zene;tanítás;komolyzene;könnyűzene;

- Énekóra mindenki örömére

Könnyű zenét vinni az iskolákba? címmel tartott rendezvényt a Hangőr Egyesület Poptanítás munkacsoportja néhány héttel ezelőtt a BMC könyvtárában. A munkacsoport, amely a Nemzeti Kulturális Alap Hangfoglaló Programjának a könnyűzenei oktatást segítő alprogramjáért felel, 2017-es megalakulása óta számos tanácskozást, konferenciát szervezett a célból, hogy a könnyűzene nagyobb szerephez jusson az iskolákban - ezen belül az ének-zene tantárgy anyagában is. De sajnos látható eredmény nélkül.

Felmerül a kérdés, hogy a hatalom, amelynek jóváhagyása nélkül nem jöhetett volna létre egy ilyen projekt - az NKA elnöke a kultúráért felelős miniszter, és a döntések meghozatalára jogosult bizottság tagjainak egyharmadát is ő jelöli ki -, miért nem segíti elő a tantárgy megújítását, hisz ennyi erővel azt is megtehetné. Minden bizonnyal azért, mert valójában nem akarnak változtatni a fennálló helyzeten, és a programnak csak afféle feszültséglevezető, szimpátiaszerző szerepet szánnak. Az Orbán-kormány nem akarja elidegeníteni magától a komolyzenét kedvelő - és az abból élő -, befolyásos konzervatív réteget, amelynek érdekeit sértené egy ilyen lépés.

Ettől függetlenül a munkacsoport tagjai lelkiismeretesen teszik a dolgukat, bár érveik nem igazán alkalmasak arra, hogy meggyőzzék a döntéshozókat vagy a társadalmat a változtatás szükségességéről. Könnyűzenéről, zeneiparról beszélnek, szóhasználatukkal éppen azt becsülik le, aminek a támogatására vállalkoztak. Állításaik, miszerint a könnyűzenét tanulók jobban teljesítenek matematikából, idegennyelvekből, ugyanakkor együttműködőbbek, szociálisan érzékenyebbek, nem hatják meg a klasszikus zene privilégiumait védelmezőket. Legfeljebb annyit válaszolnak, hogy ugyanezt a komolyzene is tudja, sőt Mozart művei még a paradicsomtermést és a tehenek tejhozamát is növelik.

Származásukból, neveltetésükből adódó korlátaik miatt, vagy mert állami alkalmazottként nem vonhatják kétségbe a kultúrpolitika prioritásait, a csoport szakértői nem hajlandók, esetleg nem képesek felfogni, hogy a probléma eredője a művészetek változásában keresendő. A művészetek alakulását, fejlődését nem kritikusok, esztéták, filozófusok szabták meg - még csak nem is a művészek-, hanem az emberek igényei, és az ezek kielégítésére rendelkezésre álló technikai lehetőségek.

A klasszikus zene háttérbe szorulásának oka, hogy térben és időben is megnőttek az igények a zenével szemben, amelyeknek ez a régmúltban, egy szűk réteg kiszolgálására született műfaj nem tudott eleget tenni; megnőttek a lehetőségek is, amelyeket nem volt képes kihasználni.

A rockzene - jómagam ezt a kifejezést használom a degradáló könnyűzene szó helyett - rövid idejű létezése alatt rengeteg értéket hozott létre, amelynek igenis helye van az énekórákon. Mellőzése szegényebbé teszi a felnövekvő nemzedékeket, 

ellehetetleníti ízlésük, értékítéletük fejlődését - ami jelentősen hozzájárult a magyar zene színvonalának csökkenéséhez -, de árt a tantárgy megítélésének, lehetőségeinek is.

Az ének-zene méltatlanul szerény helyet kap a közoktatásban, ahhoz képest, hogy az emberek életében milyen szerepet tölt be. A rockzene tananyagba emelésével indokolttá válna a tantárgy óraszámának növelése. Ezt eddig a zenetanárok társadalmi igény híján nem tudták elérni. A változtatásokra szükségük van a gyerekeknek (hiszen minél több értéket ismernek meg, szellemileg annál gazdagabbá válnak), a tanároknak (nekik sem mindegy, hogy fáradozásukra mennyire fogékonyak a diákok), a zenészeknek, az országnak (hiszen a külföldön is eladható, jó magyar muzsika mindenkinek hasznára válna). 

A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.