Németország;népirtás;Bundestag;állásfoglalás;holodomor;orosz-ukrán háború;

2022-11-25 16:40:00

Népirtássá nyilváníthatja Németország az 1932-1933-as nagy ukrajnai éhínséget

Az állásfoglalásban kimondják, hogy az Oroszország által Ukrajna ellen folytatott háború közepette „kötelességünk jelezni, hogy többé nincs helye hatalomátvételi kísérletnek és elnyomásnak Európában”.

Népirtássá nyilváníthatja Németország az 1932-1933-as nagy ukrajnai éhínséget, a holodomort – számolt be pénteken a Deutsche Welle.

Az erről szóló állásfoglalási indítványt a jövő szerdán vitathatják meg, majd fogadhatják el a Bundestagban. A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív német lap úgy tudja, a szövegben úgy fogalmaznak: a holodomor is a totalitárius rendszerek által Európában – különösen a 20. század első felében – elkövetett, emberek millióinak életét kioltó embertelen bűncselekménynek tekintendő.

Az állásfoglalásban kimondják, hogy

A sztálini kollektivizálás által előidézett holodomor (ami magyarul éhhalált jelent) következtében legalább négymillió (a halálos áldozatok számát 4,5 és 7 millió közzé teszik) ukrán vesztette életét az említett években. A kollektivizálást megfélemlítési kampány övezte, továbbá ukrán értelmiségiek, írók és olyanok letartóztatása, akikre a szovjet ideológiai és birodalomépítési törekvések szempontjából fenyegetésként tekintettek.

A Szovjetunióban egészen 1987-ig hivatalosan tagadták. Ukrajna végül 2006-ban nyilvánította népirtássá a nagy éhínséget.

A Bundestag német–ukrán parlamenti csoportjának elnöke, a zöldpárti Robin Wagener egyenesen úgy fogalmazott, Vlagyimir Putyin orosz elnök

Mint mondta, a holodomor népirtássá nyilvánítása „jelzésértékkel" bírna.

Mint arról a Népszava is beszámolt, Ferenc pápa a héten az ukrán nép jelenlegi szenvedését a holodomoréhoz hasonlította, és emlékeztetett arra, hogy szombaton lesz a nagy éhínség emléknapja.

Oroszország a mai napig határozottan tagadja a népirtást azzal érvelve, hogy a nagy éhínségnek nem csak az ukránok, hanem oroszok, kazahok és egyéb nemzetiségiek is áldozatául estek a harmincas évek Szovjetuniójában.