Budapest;pedagógusok;diákok;szülők;élőlánc;pedagógussztrájk;csütörtök;kiállás;

2022-10-24 10:19:00

Élőlánccal ölelnék körbe Budapestet a diákok a csütörtöki tanársztrájk napján

Iskolákat, osztályokat, barátokat, családokat várnak a Nagykörútra és a Duna másik oldalán, a Petőfi híd és a Margit híd közötti útvonalra az újabb kiállásra a tanárok mellett.

Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) ügyvivője már vasárnap, az október 23-i több tízezres budapesti tüntetésen jelezte, a tanárokért, az oktatásért folytatott akciók újabb állomása október 27-én lesz, amikor országos iskolai sztrájk lesz, emellett az Egységes Diákfront pedig minden eddiginél nagyobb élőláncos demonstrációt szervez. Most a szervezők a Facebookon közzétették a részleteket is.

„Öleljük körbe Budapestet, mutassuk meg mindenkinek, hogy a tanárainkkal vagyunk” – szól az Egységes Diákfront csütörtök reggel háromnegyed nyolc és háromnegyed kilenc közötti egy órára szóló felhívása, nem csak a diákoknak, hanem mindenkinek, aki személyesen is kiállna a tanárokért, a tanárhiány ellen, a megfelelő tananyagért és élhetőbb körülményekért, az oktatásért, vagyis a jövőért. 

Az élőlánccal valóban körbeölelnék a fővárost, ezzel is jelezve, hogy az oktatás nem egy-egy iskola, nem Pest vagy Buda, nem csak a diákok és a tanárok ügye, hanem mindenkié, a nemzeté. Ezért várnak jelentkezőket, diáktársakat, pedagógusokat, szülőket, nagyszülőket, felelős állampolgárokat az eddig még nem látott, nagyszabású akcióra.

A szervezők ugyanolyan lelkesedésre és támogatottságra számítanak, mint amit a legutóbbi, október 5-i élőláncon tapasztaltak, mert – mint írják – az oktatás helyzete továbbra is kritikán aluli.