Karácsony Gergely;önkormányzatok;Paks;Gulyás Gergely;energiaválság;

Gulyás Gergely szerint szívesen fogadják a leggazdagabb önkormányzatok felajánlásait a rezsivédelmi alaphoz

Emellett közölte azt is, biztos nem kapnak az olcsóbb paksi áramból a helyhatóságok. 

„Az elmúlt években a baloldal, ezen belül Ön és pártja, sőt a főváros közpénzből fizetett brüsszeli képviselői következetesen elutasították az atomenergiát, mindenhol - így Brüsszelben is - mindent megtettek, hogy az energiabiztonságot szavatoló paksi bővítést megakadályozzák, míg most Ön a paksi áramban rejlő rendkívüli lehetőségekről és az atomenergiából kinyerhető olcsó energiáról írt levelet.”

Többek között ezt írta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a főpolgármesternek. Mint korábban lapunk is beszámolt róla, Karácsony Gergely vasárnap nyílt levelet tett közzé Orbán Viktornak címezve. Ebben az úgynevezett „Nemzeti Energiacsúcs” összehívását kezdeményezte. A levelet aláírta többek közt Botka László szegedi, Péterffy Attila pécsi, Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi, valamint Nemény András szombathelyi polgármester.

Gulyás Gergely reakciójának elején felsorolta a kormányzati sikerpropagandát, mi mindent tesznek, hogy megvédjék a magyar családokat és a magyar vállalkozásokat a „háború és az elhibázott brüsszeli szankciók miatt kialakult energiaválság következményeitől.”

Megjegyezte, a most működő paksi blokkok Magyarország éves áramfogyasztásának mintegy harmadát fedezik. Az olcsó paksi áram teszi lehetővé, hogy a magyar családok az Európai Unió legalacsonyabb áramdíját fizessék. A fennmaradó energiaigényt a paksi áram sokszorosáért termelő egyéb erőművekből, illetve importból kell fedezni. Egyúttal elutasította azon kérést, hogy az önkormányzatok olcsóbban kapják a Pakson megtermelt áramot, mert az a rezsicsökkentés megszüntetésével járna. 

„Minden felajánlást köszönettel fogadunk a leggazdagabb önkormányzatok - így a főváros - részéről, amellyel hozzá tudnak járulni a magyar családok és munkahelyek megvédése érdekében létrehozott rezsivédelmi alap forrásaihoz”

- zárul a tárcavezető levele.