A futball nagy hódításának tekinthető, hogy japán orgánumok meghatározó felületeit uralja a futball, amely még a 2002-es dél-koreai, japán rendezésű világbajnokságon sem rúgott labdába a baseball mellett. Húsz évvel később a Costa Rica–Japán csoportmérkőzésnek 36 millió 370 ezer tévénézője volt az ázsiai országban, és még Fumio Kisida japán miniszterelnök is méltatta a távol-keleti labdarúgókat. „Azt hiszem, az egész nemzetet izgalommal töltik el” – mondta.
Na igen, mind ez idáig nem fordult elő, hogy a japán csapat két egymást követő világbajnokságon az egyenes kieséses szakaszba jusson, lehetőséget teremtve a 2018-as tornán tapasztalt naivitása és balszerencséje feledtetésére. Az együttes az előző vb nyolcaddöntőjében tulajdonképpen már „agyonverte” volna a belgákat, ha egy mérkőzés nem a lefújásig tartana, s ha Vertonghen oldalról középre (nem kapura) fejelt labdája 2-0-s ázsiai vezetésnél nem hullott volna be váratlanul a japán hálóba. Ha ez a legjobb rossz érintés nincs, akkor a „vörös ördögök” már négy éve pokolra mennek, így is csak az utolsó percben fordították meg a meccset az „óvodás” japánok szöglete nyomán vezetett kontrából (3-2).
A katari nyolcaddöntő előtt Japánban úgy gondolták, most más a helyzet. Az újságokban ilyen megállapítások sorakoztak: „Világverő harcosok”; „Japán már a csoportkör után a 2022-es vb győztese; „azt mondták, az E a halálcsoport, mégis élünk”. A Sports Nippon pedig kikiáltotta: „Le tudjuk győzni Horvátországot, és utána Brazíliát is!”
Hiába, két korábbi világbajnokot is 2-1-gyel lepett meg a japán csapat, azt meg az ázsiai országban nem ismerik, hogy a spanyolok esetleg nem bánták a vereséget, mert így Marokkóval találkozhatnak a legjobb tizenhat között, és elkerülhetik a brazilokat. Noha a közösségi médiában hasított egy felvétel, hogy milyen príma hangulat uralkodott a spanyol öltözőben a vereség után, Japánban nem értették a La Gazzetta dello Sport utalását: „Németország hazamegy, Spanyolország elárulta.”
A japán labdarúgók átlag osztályzata 7,06, Tanigucsi és Doan érdemjegye 9-es, Josidáé, Itóé, Mitomáé 8-as volt a spanyolok legyőzése után. Nagyra lehet értékelni Hirokazu Cunoda fellépését is, a macudai cipőbolt-tulajdonos ugyanis elvitt Katarba nyolc olyan diákot, aki természeti katasztrófa sújtotta területről származik. (Japán egy részén most is a Richter-skála szerinti 6,1-es erősségű földrengést mértek.)
A horvát sajtó még véletlenül sem kezelte le az ellenfelet. A Jutarnji List azt írta: „A németekkel szemben a félidőben 0-5-re kellett volna állniuk, mégis megcsinálták!” Azért kockás mezes honfitársaik előtt sokkal inkább leborultak a szomszédok. Joško Gvardiolról, a világbajnokság kétségkívül legkiválóbb védőinek egyikéről azt írták: „Ha brazil lenne, 250 millió eurót érne.”
A lipcsei játékosnak sok dolga az első félidőben nem volt, mivel a japánok meglehetősen egyszerű taktikát választottak: tizenegyen beálltak a saját térfelükre. Arra bazíroztak, hogy egyszer-egyszer sikerül majd ellencsapást mérniük rendkívüli sebességük révén, de hát a futball annyival bonyolultabb az atlétikánál, hogy itt labda nélkül fölösleges előreszaladni.
Hadzsime Morijaszu japán szakvezető ezzel együtt állandóan jegyzetelt, legutóbb Roger Martin du Gard írt ennyit A Thibault család megalkotásakor. Pedig sokáig alig történt valami. A legnagyobb izgalom akkor keletkezett, amikor Tomijaszut diszkréten meglökte Perisić, ezért a kibillentett japán hátvéd odaadta a labdát a rutinos horvátnak – az biztos volt, hogy a gyenge bírák vb-jének legszerényebb kvalitású játékvezetőinek egyike, a marokkói származású amerikai Ismail Elfath ilyen csekélységet nem vesz észre –, ám Perisić veszedelmes lövését Gonda kapus remekül hárította.
Majd a szünet előtt felélénkült Japán. Előbb Endo passza után Kamada fektetett, de ahelyett, hogy vissza tolta volna a labdát társa elé, eltékozolta a ziccert, mellé lőtt. Majd a 43. percben Juranović szögletre mentett saját kapusa, Livaković elöl, a sarokrúgás után Josida lábáról Maeda elé pattant a labda, és a csatár a bal sarokba továbbított (1-0).
Nem sokáig vezettek a japánok: a horvátok az 55. percben egyenlítettek, miután egy ártalmatlannak tetsző beívelést Perisić lövéssel felérő fejessel a bal sarokba küldött (1-1).
Morijaszu ekkor úgy érezhette magát, mint 35-szörös válogatott játékosként 1993-ban Dohában, ahol a vb-selejtezők ázsiai hatos döntőjének záró fordulójában az iraki Omran az utolsó pillanatokban egalizált a japánok ellen (2-2), így Szaúd-Arábia mögött – gólkülönbséggel – Dél-Korea jutott tovább a már-már vb-résztvevő Japán helyett.
Ám az újabb katari találkozón még sok volt hátra. S Modrić lövésénél kevés hiányzott a gólhoz, de Gonda majdnem olyan parádésan emelkedett, mint magyar névrokona a dzsessz tanszakon. Itt gyakorlatilag véget ért a találkozó, a ráadás 11-esekig hátralévő egy órában az tűnt ki, hogy a horvátok egy része nem nagyon tud futni, a japánok meg nem nagyon tudnak futballozni.
A sorsjátékos rúgásokban Livaković négyből három lövést is hárított, a kapus „mesterhármasával” a horvát csapat továbbjutott.
Másként: a kocka nincs elvetve.
