Mit is keres a betegágy mellett egy ápolási segítő? Megtudhatjuk az egészségügy átalakításáról szóló új tervezet készítőitől. Hasonlóra a 2000-es években volt már próbálkozás, önkéntes laikusokkal. Akiket aztán oktattak, oltottak, szűrtek, pátyolgattak az osztályok dolgozói. Két hónap után szépen szanaszét is szaladtak. A reformerek, gyanítom, képtelenek voltak az angol szakirodalmat lefordítani és/vagy értelmezni: valószínű, hogy az ápolási asszisztens (képzett személy) vagy újabban alapápolási munkatárs munkakörét sikerült ilyen szerencsétlen módon adaptálni.
Lássunk hozzá a történet felfejtéséhez. A „látogatási időn kívül a jövőben egy ápolási segítő is támogathatja az önmagát ellátni nem tudó, hosszú távú kórházi ellátást igénylő, pszichés krízishelyzetben lévő vagy haldokló beteget.” A segítő – akit a beteg választ, és akinek adatai bekerülnek a betegdokumentációba - tájékoztatására idő, védőoltással való ellátására és néhány szűrővizsgálat elvégzésére pedig esély nincs.
Az új "alkalmazott" az „ápolásnak nem minősülő tevékenységével tehermentesítheti a személyzetet is”. Ebből csak az a tudás hiányzik, hogy mi az, ami ápolási környezetben nem minősül ápolásnak. A beteg biztatása, dicsérése, vigasztalása, megértése? Vagy a holisztikus ápolás? Mit is hallott erről a változtatást tervező?
Ugyanakkor vezetnék be ezt a lehetőséget, amikor a látogatási időt, a látogatók számát egyaránt korlátozni kívánják. Helyettük a valaki (de ki?) által fizetett ápolási segítőt telepítenék be a kórterembe.
Ez az ajánlat arra biztathatja az ápolókat, hogy felügyelő szerepet töltsenek be. Lesz talán köztük olyan, akinek ez még tetszik is. Ők ezzel olyan messze kerülnek a rájuk bízott betegtől, mint Makó Jeruzsálemtől. És mindezt a kormány akár a saját céljaira is fordíthatja: ha lesz elég megfizetett ápolási segítő, akkor egy 500 ágyas kórházban untig elég lesz 5 szakápoló és 20 ápolási felügyelő.
Szóval úgy tűnik, hogy a kormány számára az ápolók gyanúsak: kezd nagy lenni a szájuk. Ezért rendőrfelügyelőt csinálnak belőlük, jöjjön csak a szakképzetlenek serege.
Azt látjuk, hogy szélsebesen visszamegyünk a XVIII. századba. A Dickenstől ismert felfogadott segítő, az aluszékony, kicsit piás Gamp nővér világába. De ha szerencsénk lesz, akkor 200 év múlva akad egy magyar Florence Nightingale, aki megvilágítja az utat a magyar egészségpolitikusok számára.
A tervezet elkészítőinek gondolkodása nem ér fel az erkölcsi felelősséggel dolgozó és szakmailag, jogilag, etikailag felelősségre vonható ápoló pozíciójához. Így az ápolók nem ápolnak, hanem felügyelőkké válnak. Feladatokat delegálnak laikusoknak. Akiknek fogalmuk sincs arról, hogy miképpen nyúljanak egy kiterjedt, vérző, gennyes és nedvedző felfekvéshez, ha éppen csak megfordítani akarnák a beteget. A kormányban, és az Országgyűlésben ülő gyengébbek kedvéért: a fordítás nem ápolási feladat, de a beteg fájdalom és a kötés elmozdítása nélküli mozgatása már szakápolói tevékenység. Próbálkozni ugyan lehet, de a beteg kiabálni fog.
Az ápolónak nem az ápolási segítők és nem a gazdag rokonok iránt van erkölcsi, szakmai és jogi kötelessége. Nem erről szólnak a szakma szabályai, előírásai, mi több, az ápoló büntetőjogi felelőssége. A munkaszerződése sem tartalmazza ezt. Mindezzel csak a páciensnek tartozik, de ez a kórteremben fekvő összes pácienst megilleti. Ha van gazdag rokona, ha nincs.
A tervezet alkotója nem ismeri fel a konfliktusok lehetőségét. Ezek gyakran értékalapúak: a laikus segítő nem érti, hogy miért előbbre való az egyik beteg ellátása, mint a másiké. És ugyan minek nyűglődnek az ápolási tervvel? Saját ismeretei alapján próbálja meg minősíteni az ápolókat, sőt próbálja megbízója pénztárcájához igazodva a védence érdekeit más beteg kárára érvényesíteni.
Életkép egy jövőbeli kórteremből: tíz beteg, egy ápoló, hat ápolási segítő. Hangzavar, torzsalkodás, ki mit kap és miért. Az ápolási segítő önállóan cirkulál az ágyak között, esetleg növeli a feszültséget, közben nézi a már négy órája alvó védencét. Unatkozik, hát körbetelefonálja a barátnőket, hosszan ecsetelve kórházi életet, a bent fekvők betegségeit. Aztán harmadnap már nem jön. És lehet, hogy lesznek koedukált kórtermek a betegeknek és segítőknek?
A laikus segítségnek a beteg otthonában megvan a maga helye és szerepe. De ott az a beteg személy nem professzionális tudásra és ápolásra szorul. A kórházban speciális szakmai szerephez kötött a felelősség, ami az ápolói hívatás sajátja: megfelelő ápolási környezetet kell kialakítani. Ebben egy betolakodónak az égvilágon semmi helye nincs.
Viszont a magyarországi ápolók képesek megítélni, mire van szükségük, hogy tehermentesek legyenek. Jelentős béremelésre, megfelelő ápolási környezetre és legalább 50 ezer kolléga képzésére és munkába állítására.
Az ápolóknak nem kellene hagyni magukat ennyi butaság láttán. Nagy előnnyel indulnának az ilyesfajta egészségügyet irányítókkal szemben. Csak ki kellene állni a szakmai erkölcsi értékeik és a tudásuk mellett. Nem pityókás ápolók kellenek az egészségügybe, hanem egészséges hivatásbeli hierarchia, ahol a megfelelő kompetenciaszinttel rendelkező segítő személyzetnek biztonsággal lehet feladatokat delegálni. Itt lenne az ideje az irányítói szerepet kiharcolni, a bürokrácia ostoba követelésit elsöpörni.
Remélem, hogy eljön az idő, amikor az ápolók azt mondják: mi Florence Nightingale lámpájának fénye mellett is tudunk ápolni. De ti még egy ragyogó tűzijáték fénye mellett sem vagytok képesek az ápolásról szakszerűen beszélni. Ettől a szégyentől akarunk megszabadulni!
—
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.