visegrádi négyek;

2022-11-26 06:00:00

Látszatfórum

Ravaszságban nehéz felülmúlni a magyar kormányfőt, amint ez az Európai Bizottsággal folytatott, évek óta tartó, de drámai végkifejlet felé tartó macska-egér harc is híven jellemzi. Ám ez Eduard Heger szlovák miniszterelnöknek sikerült a „sálüggyel” kapcsolatban. Akár szándékosan viselte Orbán Viktor a Nagy-Magyarországot ábrázoló sálat, akár nem, most kényszeredett mosoly ült az arcára, amikor a szlovák sálat kellett viselnie, amit Heger nyújtott át neki. Mert mit tehetne? Vissza nem utasíthatja az ajándékot, a szlovák miniszterelnök tehát rafináltan űzte bele a zsákutcába, majd a kegyelemdöfést e mondattal adta meg: „Észrevettem, hogy Orbán Viktornak régi sálja van, ezért adtam neki ma egy újat.”

A sálügy miatt elviekben felfokozott hangulatban kezdődött a visegrádi négyek csúcstalálkozója, azt várhattuk, a miniszterelnökök nekiesnek magyar kollégájuknak, ehhez képest langyos találkozó volt. Csak az derült ki, amit már régóta tudunk: ez a fórum arra már nem alkalmas, amire eredetileg létrehozták, miszerint a térség államai együttesen hatékonyabban érvényesítsék az akaratukat a közös Európában. Lehet, hogy korábban, főként az uniós csatlakozás előtt, majd a menekültválság után teljesítette ezt a feladatát, de ma már nem. Petr Fiala cseh miniszterelnök ezt el is ismerte a találkozó előtt, rámutatva, hogy Magyarország máshogy viszonyul a háború kérdéséhez és Oroszországhoz, mint a többiek.

Minimális céljuk az volt, hogy a magyar miniszterelnök kimondja: a magyar parlament ratifikálja Svédország és Finnország NATO-csatlakozást. Ez meg is történt, de Orbán most azt mondta, ez jövő év elején történik meg, miközben hónapok óta a partnereinek azt állította, hogy még idén megtörténik a ratifikáció. Úgyhogy ez is csak egy halovány ígéret.

A csúcsnak konkrét eredménye nem volt. A jelek szerint már senki sem ringatja magát abba az illúzióba, hogy a visegrádi fórumot még meg lehet menteni.