NATO;Ukrajna;haditechnika;orosz-ukrán háború;

Ukrajna most már gyakorlatilag NATO-haderőt fejleszthet NATO-tagság nélkül

Győzhet-e Ukrajna? Belebukhat-e Oroszország a hódításba? Ki és mikor nyeri meg ezt a háborút? Egyszerűnek tűnő kérdések, mégis javarészt képtelenség egyértelmű választ adni rájuk. 

A végkimenetelre nagyon sok minden van hatással, de az ismert tényezők közül is az egyik legösszetettebb, hogy ki, milyen fegyverzettel rendelkezik és azt hogyan tudja használni.

Minden szakértő, katonai elemző, beleértve az ukránokat is, úgy gondolta, hogy az orosz hadsereget nem tudják megállítani. Hogy mégsem így lett, abban az agresszor elbizakodottságán, szervezetlenségén, hibás tervezésén túl döntő szerepet játszott, hogy az ukránok 2014 óta nagyon felkészültek. Kijev a modern kornak megfelelő védelmi stratégiát állított fel a 2. világháborús hadviseléssel szemben. Az ukrán reguláris hadsereg és a területvédelmi egységek sokmozgásos, mobil ellenállása napok alatt megállította, majd felőrölte az orosz támadást.

A kezdeti sikerekben leginkább három eszköz játszott kulcsszerepet. A vállról indítható Javelin- és NLAW-, valamint az ukrán Sztugna-rakétákkal páncélozott harci járművek, tankok, sorozatlövő járművek ezreit, és kiszolgáló menetoszlopok százait lőtték szét. 

A kis létszámú, 10-12 fős mobil csapatok támadásait drónhadviseléssel támogatták a levegőből. A Hegyi-Karabahért vívott másfél hónapig tartó háborúban az azeri hadsereg megalázó vereséget mért a döntően még szovjet-orosz haditechnikával felszerelt örményekre. A NATO-tagállam Törökország Baku rendelkezésére bocsátotta saját fejlesztésű drónjait. A videófelvételekkel dokumentált dróntámadások nem csak a videómegosztókon értek el nagy letöltésszámokat, de tetszést arattak a nemzetközi fegyverpiacon is. Ukrajna tanult a látottakból, és bevásárolt a török portékából. Az orosz invázióval szembeni védekezésben a Bayraktar drón-rendszerek jelesre vizsgáztak. A felderítésben, a célpontok megjelölésében és a csapásmérésben egyaránt látványos eredményeket mutattak fel. Hogy mennyire váltak be ezek az eszközök? Bizonyára már sokan elfelejtették, hogy milyen rémülettel követte nyomon a világ a 60 kilométeresre duzzadt orosz harckocsi-menetoszlop haladását Kijev irányába. Na először pont ezt a vonulást akasztották meg, majd lőtték roncshalmazzá az ukránok.

A nehéz-páncélosokra alapozott kezdeti terv ellehetetlenülésével Oroszország egy időre elvesztette azt a képességét, hogy a földön diktálja az események menetét. Következett a tüzérségi, közel tízszeres fölény kihasználása. Amire két hónapon belül született meg a válasz. Az ukránok megkapták az M777 tarackokat és a Himars-rendszereket. Gyorsan bizonyossá vált, hogy ezen a téren is a minőség számít, nem a mennyiség.

Nem kevésbé volt drámai az Ukrajna légteréért vívott harc. A vállról indítható eszköztár részeként légi célpontok ellen példátlan hatékonysággal vetették be az ukránok az amerikai Stringereket, valamint a szovjet-orosz Sztrela és Igla föld-levegő rakétákat. Rövid idő alatt bebizonyosodott, hogy hiába van Oroszországnak a világon az egyik legnagyobb darabszámú légi ereje. Ukrajna egét a földről tisztították meg. 

