futball;Magyarország;gyász;Mészöly Kálmán;

2022-11-21 22:56:00

Meghalt Mészöly Kálmán

A magyar labdarúgás kimagasló alakja 81 éves volt.

Nyolcvanegy éves korában, hosszú betegség után elhunyt Mészöly Kálmán, a Vasas labdarúgója, 61-szeres magyar válogatott középhátvéd, világ- és Európa-válogatott – írja a Sportal a fia, Mészöly Géza közlésére hivatkozva. 

A Szőke szikla becenevet viselő Mészöly Kálmán 1941. július 16-án Budapesten született.1959-ben igazolt a Vasashoz, amelyhez az 1972-es visszavonulásáig hű maradt. 279 bajnoki mérkőzésen lépett pályára, minden idők egyik legjobb magyar középhátvédje 32 gólt is szerzett, a klubbal négy bajnoki cím (1961, 1962, 1965, 1966) mellett három Közép-Európai Kupát (1962, 1965, 1970) nyert, 1962-ben idehaza az év labdarúgójává választották.

1961-ben lett a válogatott tagja, a következő tíz év alatt 61 alkalommal húzhatta magára a címeres mezt, a Vasas játékosai közül e téren máig ő a csúcstartó. A nemzeti tizenegyben hat gólt szerzett, ebből négyet tizenegyesből, s háromszor volt Európa-válogatott. A válogatottal 1962-ben Chilében és 1966-ban Angliában is a negyeddöntőig jutott. Angliában a csoportmérkőzések alatt világszenzációt keltve a magyarok 3-1-re legyőzték az akkor kétszeres világbajnok Brazíliát., a harmadik gólt Mészöly Kálmán vágta be tizenegyesből (a rádióriporter Szepesi György szerint a lövés előtt a csapatból senki sem mert odanézni), s a mérkőzést kiugrott válla miatt felkötött karral játszva fejezte be.

Visszavonulása után, 1972-től a másodosztályú Ganz-Mávag SE, majd a Budafoki MTE vezetőedzője lett, 1974-ben megszerezte a labdarúgó-szakedzői diplomát, 1982-ben pedig mesteredző lett. 1976-tól Békéscsabán dolgozott, 1978-80 között és 1983-84-ben a Vasas SC vezetőedzője volt, a csapattal 1980-ban bronzérmet szerzett a bajnokságban. 1985-ben a török válogatott szövetségi kapitánya, 1985-86-ban a Fenerbahce, 1986-ban az Altay Izmir vezetőedzője volt.

1988-ban, amikor a Zalaegerszegi TE szaktanácsadójaként dolgozott, egy bajnoki találkozó után bundagyanú miatt fél évre eltiltották a labdarúgástól. Ezután egy idényen át ismét a Vasas vezetőedzője volt. Az 1991-92-es idényben a szaúd-arábiai al-Ittihád, 1993-94-ben ismét a Vasas csapatánál edzősködött.

Szövetségi kapitányként összesen 61 mérkőzésen ült a kispadon. Először 1980-1983 között, amikor a nemzeti csapat irányításával első helyen jutott ki az 1982-es spanyolországi világbajnokságra, pedig a csoportban olyan erős riválisok szerepeltek, mint Anglia és Románia. A válogatott a vb-n első mérkőzésén 10-1 győzött Salvador ellen, máig ez a világbajnokságok történetének legnagyobb arányú sikere a Magyarország - Dél-Korea 1954-es 9-0-s diadallal együtt, és az egyetlen, amikor kétszámjegyű eredmény született. Ezután azonban vereség következett Argentínától és döntetlen Belgiummal szemben, s a magyarok számára véget ért a torna. Mészöly Kálmán másodszor 1990-91-ben lett szövetségi kapitány, 18 mérkőzésen át vezette a nemzeti csapatot, de a svédországi Európa-bajnokságra nem sikerült kijutni. 1994-ben harmadik alkalommal is elvállalta a kapitányi posztot, de miután az angliai Eb-re nem jutott ki a csapat, 1996-ban lemondott.

1998-tól a Magyar Hivatásos Labdarúgó Liga társadalmi elnöke, majd szakmai igazgatója, 2007-ig a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöki tanácsadója volt, 2011-ben klubtanácsadóként visszatért a Vasashoz. Szaktanácsadóként szerepet vállalt a 2012-es Eb megrendezéséért folytatott kampányban.

Mészöly Kálmánt 2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki, ugyanabban az évben Pro Urbe díjat kapott. 2013-ban a Vasas életműdíjat adományozott neki, 2016-ban Csík Ferenc-díjat kapott, 2018 idén januárjában a Magyar Labdarúgó Szövetség életműdíját vehette át. 2014-ben jelent meg A Szőke Szikla című életrajzi regénye, amelyet Sinkovics Gáborral közösen írt.