Ő volt a magyar Proust, aki nem betűkkel, hanem fénnyel írt. És nagyon szerette Budapestet, életében a legnagyobb témája a főváros volt. Egyszerre tudta a láthatót fényképezni, az épületeket, a tereket, mindazt, amit az urbanizáció jelent, és a láthatatlan Budapestet is, a művészeket és a műveiket – méltatta Kurdy Fehér János kurátor, költő a tavaly elhunyt Lugosi Lugo László fotográfusművészt, akinek posztumusz jelent meg a LUGO: GRAFFITI. Read the Signs (Olvasd a jeleket) című albuma, mely több mint háromszáz fotón keresztül mutatja be a fővárosi falfestészet világát. A kötet a művész egyik utolsó sorozatának, a 2021 tavaszán, a berlini Collegium Hungaricum épületében kiállított „LUGO: Archeológia. Graffiti. Budapest” című tárlatának kibővített anyagát tartalmazza – a teljes sorozat amúgy 3350 képből áll, mely Jakabovics Tibor műgyűjtő magángyűjteménye, az Equibrilyum Art Collection részét képezi. Az Art Market Budapesten tartott könyvbemutatón a kötet szerkesztői és tervezője felidézték a művész alakját, látásmódját, valamint beszéltek a graffitiről mint underground és művészeti jelenségről is.
Az alkotó lánya, Lugosi Blanka például felidézte, hogy apja több géppel is dolgozott, de a kedvence egy Gibellini márkájú síkfilmes kamera volt, a fotózást pedig nem bonyolította: „egyet kattintott, és már kész is volt a kép”. Kurdy Fehér János elmondta, hogy Lugosi Lugót munka közben két szempont vezérelte: hogy minél pontosabban rögzítse a graffitiket és urbánus környezetüket, valamint hogy a fotózás aktusán keresztül a kortárs művészeti kommunikációba emelje azokat. Szilágyi Szabolcs (SI-LA-GI) képzőművész Lugo érzékenységét méltatta, mondván a múló időt próbálta megörökíteni, hisz bár képein nincsenek emberek, csak épületek, azok mögött mégis érezni a múlt történéseit.
A bemutatón a graffiti kultúrája kapcsán Gerhes Gábor képzőművész, a könyv tervezője elmondta, hogy a falakra fújt képek, szövegek erősen kommunikatívak, hisz az alkotók ezeken keresztül üzennek egymás felé. A művekre azonban a tünékenység jellemző, hisz a fújásra használt épületek az enyészetnek indulhatnak, vagy a graffitisek fújják le egymás munkáit.
A beszélgetésen szó esett a graffiti eredetéről is. Kiderült például, hogy a kifejezést először 1856-ban használta Raphael Garucci: az olasz archeológus graffitinek nevezte a hamu és kőeső által pusztított ókori Pompejiben megmaradt falfeliratokat a Graffiti de Pompéi című könyvében. Radics Panka művészettörténész szerint a modern graffitik eredetét viszont a hetvenes évek falfirkáiban, vagy akár az 1968-as párizsi diáklázadások falra írt üzeneteiben találjuk meg. A műfaj azóta persze nemcsak az utcákat uralja, de a kiállítótereket is, hisz a színes, invenciózus formák a képzőművészeket is megihletik, arról nem beszélve, hogy egyes alkotók már a kánon részeivé váltak. A nyolcvanas években például Jean-Michel Basquiat afroamerikai témájú képei és Keith Haring metróaluljárókba és épületek oldalára fújt izgő-mozgó figurái váltak kultikussá, míg napjainkban Banksy társadalomkritikus alkotásai vonják magukra a figyelmet – legutóbb 2018-ban, mikor a Sotheby’s aukciósház londoni árverésén a brit művész Lány léggömbbel című képe a szó szoros értelmében félig ledarálta magát.
Betűk és figurák
A graffiti kapcsán két fő stílusról beszélhetünk Radics Panka művészettörténész szerint. A kilencvenes évekig meghatározó volt az old school irányzat, mely betűkből épül fel, majd jött a new school, mely többnyire figuratív volt, és rajzfilmekből nyerte az inspirációt. – Magyarországon 2018 óta viszont már posztgraffitiről is beszélhetünk, mely intézményesülve és a „magasművészet” részévé válva elvesztette eredeti, lázadó jellegét – mondta a kutató, hozzátéve, az alkotók manapság a közösségi médiára is felteszik a műveiket, így azok egyre nagyobb nyilvánosságot kapnak, míg a graffiti témájával egy ideje a tudomány is elkezdett foglalkozni.
Infó
LUGO: GRAFFITI. Read the Signs
Equibrilyum Könyvkiadó
Főszerkesztő: Kurdy Fehér János
366 oldal