moratórium;árnyékkormány;rezsi;Demokratikus Koalíció;

2022-09-26 11:46:00

Megtartotta első ülését, 2023. június 30-ig rezsimoratóriumot kezdeményez a Dobrev Klára vezette árnyékkormány

Azokra vonatkozna, akik idén augusztus 31-ig képesek voltak fizetni a számlájukat.

Rezsimoratórium bevezetését kezdeményezi a Dobrev Klára vezetésével megalakult árnyékkormány Magyarországon – derült ki az ellenzéki kabinet első sajtótájékoztatóján, amelyet Kálmán Olga szóvivő és Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője, árnyék-kancelláriaminiszter tartott hétfőn a testület Országházban tartott első ülése után. E szerint a lakossági fogyasztóknál 2023. június 30-ig nem lehetne kikapcsolni sem a gázt, sem az áramot, még akkor sem, ha az érintettek nem fizetnek. Mindez nem vonatkozik mindenkire, hanem csak azokra, akik idén augusztus 31-ig képesek voltak fizetni a számlájukat, és a jövőben is legalább ennyit képesek kifizetni.

A javaslat szerint az a gáz és az áram áfakulcsát csökkenteni kell, emellett pedig szociális alapú kompenzációs támogatási rendszerre van szükség, és ki kell dolgozni azt a modellt is, amellyel hosszútávon fenntartható a csökkentett fix rezsiár. A rendszer és a modell kialakítására Varju Lászlót kérték fel. Mivel az árnyékkormány számításai szerint a háztartások kevesebb mint fele marad csak a rezsicsökkentés, meg kell emelni az általános fogyasztási szintet, ami alatt a rezsicsökkentett árak érvényben maradnak. Ez a szint havi 288 köbméter és havi 420 kilowattóráig terjed. Ezen túl csökkenteni kell a kis- és középvállalkozások rezsiterheit is.