Budapest;Fővárosi Közgyűlés;energiaválság;

Megszavazta a Tiborcz-adó bevezetését a Fővárosi Közgyűlés, Pokorni szerint itt az ideje a Titanic-munkacsoport felállításának

Drasztikus energiatakarékossági intézkedéseket kért számon a városvezetésen a fővárosi Fidesz, majd brutálisnak nevezték a Tiborcz-adó mértékét, amit a közgyűlés végül elfogadott.

Az energiaválság rendkívüli helyzetbe sodorta a magyar önkormányzatokat – jelentette ki napirend előtt felszólalásában Pokorni Zoltán XII. kerületi polgármester, aki elmondta, hogy az elmúlt időszakban több polgármesterrel is egyeztetett e tárgyban. Ez alapján azt a következtetést vonta le, hogy ezt az évet békében és költségvetési szempontból biztonságban látják a városvezetők, legfeljebb a kistelepülések és a fővráos miatt aggódnak. Ő maga is úgy látja, hogy a BKV komoly bajba kerülhet. Itt az ideje a Titanic-munkacsoport felállításának, elvégre ha jön egy irdatlan jéghegy, nem tehetünk úgy mintha nem lenne előttünk egy irdatlan jéghegy – tette hozzá Pokorni Zoltán, aki az egyik leggazdagabb és mindenképpen a legbrutálisabb válságkezelő intézkedéscsomagot bevezető kerület vezetője. Hegyvidék polgármestere szerint a fővárosnak is meg kellene hozni a szükséges intézkedéseket, még akkor is, ha azok kíméletlennek tűnnek. A kerületvezető egyébként úgy hallotta, hogy a főváros jövő szeptemberre csődbe vinné a BKV-t, hogy ezzel induljon az önkormányzati kampány.

Karácsony Gergely főpolgármester megköszönte, hogy végre kimondta egy kormánypárti polgármester, hogy a jövő év közös felelősségük. A fővárosi önkormányzat ugyanakkor olyan közszolgáltatásokat működtet, amely a város túlélése szempontjából kulcsfontosságú: közösségi közlekedés, közvilágítás, víz és csatorna. A kulturális kiadások az összkiadásnak alig 3 százalékát adják. Budapest pedig nem akarja a válságot azzal mélyíteni, hogy fontos közszolgáltatásokat korlátoznak. Ha nem járnak a buszok, a metró még nehezebb lesz eljutni munkahelyre, iskolába, ha nincs közvilágítás leáll a város - mondta a városvezető.

Tüttő Kata főpolgármester-helyettes egy teljesen új nézőpontot hozott vitába. Ha lekapcsolják a közvilágítást, akkor azzal bezárják a nőket otthonaikba, a közösségi közlekedést is többségében nők használják, őket sújtja elsősorban a takarékoskodás miatt meghirdetett óvodaösszevonások, iskolai szünetek, hiszen többnyire ők maradnak otthon a gyerekekkel. Az idősek nappali melegedőinek bezárása szintén inkább a nőket érinti hátrányosan, hiszen az idős rászoruló népességben ők vannak nagyobb számban. Ennek a télnek a terheit elsősorban a nők fogják cipelni és ez végtelenül igazságtalan - tette hozzá Tüttő.

Közelítsük meg a valóságot a számok felől – ajánlotta Kiss Ambrus. A város energiakiadásainak 51 százalékát a közlekedés teszi ki, a vízszolgáltatás 19 százalékot, a közvilágítás 18 százalékot jelent, ami az idősotthonok 2 százalékával együtt 90 százalékot tesz ki. A fennmaradó 10 százalék kíméletlen korlátozása se oldaná meg a helyzetet, viszont súlyos károkat okozhatna.

Azt viszont nem értette, hogy milyen szalonokba járnak a fideszes képviselők, ahol ilyen BKV konteókat hallanak.

A következő heves vitát kiváltó javaslat a Tiborcz-adó bevezetésére vonatkozott. A 2019-es főpolgármesteri kampány szerves része volt a Tiborcz-adó bevezetésére vonatkozó ígéret. Mint arról a Népszava korábban írt a főváros 1 százalékos forgalmi értékalapú adót vetne ki, amely alól az 1 milliárd forint alatti értékű ingatlanokat birtokló magánszemélyeket mentesítik. Mivel a fővárosi önkormányzatnak egész Budapesten csak a Margitszigeten van adókivetési joga, így tételes szabályozást is csak ide alkothatnak. A város más részein a kerületek alkothatnak ilyen rendeletet. Azt, hogy a bonyolultabb forgalmi érték alapú és a kevesebb bevételt eredményező négyzetméter alapú építményadó vegyesen is alkalmazható legyen egy településen – élve a főváros felterjesztési jogával – javaslatot tesznek a kormánynak.

Kovács Péter XVI. kerületi polgármester drasztikus, 300-1000 százalékos adóemelésről beszélt. Wintermantel Zsolt Fidesz-frakcióvezető nem értette, hogy miért nem 500 millió a határ, ahogy azt Karácsony Gergely még a főpolgármesteri kampányban ígérte. Kiss Ambrus kiemelte: ez az új adó valójában társadalmi értékválasztás, fizessenek többet azok, akik ezt képesek megtenni. Magyarországon egészen perverz és igazságtalan adórendszer van. Nem ismerünk a világon még egy olyan országot, ahol a minimálbért ilyen mértékben adóztatnának. Ha csak egy milliméterrel tesszük igazságosabbá, akkor legalább annyit haladjunk előre egy igazságosabb adórendszer felé – zárta a vitát Karácsony. Az előterjesztést megszavazta a közgyűlés.