Kúria;Vasvári Csaba;Országos Bírói Tanács;Varga Zs. András;

2022-11-14 07:41:00

„Szívesen korrepetálok bárhányszor” – Személyeskedő vitán beszélte meg a követségi látogatást az Országos Bírói Tanács és a Kúria elnöke

Varga Zs. András azt hangoztatta, Vasvári Csaba és Matusik Tamás törvénysértést követett el, amikor elfogadta David Pressman meghívását. A Magyar Ügyvédi Kamara elnöke pedig egyenesen baromságnak minősítette Schiffer András egy, a témában tett tévés nyilatkozatát. 

„2022-ben (...) az Országos Bírói Tanács működése botrányok sorozata.” Ez csak az egyik olyan erős kijelentés a sok közül, amely az Országos Bírói Tanács (OBT) november 2-ai ülésén elhangzott a nemrégiben nyilvánosságra került jegyzőkönyv szerint Varga Zs. Andrástól. Ezen az ülésen beszélték meg annak a látogatásnak a tanulságait, amit az OBT két tagja tett az amerikai nagykövetnél.

Noha az idézett mondat nem is eme napirendi pontnál hangzott el, az a leiratból világosan kiderül, hogy roppant feszült volt a hangulat, elsősorban a Kúria elnöke és az OBT-tagok közt. Az indulatok azonban akkor törtek felszínre, amikor az aktuális kérdések közt előkerült a nagyköveti látogatás. A felszólalások javarészt hosszabb terjedelemben a már korábban kiadott közleményt tükrözték, azt hosszabban kifejtve, megemlítve a szerintük példátlan támadássorozatot, amely a két bíró ellen indult.

Az ülésen meghívottként részt vett a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke, aki azt kifogásolta, hogy a sajtó szándékosan összemosta a bírói és a közéleti tevékenységet. Bánáti János saját bevallása szerint ez olyan ragyogóan sikerült, hogy 


Ugyan nem nevezte meg az illetőt, de egyértelműen Schiffer Andrásra és az egykori politikus nyilatkozatára utalt, aki az ülést megelőző este az Egyenes beszédben úgy fogalmazott, „fel nem tudom fogni, hogy egy bíró mi a nyavalyáról tud beszélgetni egy nagykövettel.”

Elhangzott kifogásként az is, hogy nem szólal meg a Kúria elnöke egy ilyen ügyben, holott fordított esetben ő is megkapná a nyilvános kiállást. Varga Zs. András ezt azzal hárította el, hogy ha kúriai bírót ér támadás, akkor kivétel nélkül szóvá teszi, más bíróságot illetően azonban úgy véli, nincs ilyen felelőssége.

A nagyköveti találkozó kapcsán pedig felolvasta a hatályos szabályozást, miszerint a Külügyminisztériumon keresztül kell intézni minden hivatalos kapcsolatfelvételt, ha pedig a szabályokat nem tartják be, akkor nem szabad meglepődni a kritikán. „Ebben az esetben nem egyszerű szabálytalanság, hanem törvénysértés van. A Bécsi Diplomáciai Egyezményről szóló törvényt nem sikerült betartani (...) természetesen lehetséges, hogy én nem voltam magas állami tisztségviselő az elmúlt 25 évben és rosszul tudom. Bizonyára sokan vannak a teremben azok, akik jobban tudják ezt nálam, szívesen meghallgatom”.

– vágott vissza Matusik Tamás, arra utalva , hogy Varga Zs. Andrást bírói tapasztalat nélkül nevezték ki a Kúria elnökének, soha nem ítélkezett. Vasvári Csaba újfent elővette a médiatámadásokat, valamint azt, hogy a kúriai elnök nem mondott ezzel kapcsolatban semmit, a gyalázkodást pedig senkinek nem szabad eltűrnie. „Aki ilyenkor csöndben marad, az cinkos!” - hangoztatta.

Szóba került az is, ki a politikai kinevezett és ki nem az. Vasvári Csaba ennek kapcsán úgy fogalmazott, ő nem tartja magát annak és „ha körülnézek (...) 14 bírót elnyert bírói pályázatot követően neveztek ki bírónak és én erre büszke is vagyok. Elnök úrnak ilyen nyertes pályázata nincs”. 

Az ülés egyik érdekes pontja az volt, amikor a Kúria elnöke az egyik megszólalás után, ezzel érzékeltetve az elhangzotakkal kapcsolatos kritikáját azt mondta 

Az érintett erre úgy reagált, „biztos nagyon sok területen hiányosak az ismereteim, de kioktatásra nem szorulok.” Varga Zs. András a korrepetálás szó használata miatt elnézést kért. 

Az álláspontok szemlátomást nem közeledtek, így a jegyzőkönyv tanúsága szerint a meglehetősen rossz hangulatúra sikeredett megbeszélés után arra jutottak, hogy a következő, december 7-ei ülés előtt az OBT - a Kúria elnökével közösen - tartson egy sajtóreggelit, amely nem biztos, hogy létrejön, de nekilátnak a szervezésnek.