Ha áram van, minden van, mondták az újkori bölcsek, ám ezt most ápdételném: ha internet van, (majdnem) minden van. Lapzártánkkor elment a net a szerkesztőségben, épp a kormányinfót figyeltük serényen, majd kézműves lapkészítésbe fogtunk, bár szerencsére a nyomdagépeket még nem kellett elővenni, sem vésővel-kalapáccsal nekiesni a kolumnáknak. Roppant kínos is lett volna „a világ ötödik leginkább high-tech országában”, ahol épp most szerelik le a klímákat, szedik be a mikrókat és szüntetik meg a nyilvános konnektorokat, hogy egy telefontöltésen 3 forintot spóroljanak.
Kizökkentő élmény a biztonságérzet fokozatos elvesztése, amit rengeteg honfi- és embertársunkkal együtt ma megélünk. Hogy azon aggódhatunk, lesz-e gáz a tározókban, meleg a kisszobánkban, háború a szomszédunkban, telik-e élelemre, lehet-e még kiszállni a világból az eszelősen gyorsító válságban. Lehet, hogy az ársapkák vagy a rendszeres kormányinfók sokakban megnyugtató érzést, a biztonság illúzióját (másokban inkább a gyomorgörcsöt) keltik. Csakhogy az illúziók – bár fontos szerepük van a pszichológiai fejlődésünkben – olyan szempontból veszélyesek, hogy torzíthatják a magunkról és a világunkról kialakított képünket, ez pedig mondjuk csökkentheti az önvédelmi reakcióink hatékonyságát, akár társadalmi szinten is. És akkor megelégszünk mondjuk azzal (de nem), hogy Gulyás Gergely 777 673 forintos pedagógus-alapbért ígért – csakhogy 2025-re, amikor ennek vásárlóereje már csak két tojásra lesz elég, ha így halad az áremelkedés. Talán már nem is lesz tanár a pályán, addigra kockásra fagynak a penészes falak közt, villanykörtéért és ceruzaelemért rimánkodva a KLIK-hez.
De azért a Közép-budai Tankerületi Központ igazgatója most jogtalannak érzi, hogy feléjük áramlik a népharag a fenyegető leveleik, vagy akár a tanárokénál sokszorosan magasabb fizetésük okán, esetleg a szakmai hitelességüket, hozzáértésüket nem teljesen alaptalanul kétségbe vonva – a 444 készített összeállítást a hatvan tankerület színes vezetőegyéniségeiről, akiknek spektrumán meglepően nagy számban fordult elő a narancs. Persze, nem a dementorok tehetnek mindenről, amit Voldemort intézett,
ők csak egy olyan rendszert működtetnek minden energiájukkal, amelyben egy kommunikációs droid leiskoláz több tízezer nyomorgó pedagógust azzal, hogy „a polgári engedetlenséget rendszerint valamilyen magasabb, morális cél vezérli, nem pedig az anyagiak”.
Már megint nem értem, Safranek, egy mondattal korábban még azt állítottad, „ilyen nincs”, amitől a polgári engedetlenség egyre inkább olyan lesz, mint Schrödinger macskája, mintha létezése azon múlna, hogy megfigyelik-e. És egyre többen figyelik, már nem csak fentről, de lentről is, hiába írják mostantól a dühös polgárok számára láthatatlan tintával valamennyi tankerület telefonszámát. Persze, épp elég baj nekik, hogy a gazdáiknak meg gyorstárcsázásra vannak beállítva, és szüntelen kell fenyegetniük akár saját egykori Alma Materjüket, miközben már recseg-ropog alattuk a padló, mint az erfurti latrinabalesetet megelőző percekben.
Ha valaki nem ismerné a történetet, 1184 júliusában a teljes német birodalmi elit összegyűlt egy földvita rendezésére, noha sokan csupán csak saját fontosságukat hangsúlyozandó vettek részt a hatalmasok tárgyalásán. Majd miután megnyílt alattuk a föld, együtt zuhantak bele az erfurti templom alagsorában található pöcegödörbe. Legalább hatvan főnemes oda is veszett a valószerűtlen balesetben – kivéve a viszálykodó érsek és a tartománygróf, akik megúszták –, míg a többiek a falakba kapaszkodva és az ablakpántokon csüngve várták a megmentésüket. A középkor legbizarrabb katasztrófája, avagy karmikus jóvátétele volt-e, nehéz utólag igazolni, mindenesetre intő példa arra nézvést, ha egyszerre sokan tolonganak a hatalom körül fölényes magabiztossággal, anélkül, hogy tudnák, mit rejtenek alattuk a kulisszák.