Oroszország kiváló nukleáris csapásmérő képességekkel rendelkezik, de több tényező is visszatarthatja Moszkvát ennek az ütőkártyának a kijátszásától – erről beszélt Andrej Baklickij atomfegyverekkel foglalkozó, neves orosz biztonsági szakértő a Rigában működő független orosz hírportálnak, a Meduzának adott interjújában. Mint elmondta, az Amerikai Tudósok Szövetségének (FAS) nukleáris információs projektje szerint – amely a leghitelesebb gyűjtője az atomfegyverekre vonatkozó, nem hivatalos információknak – Oroszország közel 6 ezer nukleáris robbanófejjel rendelkezik, ezek közül több mint 4,5 ezer aktív (telepített és raktározott), a többi megsemmisítésre vár, vagy csak kivonták a rendszerből.
A taktikai-harcászati céllal, harcmezőn bevethető atomfegyverek viszont nagyobb arányban állnak Oroszország rendelkezésére, mivel a szovjet időkben szinte mindenféle fegyver kifejlesztésekor elkészítették annak nukleáris változatát – emlékeztetett a szakember. Látni lehet ezt a törekvést a legújabb fegyvereknél is, például a H–101 szárnyas rakéták, az Iszkander rakétakomplexum és a Kinzsal hiperszonikus rakéta esetében. Ezek lehetséges felhasználásáról azonban nagyon keveset tudunk. Bár a hidegháború idején számos ilyen terv készült, háborús helyzetben soha nem alkalmaztak ilyet – magyarázta Baklickij. A szakértők mára arra a következtetésre jutottak, bevetésüket követően semmi sem tudna a tervek szerint folytatódni. A hadszíntéri parancsnokok pedig jól tudják, hogy teljes káoszhoz vezetne.
Az nukleáris fegyverek tényleges hadrafoghatóságával kapcsolatban a kísérleti robbantások betiltása óta minden atomhatalom a virtuális modellezésre támaszkodik. A Szovjetunió 1990-ben, 32 évvel ezelőtt hajtotta végre az utolsó kísérleti atomrobbantását, az USA két évvel később. Azóta tehát sok minden feltételezéseken alapul. Oroszországban, a védelmi tárca 12. főigazgatósága alatt zajlik egy előírásos műszaki fenntartás, bizonyos alkatrészek rendszeres cseréje. Ezzel együtt nem tudható, hogy mindez szükség esetén hogyan fog működni, „és remélem, nem is kell soha megtudnunk” – tette hozzá Baklickij.
Ahol a legtöbb dolog korszerűsödött, az természetesen a hordozóeszközök területe. A régebbi típusú rakétákat újabbakkal váltják fel. A legrégebben hadrendben lévő Vojevoda rakétákat, amelyek hadrafoghatóságával kapcsolatosan kérdések merültek fel, például még idén Szarmat típusúakra ígérték lecserélni, de utóbbiak repülési kísérletei még nem fejeződtek be.
Zajlanak a 13. főigazgatóság felügyeletével gyakorlatok a robbanófejek raktárakból történő kiszállítására, mert a nem stratégiai rendeltetésű robbanófejeket Oroszországban külön tárolják a hordozóeszközöktől. Talán tíz központi raktárbázis van, ezek azonban a nyugati felderítő műholdak szoros megfigyelése alatt állnak, és azok, amennyire azt a nyugati forrásokból tudható, még semmilyen szokatlan tevékenységet nem észleltek.
„Ha ilyesmi történne, arról nagyon hamar értesülnénk mindannyian, Washington azt a lehető legszélesebb körben nyilvánosságra hozná, hogy maximális nemzetközi nyomást gyakoroljon Moszkvára.” Baklickij nem látja annak értelmét, hogy az orosz fél titokban próbáljon ilyen előkészületeket tenni, mert a nukleáris fegyver használatával sokkal inkább politikai, mint harci célokat lehet elérni. Ezért aztán senki sem fog egy olyan folyamatot beindítani, amelyben tényleges bevetéssel üzen, „mert mi van, ha ez nem elegendő?”. Moszkva végezhet inkább egy kísérleti robbantást, erre is lehet előre figyelmeztetni, és semmi sem indokolja, hogy kihagyják a nukleáris eszkalációnak ezeket a lépcsőit.
Ha pedig Vlagyimir Putyin orosz elnök mégis úgy döntene, hogy atomfegyvert alkalmaz, előfordulhat, hogy egyes konkrét típusok nem lesznek bevethetőek, vagy azért, mert a szállítás rendszere megszakad, vagy azért, mert nem oda csapódik be, ahová kellene, vagy bármi egyéb okból.
És ez nagy kihívás a tervezők számára. Mert például ha egy ilyen rakéta valamiért éppen saját területen esne le, az nagyon sok kérdést vetne fel. Például, azt: „Akkor mégis meg lehet tenni önnel olyasmit, amit korábban azért nem tettünk meg, mert féltünk magától?” Úgyhogy ez egy hatalmas Pandóra szelencéje, és nem véletlen, hogy 1945 óta senki sem folyamodott ehhez.
A szakember nem kételkedik abban, hogy egy bevetésre vonatkozó parancsot teljesíteni fognak az orosz hadsereg vezetői. „Valószínűleg az a legjobb változat, ha nem engedjük meg, (…) hogy akár csak a közelébe kerüljünk az alkalmazásának…” – hangsúlyozta Baklickij.
Andrej Baklickij
Fegyverzetellenőrzési és nemzetközi biztonsági kérdések szakértője, az ENSZ Leszerelési Kutatások Intézetének főmunkatársa. Korábban az orosz külügyminisztérium diplomáciai akadémiáján működő Globális Kérdések és Nemzetközi Szervezetek Központjának tudományos munkatársa, az orosz PIR Központ nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozásával foglalkozó programjának igazgatója, valamint a Nuclear Control című elektronikus hírlevél főszerkesztője. 2019-2020-ban a washingtoni székhelyű Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központjának (CSIS) vendégkutatója volt.