Önsorsrontók

Minden jel szerint az uniós pénzügyminiszterek nem szívesen hozzák meg a döntést arról, támogassák-e az Európai Bizottság kemény javaslatát a Magyarországnak szánt források megvonásokról, vagy sem, ezért is halasztották el a dolgot keddi ülésükön. Különösen a visegrádi országok tárcavezetői körében tapasztalható bizonytalanság. Járuljanak hozzá a forrásmegvonásokhoz? Akkor tovább romlana a viszony Magyarországgal, s ha Szlovákiának, Csehországnak vagy Lengyelországnak szüksége lenne saját érdekeinek érvényesítésére az EU-n belül, akkor Budapestre már nem számíthatnának. Ám még rosszabb döntés lenne összerúgni a port az Európai Bizottsággal.

A kisebb országok többsége nem szívesen vállalja a konfrontációt, leginkább sodródnak az árral és előbb-utóbb csatlakoznak az EU meghatározó államaihoz, Németországhoz és Franciaországhoz. Most azonban még ez sem segít: a nettó befizetők körében sincs egyértelmű álláspont, mert nincs jó döntés. Berlin és Párizs a könnyebbik ellenállás felé hajlana, és arra sürgetné az Európai Bizottságot, hogy frissítse a Magyarországról szóló értékelését, Ausztria ezzel szemben a radikális táborhoz tartozik, még az 5,8 milliárd eurós magyar helyreállítási alapot sem hagyná jóvá, amire a Bizottság zöld utat adott. Nyilvánvaló, hogy a magyar kormány nem teljesítette a feltételeket, de azt a többiek is jól tudják, hogy a pénzmegvonásnak a magyarok innák meg a levét.

A tagállamok csak abban értenek egyet: megengedhetetlen, hogy Magyarország zsarolja az EU-t és a kohéziós támogatások fejében járuljon hozzá Ukrajna uniós szintű, 18 milliárd euróval való megsegítéséhez. Kedden Varga Mihály pénzügyminiszter mégis megvétózta ezt a javaslatot, miközben a bilaterális támogatás sokkal drágább lenne.

Egyesek a maguk párhuzamos valóságában mintha még mindig meg lennének győződve arról: mi diktálunk az Uniónak. Csakhogy fordítva ülnek a lovon. Nagy koppanás lesz belőle, de az mindannyiunknak fájni fog.