Nevettetően szembesít a hatalmi játszmák kisszerűségével az Alföldi Róbert által rendezett Mária országa

Székely Csaba Mária országa című történelmi játékát Alföldi Róbert vitte színre Szegeden.

„Mér van az, hogy mindenki csak az erőbül ért? Aki nem dózerol le valamit, az már gyenge, mi?” Ez a mondat Székely Csaba Mária országa című darabjának közepe táján hangzik el, és nagyon elgondolkodtatott. Ráadásul ezt egy nő kérdezi meg, történetesen egy királyné. És itt már azonnal eljutunk a hatalomhoz, ahhoz, miként lehet hatalomban maradni?

Székely Csaba írt már korábban is történelmi játékot, a Vitéz Mihályt Béres Attila rendezte meg igencsak szórakoztatóan Szombathelyen. Szegeden még a múlt évadban mutatták be a Mária országát Alföldi Róbert színrevitelében. Szinte végig azt lehet érezni, mintha egy kortárs kabarét látnánk, még akkor is, ha régiesen beszélnek és a történet 1382 és 1386 között, a Nagy Lajos magyar király halála utáni átmeneti időszakban játszódik. A király koporsója közelében az a kérdés, ki legyen az új uralkodó?

Kálmán Eszter díszlete és jelmezei és főként a kellékek, a kempingszékektől a guruló oroszlánokig eléggé viccesek. Egyes főurak ruhája is kettős, egyszerre díszes, ugyanakkor olyan, mintha a magyaros jelzés egy tréningruhán lenne. A helyszín is sokféle a Budai Vártól Dalmáciáig. Jelenetről jelenetre röpködünk paloták és más fontos helyek között, miközben a lakóikon mulatunk. Merthogy nem lehet egyikőjüket sem komolyan venni. Egy dologgal vannak elfoglalva: azzal, hogy pozicionálják magukat, és ennek érdekében ide-oda sodródnak fizikailag, érzelmileg és etikailag is. Nincsenek határok – árulások, intrikák kísérik az útjukat.

A szerző, mintha önmagával versenyezne, próbálja humorban, fanyarságban az előző jelenetet túl licitálni. Van amikor ez sikerrel jár, van amikor kevésbé, az összkép mindenképp bravúros. Az előadás tétje azonban egy idő után elveszik, amit látunk, súlytalanná válik. A rendezés is a paródiát erősíti, még akkor is, ha komolyabb utalások is szerepelnek az előadásban, például a Bánk bán is felidéződik.

A színészek mindenesetre élvezik a káoszt. Medveczky Balázs Luxemburgi Zsigmondként lazán, sőt egyre lazábban közlekedik ebben a közegben, a végén már irányítani is képes az eseményeket. Borovics Tamás Garai nádorként, majd horvát bánként igyekszik ügyesen helyezkedni, de őt is felemészti a zűrzavar. Barnák László nápolyi királyként főként a figura parodisztikus vonásait mutatja meg. A címszerepben Anjou Máriaként Menczel Andrea mintha maga sem hinné el, hogy ő a királynő, vagy jobban mondva „a királ”. Erzsébet királynéként Botos Éva viszont erős színekkel rajzolja meg a bármilyen módon előre törni és uralkodni kívánó hölgyet. Egyébként az egész társulat jól működik az előadásban.

A végén a tengernyi hatalmi küzdelem után elhangzik a kérdés: „De velünk mi lesz?” A felhőkben megjelenik Szűz Mária! Dicsfény, és glória. A valóság persze ennél kegyetlenebb, mert itt maradunk mi, a mi országunkban.