ügyelet;megszüntetés;Uzsoki Utcai Kórház;

Csütörtöktől megszűnik a tüdőgyógyászati ügyelet az Uzsoki Utcai Kórházban

Az osztály 34 ágyából 20-at megszüntetnek. A kórházban mindössze két tüdőgyógyász szakorvos maradt.

Csütörtöktől megszűnik a tüdőgyógyászati ügyelet az Uzsoki Utcai Kórházban – mondta Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő az RTL Híradónak.

A kórház orvosigazgatója a Nemzeti Népegészségügyi Központnak (NNK) jelezte, hogy az osztály 34 ágyából 20-at kénytelenek megszüntetni. Mint azt Dr. Tóth Ferenc a levelében írta, a kórházban mindössze

két tüdőgyógyász szakorvos maradt, részben nyugdíjazás, részben elvándorlás miatt.

A dokumentumot Kunetz hozta nyilvánosságra, aki a Híradónak azt mondta, ennek értelmében a kórházban megszűnik a rendszeres ügyelet, egyben a hajléktalanok tüdőgyógyászati ellátása is.

Felhívják a figyelmet arra, hogy

a kórház volt Budapest egyik tüdőgyógyászati központja.

A feladatokat a Semmelweis Egyetem Üllői úti klinikája veszi át. Rékassy Balázs egészségügyi közgazdász azonban úgy vélekedett a csatornának, hogy ez a rendszer nem lesz fenntartható sokáig, az ottani alkalmazottak is ki fognak égni a plusz feladatoktól.

Az Országos Kórházi Főigazgatóság a híradónak azt válaszolta, a kórházban továbbra is folyamatos a tüdőgyógyászati készenlét, illetve a tüdődaganatos betegek ellátása.

A csatorna emlékeztet arra, az elmúlt időszakban szinte minden héten zártak be kórházi osztályok, általában a szülészetek vannak a legnagyobb bajban. Néhány napja például Szentesen tiltakoztak a helyi szülészeti osztály bezárása ellen. A kórház oldalán keresnek szülészorvost, de az RTL kérdésére nem erősítették meg az osztály megszüntetésének hírét.