Heti abszurd: Mindannyiunk minden jó tanára emlékére a mindenkori hatalmi agybajjal szemben kell most kiállni

Ez a hét ismét valami fontosat tanított mindannyiunknak: az emberség, a tisztesség és az igazság iránti vágy összeforrasztja sok ezer ember kezét még a legádázabb időkben is. És igen, döntő részben a fiatalokét, tehát a helyzet nem reménytelen. Titkon talán sejtettük ezt, vagy legalábbis drukkoltunk annak, hogy amit mi csúnyán elbarmoltunk, és helyrehozás címén még mélyebbre kapálóztunk a televényben, abból ők képesek lesznek-lehetnek kimászni. Letéve azt a cudar csomagot, amit az elmúlt évtizedekben akaratukon kívül nyomtunk a kezükbe, raktunk a vállukra, tuszakoltunk az elméjükbe. Ideges bizonytalanságot, állandó ellenségeskedést és azt a kommunista tempót, amikor névtelen senkik feljelentik a hamburgerest, aki 100 százalékos akciót kínál a Kölcsey gimnázium öt kirúgott pedagógusának. (Micsoda felemelő pillanatokat tanítottak még elestükben is ezek a remek mesterek és tüneményes tanítványaik: Ó, kapitány, kapitányom!)

Ha Fidesz lennék egy borongós és kellemetlen napon, a hamburgeres vegzatúra másnapján kiadtam volna egy exkuzáló közleményt, hogy „nem az én nevemben”. Én nem olyan országot építek, ahol a vélemény hatósági eljárást von maga után, vagy szabályosan tankerület-vezetői kirúgást, amiben nemcsak a primer gesztus a botrányos, hanem az állami hadüzenet: ti., Magyarország tiltakozó pedagógusai jobban teszitek, ha nem ugráltok, és beálltok a sorba. Tanítsátok, amit megmondtunk, hogy tanítsatok. És ha tiltakoztok, akkor Soros-pribékek, idegen ügynökök, balliberális bajkeverők lesztek, erről gondoskodni nem tart semeddig.

– fél órával az élőlánc előtt –, ahogy annak idején megpróbált agyonkérdezni egy diáktüntetőt a stúdióban: egy gyereket. És szerintem ma sem érti, mi ezzel a baj, mit rontott ő el, miközben csak a szakállas liberárja bácsiktól és leszbikus néniktől próbálja megmenteni szegény, szakadt, vén Európát, és benne Mária országát a következő ezredévnek, és szobrot is emelni neki azonnal, gurulósat aranyból (vagy legalábbis a maradékából). De nem érti az M1 papíron közmédia sem, hogy miért aljas a kelletlen tudósítás második mondataként adni számot arról, hogy azon baloldali politikusok is megjelentek.

Ez a lényeg, urak: ez még akkor is hazugság, ha valóban megjelentek (meg). Ugyanis azt a látszatot keltitek, tanárok és diákok arcába köpve, hogy baloldali Gyurcsány-ármányról van szó. Melyiktek állnak oda Palya Tamás és tanítványai elé ezzel a vélelemmel? Miután Hadházy Ákos és sokan mások jelezték, mennyire elfajzott módon ad hírt a kormánysajtó a megmozdulásról, kivezényeltek egy tudósítót a tömeg elé, s megkeresték azt a transzparenst, amelyen helyesírási hiba van (ez mindig bejön). Talán értették, talán nem, de a nyelvtani hibák szándékoltak voltak ezen a napon, s arra utaltak, hogy ha a hatalom kirúgja az összes tanárt, akkor nem lesz, aki tanítsa őket.

A hatalmasok közül a már emlegetett csacsi dolgot többet is mondott a héten. A házelnök világossá tette, hogy Magyarország számára romlottak az arányok az uniós tagság előnyei és hátrányai között. Az elmúlt öv évben folytatódhatott az ország felzárkózása, „a politikai helyzet viszont jelentősen romlott” eközben. Vagyis, hogy szövegértésre is tanítsunk picinyt, amíg van pénz az unió polgáraitól, addig megéri a közösség részének lenni, ha nincs pénz, nem éri meg. Mert a politikai helyzet romlott. Ez nyilván azt jelenti, hogy magyar adóforint-milliárdok ellenére sem lett annyi szélsőjobboldali futóbolond a kontinensen, amennyi egy kritikus illiberális tömeghez kellene, így maradt esély az épeszűségre. Annak felfogására például, hogy a migráció nem istencsapása, hanem a szintén kritikus klímahelyzet, háborús krízisek és terrorista nyomorultak ügyködésének a folyománya, és emberek vannak mögötte. Jók és rosszak. Jobb- és baloldali felosztással értelmezhetetlenül, ellenben úgy, ahogy a mesék tanítják, jóravalók és gonoszak. Okos ember nemcsak kerítéssel képes kezelni egy ilyen bajt (a buta meg karabéllyal válogatja szét a törött tányérokat az épektől), és nemcsak kipcsak/türk hókuszpókusszal képes különbséget tenni közöttük, hanem azzal, ahogy megtanították a különbségtételre.

Nem voltam egy könnyen szerethető gyerek, az ellenőrzők tanúsága szerint padokat borogattam, meztelen csajokat rajzoltam a padra és behógolyóztam az ebédlő ablakát etc., etc., Hornung Józsefné irodalomtanárnak mégis sikerült megszelidítenie, Mosóczi István néptánc-koreográfusnak sikerült embert faragnia belőlem, Troszt Tibor újságíró-szerkesztő pedig tartással és humánummal adott iránytűt. Emlékükre, és mindannyiunk minden jó tanára emlékére a mindenkori hatalmi agybajjal szemben kell kiállni. Mert nem ezek a régen szimpatikus jogász srácok az utolsók, akik elvétették. De ez benne a szép: nem tudhatjuk előre, legfeljebb annyit, a tanárokon igen sok múlik.