Mao Ce-tung óta nem látott személyi kultuszt épített ki maga köré, saját kezébe központosította a hatalmat, átfogó reformokat vitt véghez és győzelmet hirdetett a mélyszegénység felett - Hszi Csin-ping kínai elnök az elmúlt évtizedben jelentősen megváltoztatta Kínát. Irányítása alatt az ázsiai szuperhatalom befolyásosabbá, egyben konfrontatívabbá is vált a nemzetközi színtéren, miközben a rezsim otthon súlyos jogtiprásokat hajtott végre saját polgárai ellen, kegyetlen népirtást szervezett a főként muszlim ujgur népcsoport tagjai ellen.
A kínai elnök most saját „megkoronozására” készül, arra, hogy formálisan is bebetonozza hatalmát, alighanem élete végéig. Hszi Csin-ping a Kínai Kommunista Párt (KKP) vasárnap kezdődő 20. kongresszusán újabb öt évre kapja meg a pártfőtitkári és a hadsereg főparancsnoki mandátumát - a kevésbé fontos elnöki pozíciójában a parlament, azaz az Országos Népi Gyűlés jövő tavaszi ülésszakán hosszabbítják meg megbízatását.
A kínai elnök hatalomban maradásával felrúgja a KKP-ban Mao halála óta kialakult utódlási szokásokat. Az eddigi rendszer alapján a 68 évnél idősebb, kétszer öt évet az ország élén töltő vezetőknek vissza kellene vonulnia, a 2012 óta hatalmon lévő 69 éves Hszi Csin-pingnek viszont esze ágában sincs ilyet tenni. Nincs is, aki rákényszerítse erre, hiszen potenciális kihívóit rég meggyengítette vagy eltakarította az útból. Az általa vezényelt korrupcióellenes hadjárat részeként tíz év alatt több mint 1,5 millió pártkádert büntettek meg. Jelentős hányaduk valóban az államkincstárt megkárosító tisztségviselő volt, ám akadtak köztük olyanok is, akiknek legfőbb bűne az volt, hogy politikai veszélyt jelentettek az elnökre.
Hszi Csin-pingnek azért vélhetően nincs teljhatalma a KKP-n belül, sőt, a szakértők éppen a hivatalosan a pártkongresszuson tartott, de valójában hetekkel, hónapokkal korábban elrendezett tisztújítás végeredményéből próbálják megállapítani az államfő befolyásának mértékét.
Ez abból derül ki, hogy hány lojálisát képes beültetni a legfelsőbb vezetésbe - a KKP Politbüro 5-9 fős állandó bizottságba és a posztjáról távozó Li Köcsiang miniszterelnök helyére.
A pártkongresszus tiszteletére a kommunista forradalom színébe burkolózott Peking: nemzeti zászlók és politikai szlogenekkel borított molinók vöröslenek az utcákon. Az ötévente tartott összejövetelnek idei felvonását az ilyenkor szokásos fokozott biztonsági készültség mellett járványügyi óvintézkedések is megelőzik. Roppant kínos lenne, ha éppen a mostani pártkongresszus idején robbanna be a pandémia Pekingben. Ettől egyelőre nem kell tartani: a napi fertőzések száma egy-két tucat körül mozog a kínai fővárosban és a hatóságok mindent megtesznek, hogy ez így is maradjon. Több másik intézkedés között utazási korlátozásokat vezettek be, amelyek értelmében az október eleji egyhetes munkaszünet alatt elutazó pekingiek nem térhetnek haza a közepesen- vagy nagyon fertőzésveszélyesnek minősített területekről. A kontinentális Kína szinte egésze, nagyjából 90 százaléka ezekbe a kategóriákba tartozik. Az esetszám európai mércével kifejezetten alacsony: napi 1-2 ezer új megbetegedés jut 1,4 milliárd emberre. A pekingi rezsim azonban még mindig az úgynevezett „dinamikus zéró-Covid”-stratégiát követi – lezárásokkal és tömeges szűrésekkel próbálja teljesen elfojtani a fertőzési gócokat.
A nem ritkán embertelen módon kivitelezett karanténintézkedések a világjárvány első két évében dicsőséget hoztak Kínának: a Nyugaton tomboló pandémiának és halálozási számoknak nyoma sem volt az ázsiai országban és ezt büszkén világgá is kürtölte a propaganda. A korábbi vírustörzseknél gyorsabban terjedő, de enyhébb lefolyású omikron variáns megjelenése viszont hatástalanná, az időközben kifejlesztett védőoltások pedig - bizonyos tekintetben - okafogyottá tették ezt a megközelítést.
A kommunista rendszer felsőbbrendűségének igazolására használt irányvonal, mára a rezsim egyik Achilles-sarkává vált, amely a globális ellátási láncokban fennakadásokat okoz, ezzel az egész világon fűti az inflációt, Kínában pedig gazdasági károk, és társadalmi feszültség forrása.
Az elégedetlenséget jelzi, hogy Pekingben csütörtökön Hszi Csin-ping leváltását és a járványügyi szigor enyhítését követelő molinókat helyeztek egy felüljáróra. „Nem akarunk Covid-teszteket, enni akarunk, nem akarunk lezárásokat, szabadok akarunk lenni” – állt az egyiken a Reuters tudósítása szerint.
Hszi Csin-ping neve azonban annyira összeforrott ezzel a Covid-stratégiával, hogy annak finomhangolása vagy megváltoztatása az ő legitimitását is megrendítené. Néhány megfigyelő arra számított, hogy a pártkongresszus esetleg némi lazítást hozhat. Erre azonban nem sok esély látszik tekintve, hogy a KKP hivatalos lapja a Néplap (Zsenmin Zsipao) a héten három egymást követő napon is a szigor fenntartása mellett érvelt. Az már más kérdés, hogy mennyire szolgálja a kínaiak vagy akár a nemzetközi közösség érdekeit, hogy a világ második legnagyobb gazdaságát egy olyan ember vezeti, aki képtelen korrigálni a belföld és a külföld számára egyaránt ártalmas zéró Covid-stratégiát.
