Magamutogató milliárdosból lett politikus, aki lojális szavazótáborának köszönhetően megkerülhetetlen az ellenzéki térfélen ám elriasztja a bizonytalan választókat. Saját oldaláról is sokan őt hibáztatják az utóbbi három választási kudarcáért és kérik, követelik visszavonulását, ám ő nem száll ki, sőt szüntelen keresi a rivaldafényt a politika színpadán. Médiaellenszélről beszél és lejáratókampányokat emleget, a sajtó túlnyomó része pedig valóban kritikusan viszonyul személyéhez. E jellemzés a héten 2024-es kampányát bejelentő Donald Trump volt amerikai elnökre és Gyurcsány Ferencre egyaránt ráillik, mára mindketten ugyanazt a belpolitikai szerepet töltik be hazájukban.
E frappáns párhuzamot még az ókori Plutarkhosz is megirigyelhetné, de sajnos be kell vallanom nem a saját agyszüleményem: még 2015 nyarán a közmédiánál egy akkori felettesem fejtegette, hogy mennyire antipatikusnak találja Trumpot, a tengerentúli Gyurcsányt. Véleménye szerint mindketten feltűnési viszketegségtől szenvedő üzletemberek, akik csak azért álltak politikusnak, hogy a figyelem középpontjában legyenek és bármit hajlandóak volnának megígérni a hatalom érdekében. A magyar sajtószabadság sajátosságai miatt szegény felettesemnek soha nem volt lehetősége nyilvánosság elé tárni találó gondolatait, mitöbb, később dicshimnuszokat kellett zengenie Trumpról. Szerencsére én a Népszavához kerültem, ahol nincs katonás rend és karmesteri vezénylés - a lapvezetés tiszteletben tartja az újságírók véleményét.
Az egészben a legnagyobb irónia, hogy Orbán Viktor úgy tűnik, nem vette észre a hasonlóságot saját ellenfele és legfontosabb tengerentúli szövetségese között. A miniszterelnök 2020 óta teljes egészében arra alapozta hazánk külpolitikáját, hogy 2024-ben újraválasztják a tengerentúli Gyurcsányt. Erre azonban most vajmi kevés esély látszik.
