Hangérien ripablik
Hétfőn délelőtt az M3-as pesti kivezető szakaszán lekanyarodom az egyik benzinkúthoz, hogy tankoljak, s már előre örülök neki, hogy van is három szabad hely – ám a három szabad helyre nem férek oda. Ott áll egy fekete városi terepjáró, amelynek a sofőrje vélhetően nem tankolni ment be a benzinkútra, hiszen nem is a töltőállomásnál áll, hanem a legutolsó szabad hely mögött úgy másfél méterrel. Nem férek tehát be. A Corollámnak a japán kialakítása folytán bal felől van a benzintankja, oda tehát nem akarok állni, ahol jobbról is lehetne tankolni, mert szabálykövető állampolgár vagyok.
De az utat elálló városi terepjáró sofőrje nem szabálykövető állampolgár, hanem igazi sutyerák. Abból a fajtából, aki az embertársait nem veszi emberszámba. Mit érdekli őt, hogy miatta senki nem tud tankolni? Elképzelem magamban a kinézetét (figyelem, elítélendő és előítéletes általánosítás következik): kopasz, kigyúrt barom, akinek összesen kettő agysejtje van, s azok sem képesek egymással összeakadni abban az óriási űrben, amely a kopasz, kigyúrt barom agyának helyét kitölti.
De nem. Nem így néz ki a sutyerák. Egy teljesen hétköznapi kinézetű, sovány, kifejezéstelen arcú ember megy oda az utat elálló kocsihoz. Középvezetőnek nézném egy multinál. Beül, mire odalépek, s azt mondom neki:
– Elnézést, mire volt jó, hogy ideállt és egyszerre foglalt el három helyet?
Még csak egy pillantásra méltat.
– Hahó, magához beszélek! – mondom neki, de kifejezéstelen arccal indít, s elhajt. Ilyen egy igazi szociopata: számára nem is ember a másik.
Elképzelhető, hogy milyen lelkiállapotban tankolok, majd megyek be, hogy fizessek. Amikor rámkerül a sor, bemondom a kút számát, mutatom a forgalmimat, adom oda a készpénzt, mire egyszerre csak a sort megelőzve elém áll egy fickó, egy hatvanhoz közeli, kövér baromarc, s azt kérdezi a benzinkutastól, hogy árulnak-e valami kütyüt (a szót nem értem tisztán, mert a fizetéssel vagyok elfoglalva). A benzinkutas persze nem azt mondja neki, hogy kedves uram, álljon a sor végére, hanem elkezdi nézni és keresgélni a kért kütyüt.
– Uram, miért nem várta ki a sorát? Sietnék – fordulok oda az előttem állóhoz, mire a baromarcú sutyerák rámröhög:
– Hűha, abból a szép szakálladból rögtön tudtam, hogy te be fogsz szólni.
Nézek rá, gondolom magamban, mit követtem el, hogy még egy hülye sutyerákba botlom két percen belül.
– Nézd meg, hogy a mögötted állók milyen türelmesen várnak, te meg itt beszólsz? – folytatja a baromarcú sutyerák, mire hátranézek, s látom, hogy két aprótermetű nő áll mögöttem. Na, ezek nem azok a típusok, akik be mernek szólni egy ilyen baromarcúnak.
– Mégis, hogy képzeli ezt? – kérdezem a sutyeráktól, de az csak röhög, s amikor a választ a benzinkutastól megkapja (nincs ilyen kütyü), akkor kényelmesen kiballag. Jellemző, hogy magamat szidom: miért éppen itt álltam le tankolni?
Megyek ki a kocsimhoz, s látom, húz el mellettem a baromarcú, s az autójából szélesen vigyorog rám.
Biztos jó napja van: összetalálkozott két agysejt a fejében lévő űrben.
