam ebben a több sebből vérző egészségügyben, kezdve onnan, hogy milyen sebgyógyító krémekkel kezeltek, hogy naponta átkötözték a sebet, ha kellett, akkor este tíz órakor. Oroszlánharc, amit a magyar kórházakban a szakemberek az áldatlan körülmények közepette végeznek – mondja.

Annak ellenére pozitív a véleménye, hogy az első kivizsgálásokon nem vették észre:

– a két hiányosság miatt milliós tételektől esett el, amikor a biztosító rendezte a kártérítést.

A testi sebeknél azonban a lelkieket talán még bonyolultabb gyógyítani.

A baleset után rögtön felajánlották pszichológus segítségét. Első nap nem kértem, a második naptól már igen: a harmadik napon tudtam meg, hogy a barátnőm, aki több úton is társam volt, s ahogy én is, szeretett csavarogni a világban, a helyszínen életét vesztette. Hirtelen ötlettől vezérelve csatlakozott hozzám, indulás előtti nap chateltünk, s mondtam, hogy utazom. Sokáig magamat hibáztattam a haláláért, hiszen, ha akkor épp nem beszélünk, és nem osztom meg ezt az információt, nem jön velem. Meg kellett tanulnom ezt az érzést kezelni.

– mondja az asszony, aki később megemlíti azt is, a buszon utazók közül sokan benne vannak egy Facebook-csoportban, ahol megosztják egymással az információkat.

 – erősítette meg lapunknak a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya. Ezzel indokolták azt is, hogy nincs módjuk az ügyről tájékoztatást adni.

Kovács Kincső nem hibáztatja a sofőrt, s még akkor sem tenné ezt, ha netán kiderülne a konkrét felelőssége. Ez ugyanis – mondja – nem hozná vissza azt a kilenc embert, aki meghalt, s neki sem adná vissza az egészségét. Most a legnagyobb célja, hogy a csípőprotézise és gyengébben muzsikáló lába ellenére jövő tavasszal egyfajta kegyeletből, tiszteletből és életigenlésből lefussa a félmaratont. Nem egyedül fut majd, mások is vele mennek, már szerveződik a futócsapat. A mez pedig, amit viselni fognak, sajátos üzenetet hordoz: