A szomorúság háromszöge az első angol nyelvű filmje. Más, újabb közönséget keres?
Nem, nagyobb közönséget, az eddigi nézőimet is szeretném megtartani. Az eddigi filmjeim, akármennyire is furcsán hangzik, igen alacsony költségvetésűek voltak. A szomorúság háromszöge azonban már hatvanmillió svéd koronába került – mintegy 12 millió euróba – és ekkora költés esetében már az üzleti szempontok sokkal erősebbé válnak amikor a forgalmazáshoz érünk. Produceri és támogatói oldalról immár mások voltak az elvárások, mint eddig, de én ragaszkodtam ahhoz, hogy lojálisak maradjunk azokhoz a független és művészfilm forgalmazókhoz, akik a korábbi műveimet gondozták és felépítettek egy értő rajongótábort. Így amikor eldöntöttük, hogy angol nyelvű lesz a film, célul tűztük ki, hogy olyan áron kínáljuk Európában a filmet, melyek reálisan kifizethetőek. Aztán az amerikai piac az már más kérdés…
Elég jól beszél angolul, gondolom, nem volt gond, hogy nem az anyanyelvén dolgozik.
Talán az apró nyelvi nüanszok ismeretének a hiánya zavart egy kicsit, hogy nem tudtam a szavakkal játszani, mint amikor svédül írom a forgatókönyvet. A forgatókönyv írása során számomra nagyon fontosok a színészek. Amikor meghallgatom őket, akkor hagyom őket improvizálni és néha olyan jókat mondanak, hogy beleírom azokat a könyvbe. Itt ez a technika nagyon fontosnak bizonyult, mert az angol nem az anyanyelvem, így a színészek mondataiból most különösen sokat merítettem. Igaz, immár hét éve élek párkapcsolatban egy német nővel, akivel angolul beszélünk, így lehet, hogy elég sok mindent beleírtam a saját életemből is a filmbe.
Amerikai világsztár is bekerült A szomorúság háromszögébe Woody Harrelson személyében. A tehetsége miatt választotta ki a marxista hajóskapitány szerepére vagy azért, hogy bebiztosítsa a költségvetést?
Hát persze, hogy a tehetsége miatt! És ha ez nem is lenne így, akkor sem mondanék mást soha. de félre a tréfát: elképesztően jó színész. Az a fajta, akiből valamiféle mágikus dolog átsugárzik a kamerán és a vásznon keresztül a nézők felé. Élete legjobb alakításai az Oliver Stone rendezte Született gyilkosokban volt és az egyik személyes kedvencemben, Milos Forman Larry Flynt, a provokátorban. Felhívtam, hogy arra gondoltam, hogy eljátszhatna egy marxista hajóskapitányt, aki kifejezetten súlyos alkoholista az idealizmusai mellett és majd a Kommunista kiáltványt kell szavalnia és elemeznie. Szóval, hinnie kell az ügyben. Tetszett neki. De azt is jó poénnak tartotta, hogy nagyon sokáig ki sem kell jönnie a szobájából, csak az ajtó mögül kell játszania.
Azért a hangját felismertük. Amúgy tényleg az a benyomása az embernek, mintha tényleg nagyon jót buliztak volna.
De hát ez így is volt. Meg kellett győznöm, hogy csak és kizárólag rá gondoltam. Képzelje csak el magát Woody Harrelson helyébe. Megkeresi őt egy kissé gyanús európai rendező a pandémia közeén egy nagyon furcsa forgatókönyvvel, akkor nyilván ön is azt gondolná, amire az előbb rákérdezett: biztos azért akar engem ez a fickó, mert a hírnevem a fontos neki? Woody Harrelsonnak nagyon fontos, hogy a rendező fontosnak tartsa, hogyan játszik. Ő mesélte, hogy ahol nem így tekintenek rá, nem erőlteti meg magát. Az improvizációs folyamatok során azonban fordult a kocka és elkezdett bíztatni, hogy ne finomkodjak vele, legyek vele is olyan számonkérő, mint mindenki mással. Az mondta, hogy legyek olyan, mint egy futballedző, aki tréningeli. Miután ezen átestünk, tényleg olyan volt az egész, mint egy nagy családi buli.
Mi volt a kiindulási pont A szomorúság háromszöge kapcsán?