Legmodernebb harci helikoptereit és vadászgépeit olyan nagy számban lőtték le, hogy a világ második legerősebbjének mondott orosz hadsereg elvesztette az uralmat az ukrán légtér felett is. Mostanra légi támogatást csak közvetlenül a frontvonalban harcoló egységeiknek tudnak nyújtani bombázásokkal és saját légtérből indított levegő-föld rakétákkal.

A légtér feletti uralom elvesztésé mellett egy másik rendkívül fontos csatában is alulmaradt Oroszország. Ukrajna megtámadásában kiemelkedően fontos szerepet szánt Moszkva a tengermelléki területeknek, annak, hogy egy sikeres hadművelet nyomán elvágják Ukrajnát a Fekete-tengertől. Erre sor is került volna, ha meg tudják támadni az ukrán tengermellék gyöngyszemét, Odesszát. Az orosz haditengerészet fekete-tengeri flottája felsorakozott a szárazföld mentén, csak idő kérdése volt, hogy mikor indítják meg a partraszállást.

Az orosz haditengerészet a háború első napján, február 24-én elfoglalta a Kígyó-szigetet, a mi budapesti Margit-szigetünknél hatszor kisebb szikladarabot. A sziget védői, mielőtt megadták magukat az őket fegyverletételre felszólító Moszkva rakétahordozónak, hangfelvételen is megörökítve elküldték az orosz hadihajót a faszba! Az „Orosz hadihajó, húzz a faszba!” mondat az ukrán hazafias ellenállás szimbólumává vált. 49 nappal később az ukránok elküldték az orosz flotta büszkeségét, a zászlóshajót, de ezúttal máshova. A tengerfenékre. Ezzel kiderült, hogy a haditengerészet nélkül maradt Ukrajna szárazföldről indított rakétákkal képes elsüllyeszteni 300 kilométeren belül mozgó vízfelszíni célpontokat.

Ukrajna nem sokkal az esemény bekövetkezte előtt kapott a britektől két darab Harpoon robotrepülő egységet. Az amerikai gyártású, hadihajók elleni rendszer 300 kilométeres hatótávolságú. De bevethették az ukránok a saját gyártású Neptun szárnyas rakétákat is. Kijevben sokáig a rájuk jellemző gúnnyal, rossz helyen eldobott cigarettacsikkre fogták a Moszkva hadihajót elsüllyesztő robbanásokat. Később ukrán források Neptunokkal végrehajtott akcióról beszéltek. Ki is vonták az oroszok az ukrán partoktól 300 kilométerre a hadihajóikat. De még így sem tudták meggátolni, hogy napjainkig 16 hadihajót ért támadás a Fekete-tengeren. Egy részük elsüllyedt, egy részük olyan sérüléseket szenvedett, hogy tartósan javításra szorul. A tengeralattjárókat a megnyugtató távolságban levő Novorosszijszk kikötőjébe helyezték át. De minden hiába, már a szevasztopoli hadikikötő biztonsága is a múlté. Többször támadás érte légi és vízfelszíni drónokkal a bázist.

Végül is bekövetkezett az elképzelhetetlen: egy haditengerészet nélküli állam miatt Oroszország elvesztette a Fekete-tenger felett gyakorolt, szinte korlátlan ellenőrzését.

Az orosz katonai vezetés kénytelen volt belátni, hogy ez az ukrán haderő nem az a hadsereg, amelynek a gyors ledarálását tervezték.

 A megtámadott Ukrajna mögött, miután az bebizonyította képességét a hatékony védekezésre, felsorakozott egy közel ötven államot magába foglaló szövetséges csoport. A NATO, élén az Egyesült Államokkal, egyértelművé tette, hogy az agressziót elfogadhatatlan precedensnek tekinti, és minden pénzügyi, gazdasági és katonai eszközzel meggátolja, hogy Oroszország térdre kényszerítse Ukrajnát.

