oktatás;sztrájk;pedagógusok;tanárhiány;

„Nem robotokat, hanem gondolkodó embereket szeretnénk nevelni”

Csütörtök reggel a budapesti Fasori Evangélikus Gimnázium diákjai tartanak demonstrációt, hogy kifejezzék szolidaritásukat tanáraik iránt.

Nemcsak a diákok, hanem a szülők is támogatják a budapesti Közgazdasági Politechnikum Alternatív Gimnázium pedagógusainak sztrájkját - közölték a kormány oktatáspolitikája ellen munkabeszüntetéssel tiltakozó “polis” pedagógusok. Az iskolában 47 tanár döntött úgy, hogy négy hétig tartó gördülő sztrájkkal fejezik ki elégedetlenségüket: a következő hónapban kétnaponta, egy-egy tanóra erejéig nem veszik fel a munkát. A kormánytól egyebek mellett azt követelik, hogy érdemben tárgyaljanak a pedagógus-szakszervezetekkel, ismerjék el a sztrájkot alapjogként és azonnal érdemben emeljék meg a pedagógusbéreket.

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) által meghirdetett, hétfőn kezdődött gördülő sztrájkhoz szerdán újabb intézmények tanárai csatlakoztak Budapestről és vidékről is, a XX. Kerületi Kossuth Lajos Gimnázium sztrájkoló pedagógusai nyilatkozatukban azt is megemlítették, szerintük önálló oktatási minisztériumra is szükség lenne ahhoz, hogy helyreálljon a tanítás rangja, becsülete, társadalmi elismertsége, ehhez pedig folyamatos szakmai párbeszéd kell. “Nem robotokat, hanem gondolkodó embereket szeretnénk nevelni” – írták.

– Tanárhiány van az egész országban, a pedagógustársadalom elöregedett, kevés a fiatal kolléga, mert béreinket még mindig a 2014-es minimálbér alapján határozzák meg, és az életpályamodell szerinti bérek jelentős része a minimálbér alá került

 – indokolta a sztrájkhoz való csatlakozást a csepeli Vermes Miklós Általános Iskola 18 tanára.

Voltak, akik a Tanítanék Mozgalom által meghirdetett polgári engedetlenségi akció keretében csatlakoztak a tiltakozáshoz: az Ajkai Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Általános Iskola 18 pedagógusa a törvényileg korlátozott sztrájk helyett választotta ezt a tiltakozási formát, azt követően is, hogy több más, polgári engedetlenségben részt vevő kollégájukat kirúgással fenyegették meg a tankerületek.

Szerda reggel szülői kezdeményezésre tartottak demonstrációt a Dél-Budai Tankerületi Központ előtt, ahol egy petíciót szerettek volna átadni a tankerület vezetőinek, felszólítva őket, hogy hagyják abba a polgári engedetlenségben részt vevő pedagógusok megfélemlítését. A tankerületi központ vezetői nem voltak hajlandóak találkozni a szülők képviselőivel, a petíciót a központ egyik munkatársa vette át.

Egy pedagógus, aki ugyancsak részt vett a polgári engedetlenségben - és meg is kapta a retorziókkal fenyegető levelet - Pintér Sándor belügyminiszternek és Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkárnak címzett nyílt levelében fogalmazta meg véleményét: szerinte azért kellett a polgári engedetlenséghez folyamodniuk, mert a sztrájk korlátozásával a kormány nem hagyott számukra más lehetőséget.

- A pedagógusokkal jelenleg úgy bánnak, mintha mi lennénk a társadalom legalja, büntetést kapunk, holott nem vétkeztünk 

– írta.

A tiltakozások a következő napokban is folytatódnak. Csütörtök reggel a budapesti Fasori Evangélikus Gimnázium diákjai tartanak demonstrációt, hogy kifejezzék szolidaritásukat tanáraik iránt.