válság;kormányalakítás;Irak;

- A választási leszerepléstől a kormányalakításig jutott Irak új miniszterelnöke, pártjának három képviselője van a 328 fős parlamentben

Több mint egy év politikai patthelyzet után, a síita politikai erők időnként már-már polgárháborúval fenyegető belviszályos időszakát követően megalakult az új kormány Irakban. 

A miniszterelnöki széket a korábban emberi jogi- illetve munkaügyi miniszterként is szolgáló Mohammed Sía asz-Szudáni foglalta el. Az új kormányfő hangzatos ígéretet tett gazdasági reformról, az elburjánzó korrupció elleni fellépésről, a romló közszolgáltatások feljavításáról, a szegénység és a munkanélküliség visszaszorításáról.

Számottevő fordulatra mégsem lehet számítani: Szudáni az eddig is regnáló hatalmi elit embere, akiből közvetlen elődeihez hasonlóan vélhetően gyenge kezű vezető lesz. Korlátozott mozgásterét kiválóan mutatja, hogy pártja, az Eufrátesz Mozgalom mindössze 3 mandátummal rendelkezik a 328 fős parlamentben.

Szudáni egyes feltételezések szerint egy báb, Núri el-Máliki volt miniszterelnök kezében, aki nyáron kiszivárgott hangfelvételek szerint síita polgárháborút vizionált Irakban. Az előrejelzés kis híján önbeteljesítő jóslattá vált, miután a tavaly októberi választáson leszereplő Máliki-féle Irán-barát síita Koordinációs Keretszövetség pártjainak és a teheráni rezsimnek a veszélyes politikai manőverei fegyveres összecsapásokig eszkalálták a helyzetet.

A keretszövetség tagjai parlamenti obstrukcióval meggátolták riválisukat, a pártjával a választást megnyerő és szövetségeseivel a törvényhozásban többséget szerző Muktada asz-Szadr síita hitszónokot a kormányalakításban. Az újabban az önálló, külföldi befolyástól mentes Irak vízióját hirdető populista vezető ezt megelégelte: júniusban - párttársaival együtt - visszaadta mandátumát, és az utcáról folytatta tovább a politizálást. Szadr hívei több alkalommal is berontottak Bagdad szigorúan őrzött úgynevezett Zöld zónájába és átmenetileg megszállták a parlamentet. A népszerű hitszónok ezzel módszerrel próbálta meggátolni, hogy az Irán-barát erők által a posztra felterjesztett Szudáni miniszterelnök lehessen és előrehozott választást kikényszeríteni.

Az erőszak végül augusztus végén szabadult el teljesen, miután Szadr apja, a néhai Szádik asz-Szadr síita nagyajatollah által utódjának kijelölt Kázim al-Hairi - vélhetően Teherán kényszerítésére - váratlanul lemondott tisztségéről és alig burkoltan bírálta az iraki pártvezetőt. Szadr válaszul bejelentette, hogy végleg visszavonul a politikától, mire támogatói és fegyveresei ismét a betörtek a bagdadi zöld zónába, ahol az Irán-barát síita pártok milíciáival találták szembe magukat, illetve a rend helyreállítására törekvő biztonsági erőkkel. A véres, egy éjszakán át tartó harcoknak végül Szadr vetett véget, aki - a hírek szerint a legfőbb síita vallási méltóság, Ali asz-Szisztáni nagyajatollah nyomására - a zavargások befejezésére szólította fel szimpatizánsait. A korábban már párszor visszavonult populista pártvezér azóta meghúzta magát és nem gördített akadályt Szudáni hatalomra lépése elé. Kérdés, hogy ezúttal meddig marad a háttérben.

Az új miniszterelnök egy gesztussal mindazonáltal próbálta megbékíteni a bajkeverő hitszónokot: programjában vállalta, hogy egy éven belül megrendezik a Szadr által követelt előrehozott választást.

Az orosz elnök azt is bizonygatja, hogy az ország nukleáris doktrínája védelmi célú.