Bayer Zsolt;Bencsik András;David Pressman;

Bencsik András terrorakcióval vádolja az Egyesült Államokat, válaszolt Bayer Zsolt is

Azon akadtak ki, hogy egy-egy Nyugat-ellenes kijelentésük kvízkérdésként szerepel az amerikai nagykövetség videójában.

„Tisztelt Nagykövet Úr! Mi másként látjuk a »szövetség« lényegét. Szerintünk ez csak egyenrangú felek között működhet zavartalanul” - jelentette ki a Demokrata főszerkesztője abban a nyílt levélben, melyet David Pressman amerikai nagykövetnek címzett.

Az ügy előzményéről lapunk is beszámolt. Hétfő délután az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének a Twitter-oldalán megjelent egy videó, benne egy öt kérdéssel álló kvízzel, hogy a feladványként mellékelt kijelentést Vlagyimir Putyin orosz elnök vagy a Fidesz-KDNP valamelyik politikusa, illetve egy esetben szócsöve tette-e. Ebben szerepelt Bencsik András is.

A Demokrata főszerkesztője, az Orbán-kormány propaganájának egyik ismert alakja írásának elején kifejtette abbéli meggyőződését, hogy az Egyesült Államok megbízásából robbantották fel az Északi Áramlat gázvezetéketet, ami „terrorakció” volt, és súlyos károkat okozott az európai gazdaságnak

 „Azt gondolom, és ennek hangot is adtam, hogy ez a brutális cselekmény, amelynek nem mellékesen az Egyesült Államok lett első számú haszonélvezője, felfogható volna hadioknak is, ha nem volnánk az ön szavaival élve szövetségesek, illetve ha az Európai Uniónak volna hadserege (...) 

„Egyszer már megismertük a »szövetségbe forrt szabad köztársaságok, a nagy Oroszország kovácsolta frigy« sötét mélységeit. Ezért engedje meg, hogy tudassam önnel igen sok magyar ember azon álláspontját, hogy ezt a fajta frigyet, szövetségbe forrva, sem az Európai Unióval, sem a nagy Amerikai Egyesült Államokkal nem óhajtjuk átélni”

– írta. Az amerikai kvíz másik szereplője, Bayer Zsolt is reagáltm aki a kormányzati szócsőként működő Magyar Nemzetben egy általa vélhetően szellemesnek tartott példával érzékeltette a helyzetet. „Olyan ez, mint amikor nagyon szeretnéd szeretni a csajod, mert még emlékszel, milyen szép, vonzó, kedves, kívánatos nő volt egykoron, de már nem megy, mert csúnya lett, elhülyült, és olyan agresszív, mint a kiképző őrmesterek voltak annak idején. Na ugye. Őt se szeretted. Mert hülye parancsokat osztogatott, csicskáztatott, megalázott, mindezt úgy, hogy ostobább, és bunkóbb volt mindenkinél.”

Ekkor került a képbe az amerikai nagykövet, hiszen David Pressman „elvtárs” szólt előre, „ő egy bunkó kiképző őrmesternek jön, ez a megbízatása. Ő az új Moszkva nagybácsi vagy nagynéni, persze a szovjet időkből”, aki most itt van és „megkezdte pravdai propaganda-hadjáratát” Magyarországon. Ezt követően az alábbi teszt kitöltését javasolta:

„Ki mondta, hogy háború esetén nem lesz többé Északi Áramlat (mert »megoldja«, hogy ne legyen):

  • a) Biden

  • b) Putyin

Melyik ország küldött több milliárdos támogatást a magyarországi ellenzéknek, hogy egy szövetséges ország kormányát megbuktassa:

  • a) Egyesült Államok

  • b) Oroszország

Kiktől érkeztek erre a célra azok a milliárdok?

  • a) Az Egyesült Államok demokrata köreiből

  • b) Putyin oligarcháitól

Ki próbálta meg annak idején arra utasítani Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy támadja meg Szerbiát:

  • a) Clinton

  • b) Putyin

Melyik ország korábbi nagykövete ment be a magyar külügyminisztériumba egy listával, hogy mely pontokon kell megváltoztatni a magyar alkotmányt?

  • a) Egyesült Államok

  • b) Oroszország

Bayer Zsolt végezetül megjegyezte, ha a Demokrata az Orbán-kormány által finanszírozott lap, akkor a Népszava is az.

A fideszes propagandisták nem maradtak magukra a lövészárokban. Hamarosan feldübörögtek a testvéri tankok: Jevgenyij  Sztanyiszlavov orosz nagykövet is tüzet nyitott amerikai kollégájára. Mint írta, megnyugtathatja David Pressman nagykövet urat, ha Ukrajna felhagy a harccal, akkor „nem Ukrajnának lesz vége, hanem az ezen a néven futó amerikai projektnek”.