Amilyen népszerűnek bizonyult Rishi Sunak pénzügyminiszterként, amikor a pandémia idején, a kultúra jelentőségét felmérve 2 milliárd font értékben ún. helyreállítási alapot hozott létre, annyi bírálatot kap most kormányfőként az angliai kultúrára mért hatalmas anyagi csapás miatt. A decentralizált, csak Angliáért felelős Arts Council, Művészeti Tanács a rendkívüli második őszi költségvetési előterjesztés szükségessé válása miatt megkésve hozta meg döntését a hozzá tartozó intézmények jövő áprilistól érvényes támogatásáról. Múzeumok, színházak és zenei, köztük operalétesítmények külön-külön és együtt óriási kihívások elé néznek. A képzőművészet fellegvárai, melyek elvesztését a szigetország már csak presztízs szempontból sem engedheti meg magának, már a verdikt kihirdetése előtt megkezdték tartalékaik felélését. Két súlyos körülmény miatt fáj a fejük a kulturális vállalkozásoknak. A kétéves koronavírus-járvány, különösen a bezárások pusztító hatása után az egyik a villany- és fűtési számla csillagászati magasságba emelkedése, a másik a megélhetési válság következményeként a jegyvásárlások visszaesése. Csak egy kiragadott példa a National Theatre, melynek rezsiköltsége a következő hat hónapban 450 ezerről 1,6 millióra, a 2023-24-as évadra pedig 3,3 millió fontra kúszik fel.
Szinte valamennyi intézmény a szívéhez kapott, amikor az Arts Council végre nyilvánosságra hozta tételesen felsorolt döntését. Különösen súlyos veszteség éri a londoni művészeti szolgáltatókat, amelyektől már az előző kulturális miniszter, Nadine Dorries is elvett 2025-26-ig évi 24 milló fontot azzal, hogy a pénzt a vidéki városok között kell szétosztani. Most újabb 50 millió londoni finanszírozás veszett oda más angol helyszínek pozitív diszkriminációja szellemében. A legnagyobb vesztes a második számú operaház, a London Coliseumban székelő English National Opera, melynek jellegzetessége, hogy az eredeti nyelveken játszó Royal Opera House-tól eltérően minden előadást angolul ad elő, egyben jegyárai is mérsékeltebbek. Az ENO szubvenciója évi 12,5 millió fontról nullára csökkent. Akár burkolt zsarolásként is fel lehet fogni, hogy a kormánytól karnyújtásnyira működő, nagy mértékben a National Lotteryre, a szerencsejáték vállalatra támaszkodó grémium 17 millió fontot ajánlott fel három évre elosztva, ha a londoni "Erkel Színház" átteszi székhelyét Manchesterbe. A döntés mögött a Boris Johnson regnálása idején gyakran emlegetett nivellálási szándék áll: a kulturális tárca új egyensúlyt igyekszik teremteni az eddig Londont előtérbe helyező rendszerben. A The Guardian napilap jól érzékelteti az anomáliát, amikor emlékeztet: korábban minden egyes londoni lakosra évi 21 font kulturális költés esett, szemben az Anglia-szerte tapasztalt 6 fonttal. A baloldali újság kulturális főmunkatársa, Charlotte Higgins megvigasztalja az aggodalmaskodókat: a metropolis továbbra is a legnagyobb szeletet hasítja ki a kulturális dotáció tortájából: az ide jutó 152 millió font a teljes támogatás egyharmada.
Míg a legnagyobb brit tartományban közel háromszáz intézmény örül, amiért első ízben kap ajándékot az államtól, az ENO érthetően sérelmezi háttérbe szorítását, a felajánlott azonnali segítség és azon ígéret ellenére is, mely szerint a 2026-ban kezdődő új finanszírozási időszakban ismét jogosult lesz érzékelhető különbséget jelentő támogatásra. A vidéki operaegyüttesek nem különösebben lelkesek az ENO esetleges északra hurcolkodása iránt. Miközben riválist kapnak, olyan nívós és népszerű turnézó társulatoktól vonták meg a mecenatúrát, mint többek között a világhírű Glyndebourne-i Operaház, mely a nyáron csak a szmokingba-hosszú estélyi ruhába öltözött privilegizáltak által élvezett előadásait az év többi részében az ország minden zugában bemutatja a nagyközönségnek. Danielle de Niese, a kiváló mezzószoprán Glyndebourne elnöke, Gus Christie feleségeként és az ENO új produkciója, a Frank Capra karácsonyi filmjén alapuló It's a Wonderful Life (Az élet csodaszép) opera főszereplőjeként mindkét szervezet fájdalmát átérzi. Az amerikai sztár félelme, hogy pénzszűke miatt az együttesek nem fognak tudni körutakat teljesíteni és így szinte fillérekért megszerettetni a fiatalokkal az opera világát.
A kulturális alaptól érkező források elapadása ismét napirendre tűzte az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság mecenatúrájának különbözőségét. Amerikai vállalkozók összehasonlíthatatlanul nagyvonalúbbak, mint brit megfelelőik, aminek adózási és "elvárási" okai egyaránt vannak. Az USÁ-ban a gazdagsággal együtt jár a nagyvonalúság, jótékonykodás, ami a művészetek területére is kiterjed. A BBC News portálon idézett karitatív intézmények szerint 2021-ben amerikaiak közel 4,9 milliárd dollárt, britek 12,8 milliárd dollárnak megfelelő 10,7 milliárd fontot ajánlottak fel nemes célokra. Az amerikai múzeumok konganának az ürességtől dúsgazdag jótevők felajánlásai nélkül, míg az Egyesült Királyságban az adományozás többnyire az örökösödési adó elkerülését célzó festményátadásokban valósul meg.