Walter Bradford Cannon, akit a modern fiziológiai pszichológia megteremtőjének tekintenek, 1942-ben egy írásában azt vetette fel, hogy a félelem olyannyira befolyásolhatja az embert, hogy a szorongásra válaszul romlik a fizikai állapota, és ez lesz az oka a hirtelen elhalálozásának. A jelenséget Cannon „harcolj vagy menekülj” válasznak nevezte. Amikor az elme bűnöst keres és dühős indulatokat generál, a személy a jövőt fenyegetésként éli meg, miközben a félelem kiútkeresésre sarkallja. Ha nincs megoldás, végül feladja.
„Egy idő óta titokzatos eseteket hoznak be a kórházba. Egymásután érkeznek olyan betegek, akiknél megáll minden tudományom. Alélt, elesett, búskomor, apathiába [közönybe] süllyedt emberek, ujjukat is alig akarják mozdítani. Egész nap csendesen fekszenek a kórházi ágyon, meredt szemükkel a mennyezetet bámulják, ételhez nem nyúlnak, kérdéseimre nem felelnek, az orvosságot nem veszik be… és néhány nap alatt minden erőfeszítésem ellenére is meghalnak…” - írja Thanhoffer Lajos 1943-as keltezésű Kongó (Orvosi táskával Afrika földjén) című könyvében.
Egy férfibeteg 1914-ben született, özvegy, nyugdíjas gépjárművezető. Halálát megelőzően, egymást követően rövid időn belül, két alkalommal került a vidéki kórházba. Az időpont 1997. A 82 éves idős férfihoz, aki napok óta nem evett és enyhén fulladt, a szomszédok hívtak mentőt. A beteg „1997. jan. 21-én a kórház belgyógyászati rehabilitációs osztályára került. A fölvételét a hozzátartozói szociális indokokból kérték. A beteget látogatták, sőt aggódtak érte, de otthoni ellátási gondok miatt egyelőre nem tudták hazavinni.”
Erről Szenti Tibor ír a Közösség által kiváltott halál második részében. „A beteg bekerülése idején önálló, tiszta tudatú ember volt (január 22.), közepesen táplált, vérnyomása általában 120/80 Hgmm. A kórházi rehabilitációs osztályra történő fölvételekor csoportos tornát és koleszterinszegény diétát javasoltak neki.” Részletek a kórházi dokumentációból: „Jan. 24.-én az egyik ápolója bejegyzi a javaslatát a szakma szabályainak megfelelően. Magányérzet megszüntetése. Elbeszélgetés vele. Jan. 29. Ezen az éjjelen tele volt panasszal. Febr. 24. Panaszokkal van tele. Teljes kiszolgálást követel. Ki akar ugrani az ablakon. Febr. 28. Rácsos ágyba kerül, nyugtalan, zavart állapota miatt. A rács felhúzva. Minden ruhát, takarót ledobált magáról. Márc. 5. Délelőtt még gyengén volt, fulladt. (Az ápolási célhoz beírták: nyugodt legyen, feszültségoldás.) Hajnali 3-kor csendben exitált."
Magyarország, 2022. A energia árak brutális emelkedése miatt a félelem beköltözött az idősotthonokba, a vezetők és a gondozottak szobáiba, a nyugdíjasok saját otthonába. A gondozottak érzéseiről, az egyedül élő nyugdíjasok aggodalmairól csak a független médiumokban lehet hallani. A magánbeszélgetésekben pedig még jóval kétségbeesettebbek az emberek. Az érintettek úgy érzik, a covid járvány után még egy átokkal, egy újabb ismeretlen fenyegetéssel állnak szemben. Halálra vannak ítélve, és képtelenek megmenteni magukat. Mi lesz velünk? - kérdik. Harcolj vagy menekülj? De hová?
„A hónap elején megjelent kormányrendelet szerint kizárólag az elektromos kerekesszéket, az elektromos mopedet vagy a hálózati áramról működő oxigénkoncentrátort használók vehetnek igénybe az éves kedvezményes kereten felül további 1697 kWh erejéig rezsicsökkentett árat. A gázfogyasztáshoz nincs rezsitámogatás” - szól a híradás.
Az otthonokban sem jobb a helyzet. „Ha nem lesz valamilyen kormányzati intézkedés, akkor tényleg fogalmam sincs, hogy hova helyezzük majd el az embereket, és mi lesz velük” - mondja egy riportban a Mozgáskorlátozottak Somogy Megyei Egyesületének elnöke. A mozgáskorlátozottak, az idősotthonok lakói felének nincs családja, ahová vissza tudna menni. Egy kilencvenéves, teljes gondoskodásra szoruló nő hova meneküljön? Akár az idősotthonban szembesül a hideggel, a megnövekedett költségekkel, akár a saját otthonában, ahol a szociális gondoskodásnak köszönhetően eddig még képes volt létezni. Hogy ő lakásszigetelésről, ablakcseréről, energiatakarékos készülékekről álmodjon? Lehetetlen.
A történetek alaphangja hasonlatos a vudu világához, ahol az áldozatok azt hiszik, egy átoktól szenvednek, halálra vannak ítélve, és ezért úgy érzik, képtelenek megmenteni magukat. A szakirodalom az afrikai-haiti kultúrából származó vudu jelenségét kultúrához kötött szindrómának nevezi. Olyan betegségnek, amelynek megjelenése kultúránként változik. De ma már a világ bármely pontján előfordulhat, elsősorban a fekete közösségekben. Ezért felismerése minden olyan közegben kötelező, ahol esély van arra, hogy egy stressz állapot kiváltja a szervezet extrém reakcióit. Ilyenkor az elhalálozás szoros összefüggésben lehet egy olyan személyt érintő eseménnyel, aki elvesztette hitét a világban.
Egy riporter így emlékezik: „Beszéltem egy afrikai származású, nyugati egészségügyi ellátásában dolgozó doktornővel, aki kérdésemre, hogy mi is a vudu, csak annyit mondott: vedd komolyan!” (New Orleans. Taxik. Spektrum, 2004. július 24.)
Egy érzéketlen, az emberi lélek és test törvényszerűségeit nem ismerő kormány lebegteti az információkat, bizonytalanságban tartja az elkeseredetteket. Vajon meg akarja segíteni őket? Ez a gyalázatos kommunikáció viszont menthetetlenül beindít bizonyos neurofiziológiai jelenségeket, elsősorban a kiszolgáltatott, saját érdekeiket érvényesíteni nem képes csoportok tagjainál. És nincs egy tudós ember Magyarországon, aki a szakmája hitelével, a kiszolgáltatottak védelmében erről a jelenségről beszéljen. Nincs egy családorvos, idős embereket ellátó otthonban dolgozó egészségügyi dolgozó, aki értük, miattuk felszólaljon. Tételesen felsorolva a bizonytalanság okozta félelmek hatását az idős emberekre.
Itt az idő, hogy a kormány és Pintér miniszter úr megfogadja a tanácsot: "Vedd komolyan!"