Ezen a ponton mindenképp érdemes részletesebben is elidőzni. Ugyanis sokkal többről van szó annál, mint hogy milyen fegyvert és mennyit kap Ukrajna. Kijevnek a NATO-főtitkára, az amerikai elnök, az új brit miniszterelnök, a német kancellár és minden számottevő európai politikus megígérte, hogy bármeddig támogatják harcukat. És ezek nem csak üres ígéretek, vagy diplomáciai huncutságok. A Rammstein-csoport keretein belül példátlan léptékű fegyverkezési, katonai fejlesztési folyamat indult el. Kimondták, hogy az ukrán hadsereget NATO-kompatibilissé alakítják, megkap minden szükséges eszközt, fegyverzetet és tudást a lehető legrövidebb időn belül. Így évek helyett hónapok alatt eljutottunk odáig, hogy olyan katonai technológiákat is megkaptak/megkapnak az ukránok, amilyeneket eddig tőlük elzártan, hétpecsétes titokként kezeltek a NATO-tagállamok.

Miközben az ukránok lépésről lépésre haladva felszabadítják az orosz ellenőrzés alatt levő területeket, egyre nagyobb fordulatszámon zajlik az ország felfegyverzése. Moszkva láthatóan feladta minden korábban megfogalmazott célját. Marad az annektált területek megtartása úgy, hogy legalább egy, mégoly jelentéktelen település elfoglalását szeretnék bejelenteni vigaszul a sok veszteségért. Ilyen most Bahmut, a békeidőben 71 ezres város, amit negyedik hónapja ostromolnak.

A háború fegyverkezési spirálja most éppen újabb fordulatot vett. A minden háborús logikával ellentétes esztelen infrastruktúra-rombolás, az ukrán energetikai rendszer elemeinek pusztítása tovább gyorsította Ukrajna felfegyverzését. Az iráni kamikazedrónokra válaszul hadrendbe állítottak a felderítésükre és semlegesítésükre képes rendszereket. Ilyen lengyel, brit, skandináv és izraeli speciális rádióelektronikai rendszereket kaptak eddig az ukránok, és a jelek szerint már a tesztüzemmódok is sikeresek voltak. Az átcímkézett iráni drónok a legutóbbi támadások során nem érték el a kijelölt célpontokat. Ahogyan az elindított szárnyas rakéták 80 százaléka sem. Így a fejfájást most a rakéták, pusztítást végző 15-20 százaléka okozza.

A válasz erre a fenyegetésre is gyorsan megszületett. Ukrajna sorra kapja azokat a légvédelmi egységeket, amiket rendszerbe kapcsolva sikerülhet valóban lezárni az ukrán légteret.

Az amerikai NASAMS, a német IRIS–T, a francia Crotale és az olasz Aspide megfelelő darabszámban képes lesz a védelem egy részét biztosítani. Ezeknek a rendszereknek olyan az érzékenysége, hogy egyszerre képesek 1500-2000 célpont azonosítására.

 A bemért célpontok lelövését aztán elvégezheti a védelmi rétegek másik tervezett szereplője az amerikai Hawk. A Patriot elődjét többnyire már kivonták az aktív szolgálatból, de Európában és leginkább az Egyesült Államokban százezres leírt, megsemmisítésre kárhoztatott raktárkészletek vannak ebből a rakétatípusból.

A Magyarországra tervezett izraeli Vaskupolára és a lengyelek szánára gyártás alatt levő Patriotokra az európai rakétavédelmi rétegrendben vár komoly feladat. A NATO rendszerén belül ezeknek a légvédelmi rakétaegységeknek nem csak egymással kell kommunikálniuk, de a felálló ukrán „kollégákkal” is.

És bár Ukrajna „de jure” nem NATO-tag, egyértelmű, hogy a jelenleg nyerésre álló keleti szomszédunk „de facto” az egyik legerősebb NATO-kompatibilis hadsereggel fog rendelkezni Európában.