Márai Sándor életművében meghatározó a vallomásosság, naplóinak sokkötetes (előbb rövidített, majd teljes) kiadását már csak ezért is nagy érdeklődés és elismerés fogadta. Korábban csak hallani lehetett arról, hogy vele párhuzamosan a felesége, Matzner Ilona (becenevén Lola) is naplót vezetett, amely fennmaradt az író hagyatékában (296 füzetben), és most e roppant szövegnek mintegy felét közreadta a Helikon Kiadó két vaskos kötetben (a sajtó alá rendezés és a bőséges jegyzetanyag egy kassai történész, Ötvös Anna kiváló munkája).
Míg Márai eleve a nyilvánosságnak szánta naplóit, amelyeket természetesen Lola is ismert, addig a magáéba nem engedte férjét sem bepillantani. Nemcsak azért, mert feljegyzéseit (teljes joggal) nem tartotta irodalmi értékűnek, hanem mert azokat kifejezetten önmagának írta, így próbálva megóvni saját autonómiáját. Erre szoríthatta az is, hogy teljesen alárendelte magát férje depresszióra is hajló természetének és írói pályájának. Elsősorban rajta múlt, hogy közös életük hatvankét évet ért meg.
Ahogy Márai, Lola is tehetős kassai polgári családban született, de a „polgári” jelzővel csínján kellene bánni. Az ifjú Márai ugyanis eltökélten lázadt a bevett normák és hagyományok ellen. Nevezetes művének, az Egy polgár vallomásainak címe valójában ironikus értelmű. Részben anekdotikusan előadott állapotrajz szűkebb-tágabb rokonságának és osztályának menthetetlen társadalmi hanyatlásáról, részben pedig példázat arról, hogy a tisztes polgári lét elől hogyan sikerült „dezertálnia” a művészsorsba. A katolikus szász felmenőkkel rendelkező Márai és a zsidó Lola házasságkötése is lázadás volt családjaikkal szemben.
Csakhogy a történelem újra meg újra megtréfálta őket. Utóbb nosztalgiával tekintettek vissza arra, amit hevesen tagadtak korábban, minthogy ami felváltotta a múltat, sokszor még hitványabbnak bizonyult. Ennek tükrében vált egyre nemesebbé szemükben az elhagyott kassai polgárság és kultúrája.
Lola naplója 1948 augusztusában indul, amikor éppen elhagyni készülnek Magyarországot, ahol Márait mint „tipikus” polgári írót erősen támadják. (Még Lukács Györgynek is ő az egyik céltáblája.) Amikor megérkeznek Svájcba, Lola szinte felszabadultnak érzi magát: „Mindenki barátságos, kedves, nyílt tekintetű. Sehol az a megkínzott rémület, örökké lesben álló arc, mint otthon!” S híven követi vándorútján férjét, aki nemcsak a szovjet blokkba kényszerített hazájával szakított egyszer s mindenkorra, hanem az itthon maradt írótársakkal is, akiknek megalkuvásait később nem győzte szemükre hányni.
Az emigráns sorsot választó és elszenvedő házaspár felváltva élt Olaszországban és az Államokban, jóllehet Márai rosszul viselte a tengeren túli életformát, és az európai kultúra féltése elutasíttatta vele az amerikai konzumtársadalmat is. Naplójának lapjain Lola gyakran vágyik vissza Magyarországra és talán még inkább együttélésük korai, boldog színhelyére, Párizsba. De mivel jóval sikeresebben alkalmazkodik a mindenkori környezetükhöz, közvetítőként rendkívül jótékony hatással van férjére.
Míg Márai naplói elsősorban az író irodalmi és kulturális reflexióit tartalmazzák, addig Loláé inkább eseményeket rögzítenek, úgy is fogalmazhatunk, hogy a Márai-naplók személyes hátterét dokumentálják. Ő sem hallgatja el a véleményét, igen tájékozott az irodalmi és zenei életben, részletesen beszámol a férje könyveinek megírása és kiadása körüli bonyodalmakról.
Nemcsak fölvett katolikus vallásából merített erőt, hanem az álmaiból is, amelyeket igyekezett gondosan lejegyezni. S mindenekelőtt az úszásból, e kimeríthetetlen örömforrásból, amely naplójának sűrűn visszatérő motívuma. Boldogan számol be arról, hogy elutazásuk előtt két nappal miképp ment el még utoljára a Lukács uszodába, ahogy mindenkori önfeledt vízbe merüléseiről is. Végakaratát teljesítve Márai a Csendes-óceánba szórta felesége hamvait.
Amikor elvesztette Lolát, csak akkor döbbent rá igazán Márai, hogy mit jelentett számára − ekkor tette meg kései naplóinak legfőbb szereplőjévé. S miután röviddel később bekövetkezett egyetlen fiúk váratlan, korai halála is, már ő sem ragaszkodott tovább az élethez.
Infó
Márai Ilona: Betűbe zárva. Napló I-II. 1948−1979. Helikon Kiadó, 2022.