Az, hogy megismertem a feleségemet, aki divatfotós és rengeteget mesélt az iparágról és az úgynevezett szépség fogalmáról. Ahol a külső egyfajta valuta. Teljesen mindegy a modelliparban, hogy honnan jössz, ha jól nézel ki, ki tudsz ugrani, sokra viheted. Érti, nem a szaktudás, a tehetség, az iskolázottság vagy a pénz számít, csupán az, hogy fizikálisan hogyan nézel ki. Ez egyszerre fair és unfair. De például azt is nagyon érdekesnek találtam, hogy ez az a szakma, ahol a férfiak körülbelül az egyharmadát keresik a nők átlagfizetésének. Ugyanakkor itt a szexualítás még a filmipari viszonyoknál is sokkal erősebb. A tested odaadására elképesztő az igény, de sokkal könnyebb az előrelépés ezáltal. Amikor írtam a forgatókönyvet, robbant a meetoo mozgalom. Engem a téma nem gender alapon érdekelt, hanem úgymond ettől függetlenül: mit jelent a szexualítás gazdasági környzetben? Tisztán a marxista nézőpont alapján. Tudja, egy kicsit hinni kell abban, amiről beszélünk művészként. De egymás közt szólva, kicsit unom azokat a filmeket, melyekben a férfiak a gonosz elkövetők. Legyünk végre egyenlőek.
Azért önben van egy óriási vágy a trollkodásra, nem?
Hogyne lenne, én ezt hívom optimista cinizmusnak. A négyzet című filmem is csupa trollkodás – ha már így nevezte. A művészi körökben előadott majomparádé is ezt szolgálta. Arra gondoltam, mekkora hecc lesz, amikor ez Cannes-ban, a fesztiválon, a kétezernégyszáz fős Lumiere teremben a filmipari és a kulturális előkelőségek nézik. Az intellektuális közönség a lehető legunalmasabb banda a világon.
Zlatko Buric alakította orosz oligarcha is marxista a filmben. Ha nem négy évvel ezelőtt tette volna, hanem most írná a forgatókönyvet, nem lenne ez a karakter inkább putyinista?
Nem hiszem, de most, hogy mondja, ha így tennék, nem lenne túl nagy a különbség. Zlatko Buric játéka abszolút szerethetővé teszi az oligarchát, de hát a világ már csak ilyen, nagyon sokan az ilyen emberek közül tényleg kedvesek. erre kényszeríti és ösztökéli őket a világ hatalmi rendszerében betöltött szerepük. De, hogy ne kerüljem ki a kérdést: az orosz-ukrán háború óriási tragédia. Tulajdonképpen a szomorúság háromszögének extra aktualitást adott, melynek nem nagyon tudok örülni.
A humora a filmnek sokaknál kiverte a biztosítékot. Gondolok itt a brutális hányásokra és egyéb folyó dolgokra. Hogy lőtte be, mi az ami még belefér a jóizlésbe?
Vannak dolgok, melyeket utólag kivágtam, rövidítettem a korai tesztvetítések reakciói után, ezt elismerem. De pont nem a hányás és az egyéb folyó ügyek voltak a kritikus pontok, sokkal inkább olyan szcénák, melyekben a politikai korrektség hipokratizmusaira mutattam rá. Érdekes, hogy a nézők kifejezetten gyűlölték azt a karaktert, aki a hierarchia mélyéről kerül a legmagasabb pozícióba. Bele sem merek gondolni, miért…
Mi a problémája a fine dining műfajával?
Hát mert egy bazi nagy sznob átverés. Miért, ön kedveli, ha sokat fizet minimális és gyanús kinézetű ételért?
Természetesen nem.
Na látja. A négyzettel voltam a Motovun Nemzetközi Filmfesztiválon Horvátországban. Elvittek a szervezők egy Michelin-díjas étterembe. A feleségemmel és a lányommal voltunk, nagyon éhesen. Aztán hosszú ideig kellett várni néhány darab kenyérre, melyről aztán tizenöt percen keresztül meséltek, mennyire különleges. Én az ételt megenni szeretem, nem szocializálni vele.
Amikor kihírdették az Oscar-nevezéseket és A négyzet nem került be, kirakott egy videót a YouTubre-ra, melyben tombol a csalódottságtól. Ez tréfa volt, vagy komoly?
Komoly, vállalom, nagyon el voltunk keseredve. hosszú hónapokon keresztül mindenki arról győzködött minket, hogy olyan nincs, hogy ne mi nyerjünk. Nemhogy nem fognak minket nominálni sem a legjobb öt közé. A lavina korábban nem nyert. Akkor már éreztem milyen, ha valami nem sikerül. De ami A négyzet kiesése után jött az rosszabb volt, mint egy temetés. Mindenkit meg kellett hallgatni, hogy mennyire sajnálja. Igen, basszus, tudom. Ekkor jött az ötlet, hogy publikáljuk a saját frusztrációinkat. Ha már én nem mosolygok, legalább röhögjenek rajtam mások.
NÉVJEGY
Ruben Östlund svéd filmrendező.1974-ben született Svédországban. Filmes tanulmányait a Göteborgi Egyetemen végezte. Tagja egy olyan csoportnak, amely szélsőséges formai újításokkal, árnyalt elbeszélésmóddal, az egyén és a modern társadalom viszonyának újszerű ábrázolásával megváltoztatta a svéd film arculatát. A négyzet és A szomorúság háromszöge Arany Pálmát nyert Cannes-ban.
