Fővárosi Közgyűlés;díszkivilágítás;

- Döntött a közgyűlés: idén nem lesz díszkivilágítás a fővárosi kezelésű helyeken Budapesten

Szürreális vita a brüsszeli szankciókról, döntés a karácsonyi sötétségről és egyeztetés kezdeményezése a kelenföldi P+R parkoló fizetőssé tételéről.

Heves vitát kavart a parkolási rendelet módosítása, különös tekintettel a Kelenföldi pályaudvar térségében létesült 1500 férőhelyes P+R parkoló fizetőssé tétele miatt. Bár ennek részleteiről még egyeztet a kerület és a főváros. László Imre (DK) XI. kerületi polgármester azzal indokolta a kérést, hogy néhány cég és vállalat telephelyként kezeli a parkolót, illetve sokan több hétre is otthagyják a gépjárműveket, jelentősen csökkentve a hozzáférhető kapacitást. Mint mondta reggel nyolc órakor már dugig van a parkoló. Fontosnak tartotta, hogy visszaállítsák az eredeti funkciót. A javaslat ezenfelül arra is kiterjedt, hogy emeljék a Rákóczi téri mélygarázs díjtételét a felszíni parkolási díj szintjére, ezenfelül néhány közterületen eltörölték a 3 órás várakozási időkorlátot.

Ezt elméletben a 2014-es villamos- és trolibusz járműfejlesztési szerződésben szereplő CAF-villamos opció részleges lehívására vonatkozó javaslat vitája követte volna. A megállapodás alapján 51 villamost vásárolhatna a főváros a mai áraknál 50-70 százalékkal olcsóbban, de ennek ára így is 50 milliárd felett lenne, így a városvezetés úgy döntött, hogy végül csak 20 rövid szerelvényt vásárolnak. Az első jármű 2024 szeptemberében érkezik meg. A főváros abban bízik, hogy az uniós forrásokból kapnak pénzt a most megrendelt villamosokra, hiszen Tarlós idején határozott kormányzati ígéret volt erre. Erről tulajdonképpen nem is volt vita, sőt a kormánypárti képviselők azt szerették volna, ha a teljes opciót lehívja a főváros. Erre Kiss Ambrus elmondta, hogy az a járulékos költségekkel közel 60 milliárd forintos kiadást jelentene Budapestnek, amit a jelenlegi költségvetési helyzetben nagyon kockázatosnak tartana. De tárgyalást kezdeményeznek a beszállítóval arról, hogy a lehívási időt a megmaradt opcionális részre kitolhassák. A javaslatot ellenvetés nélkül megszavazták.

Ezt a napirend tárgyához semmilyen módon nem illeszkedő vita követte Szita Károly kaposvári polgármester Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének írt és a Fidesz-frakció által az előterjesztéshez csatolt levele nyomán. Ebben a vidéki polgármester a brüsszeli elhibázott szankciókat ostorozta, mondván az súlyos veszélybe sodorta a város intézményeit, és követelte az uniós források megnyitását Magyarországnak.

A levél nyomán tényleg átszakadt az eddig is ingatagnak tűnő gát és jött minden a verbális agressziótól, az uzsonnás zacskón át a koppenhágai egyezményig, a hazudozásig, a gázárakig. 

Teljesen feleslegesen és teljességgel érthetetlen módon.

Mindezek után értünk el a karácsonyi fényekhez.

Idén karácsonykor nem öltözik ünnepi fénybe Budapest.

A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén Tüttő Kata városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes javaslatára úgy döntött, hogy 2022-ben nem építik ki a karácsonyi díszkivilágítást Budapesten. A feladat ellátására a közszolgáltatási szerződésben előirányzott 58,5 millió forint azonban nem takarítható meg teljes egészében, mivel a főváros közvilágítási cégének, a BDK Kft.-nek a tulajdonát képező, díszítésre fel nem használt karácsonyi eszközök értékcsökkenésével, amortizációjával összefüggő költségigényt meg kell téríteni, illetve a tavalyi karácsonyi világítás idén januári leszereléséhez kapcsolódó költségeket már kifizették. Karácsony Gergely főpolgármester és Hassay Zsófia fideszes képviselő is felvetette, hogy ennek turizmusra komoly hatása lehet.

Baranyi Krisztina a javaslat elutasítása mellett érvelt. Mindenkit emlékeztetett 2020 adventjére, amikor a legsötétebb covid-időben a budapestiek a reményt látták a fényben úszó városban. Most is ilyen sötét időszak elé nézünk – mondta –, talán ezt a 28 millió forint beáldozható lenne a reménybe. Déri Tibor újpesti polgármester leszögezte, hogy érti a fővárost és a városvezetés kérésének megfelelően támogatja az előterjesztést, de a kerületek maguk döntenek a területük díszkivilágításáról, Újpest például ünnepi fénybe öltözik. Soproni Tamás, Terézváros polgármestere Hassay felszólítására közölte, hogy a VI. kerület csütörtökön dönt erről.

Tüttő Kata főpolgármester-helyettes a szavazás előtt elismerte, hogy valóban elég hülyén néz ki, hogy a fővárosi kezelésű helyeken nem lesz ünnepi kivilágítás néhány kerületben meg igen, de mivel valahol spórolni kell, így nincs túl sok választásuk.

Adventi sötétség

Így az adventi korszakban ünnepi fények furcsán mozaikosak lesznek. A közgyűlési döntés értelmében nem lesz adventi díszkivilágítás az V. kerületi Vörösmarty téren, a Váci utca - Vörösmarty tér és Fővám tér közötti szakaszán –, és a környező kis utcákban, az Erzsébet tér bizonyos részein, a Deák Ferenc utcában, a Városháza parkban, az Andrássy út Bajcsy Zs. út – Hősök tere közötti szakaszán, az Oktogonon, a Nagymező utca és a Liszt Ferenc tér egy részén, valamint az I. kerületben a Batthyány és a Clark Ádám téren. 

Drasztikus energiatakarékossági intézkedéseket kért számon a városvezetésen a fővárosi Fidesz, majd brutálisnak nevezték a Tiborcz-adó mértékét, amit a közgyűlés végül elfogadott.