A jubiláló Jurányi Ház a független színházak befogadóhelye. Az egykori iskola épületébe hatvan szervezet költözött be 2012-ben és mára ismert és elismert hely lett a fiataloknak és a kísérletező alkotóknak helyet adó budai inkubátorház a Vízivárosban. Az elmúlt hétvégi születésnapi ünnepségen is többen elmondták, nem gondolták, hogy talpon tud maradni egy, a független társulatoknak próba és játszóhelyet adó intézmény.
A tíz éves születésnap a napi válsághelyzet megoldása mellett visszatekintésre is alkalmat ad. - Az elmúlt tíz év egyszerre volt nagyon küzdelmes és termékeny. Krisztusi korban, harminchárom évesen kezdtem vezetni az intézményt és azóta lett három gyerekem – mondja Rozgonyi-Kulcsár Viktória, a Jurányi Ház igazgatója. – A gyermekeimből mára már óvodások és iskolások lettek, a házban tevékenykedők közül pedig fiatalokból, fiatal felnőttekké váltak. Az alapítás óta a ház „lakói” közül mindössze tíz százalék, ment el, illetve jöttek helyettük újak. Ez azt jelenti, hogy meg tudott valósulni az a művészi „keltető”, amit szerettünk volna és a nálunk lévőknek sikerült megvalósítaniuk a számukra fontos művészi szabadságot, amelyhez mi adtuk az infrastrukturális keretet.
Ugyanakkor főként az utóbbi időben az állami kulturális irányítás szereplői - legutóbb Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója - gyakran megfogalmazzák, hogy túl sok a független színház Magyarországon. Ez nem jelentette azt, hogy folyamatosan ellenszélben kellett dolgozni? – kérdezem.
– Ebből a szempontból abban a hálás szerepben voltunk, hogy mint egy ernyőszervezet mi éppen összefogtuk a sok kicsit, amiből állítólag sok van – válaszolja Rozgonyi-Kulcsár Viktória. Próbáltuk őket képviselni és megkönnyíteni bizonyos döntéshozatali mechanizmusokat. Az elején komoly nehézséget jelentett számunkra, hogy megszűnt a tao. Amikor ebből a helyzetből feleszméltünk, akkor már jött a világjárvány. Közben állandóan attól rettegtünk, hogy „beszántják” a Nemzeti Kulturális Alapot. Elég hektikus a pályázati kiírások helyzete, nagyon minimális az a produkciós támogatás, amit tudunk igényelni. Épp ezért az a feladatunk, hogy minél több saját fejlesztésű projektet generáljunk. Ezek közé tartozik a Titánium pályázat, amelyet pályakezdő alkotóknak, harmincöt év alatti színház csinálóknak írunk ki, vagy a Staféta program, amelyet a Fővárossal közösen indítottunk el, ennek keretében fiatal, ám már nem pályakezdő alkotókat támogatunk anyagilag, és büszkék vagyunk a Tantermi Színházi Projektünkre, amely arra jött létre, hogy középiskolákban népszerűsítsük a színházat.
Ha visszatérünk a kultúrpolitikára, én magamat leginkább „hídembernek” gondolom, aki összeköt és szakmai alapon képviseli a függetlenek érdekeit minden oldalon. Ebben van némi menekülés is, hol előre, hol hátra a jelenlegi kettéosztott helyzettől. Az állami vezetés részéről nem emlékszem, hogy az elmúlt tíz évben jöttek volna körülnézni az intézményben vagy előadásra. Ennek ellenére nem érzem, hogy pályázati helyzetben fekete listán lennénk, de piros szőnyegen sem. Ha olyan pályázatot adunk be, amelynek van létjogosultsága, akkor kapunk rá támogatást, amelynek mértéke nem kiemelkedő, de megalázónak sem mondható. Valahol középúton éldegélünk.
A ház tulajdonosa a Főváros. Ezzel kapcsolatban Rozgonyi-Kulcsár Viktória megjegyezte, hogy a Fővárosi Önkormányzat részéről, ahol volt változás az elmúlt tíz év alatt, nem érezte sem korábban, sem most, hogy valaki meg akarta volna mondani, hogy mit csináljanak. - Noha nem akarunk a frontvonalon lenni, ám finoman ugyan, de mégis szabadszájúak vagyunk. A művészek részéről is az a visszajelzés, hogy maximális szabadságot élveznek. Én intézményvezetőként nem cenzúrázok.
Arra a felvetésre, hogy a Jurányiban rendszeresen műsorra tűznek közéleti és társadalmi szempontból kritikát megfogalmazó előadásokat, úgy reagált, hogy a színháznak mindig aktuálisnak kell lennie, reflektálnia kell arra, ami minket körülvesz, de nem szabad pártpolitikailag öncélúnak lenni. - Épp a független szféra dolga, hogy arról kötöttség nélkül beszéljen, ami a nézőnek aktuálisan fontos – tette hozzá.
A végén az igencsak bizonytalan jövőről váltottunk szót.
- Öt évet mindenképp végig szeretnék csinálni, aztán a következő ötöt meglátjuk. De nem szeretnék beleöregedni ebbe a székbe. Úgy tudna friss maradni az intézmény, ha folyamatosan friss szemlélettel töltenék meg. A csúcson kell abbahagyni, tudom nagyon nehéz, de sokkal jobban megéri, mint aztán csúszni lefelé - jegyezte meg Rozgonyi-Kulcsár Viktória.
Szénszünetet terveznek decemberben
A Jurányiban a rezsi számlát közösen állják abban az arányban, hogy ki mekkora területet bérel a házban. Ebben benne van a napi takarítás, az őrzés, közüzemi (villany, fűtés) költségek, internet, szemételszállítás. A FÜGE (a házat üzemeltető szervezet) ebből a vállalásból egy nagyobb falatot vesz ki. De a házban használnak műtermet képzőművészek, díszlet, jelmeztervezők, különböző formációk, szabadúszók és civilszervezetek is. Az önmagában nem jelent takarékosságot, hogyha nem játszanak, hiszen a házat az emeleti szervezetek miatt így is kell fűteni és világítani is. Ennek ellenére egyelőre egy háromhetes szénszünetről döntöttek, amely december közepétől január elejéig tart. Ekkor heti három napot nyit ki a ház, és ebben az időszakban nem tartanak előadásokat. Így próbálnak spórolni, amire szükség van, mert a Jurányi esetében a gázszámla a négyszeresére nő, az áramért pedig hét és félszer annyit kell fizetni, mint eddig. - Azt reméljük, hogy nem kell hosszabb időre bezárnunk, de ezt majd a tényleges számlák tükrében tudjuk eldönteni, emellett próbálunk minél racionálisabb keretek között működni – teszi hozzá Rozgonyi-Kulcsár Viktória. Várható még egy változás, rövidesen beköltözik az alagsorba egy bölcsőde, emiatt hat formációnak el kellett költöznie a házból, két csapatot a Marczibányi Művelődési Központ fogadott be, a többiek még helyet keresnek.