Személyre szabott alkotmány

Titokban reméltem, hogy ha már annyira fontos a magyar kormánynak a jogállamiságnak való megfelelés az uniós pénzek folyósítása érdekében, akkor az Alkotmánybíróság is társául szegődik. De nem: az Alkotmánybíróság a kormány másirányú preferenciáinak megfelelve, önmaga is kiszolgálja az orosz érdekeket. Nemrégiben - hatáskörét túllépve - olyan jogkérdésekről döntött, amelyek a rendes bíróság hatáskörébe tartoznak. Ezzel kettős mércét alkalmazott, hiszen több korábbi ügyben éppen az volt az elutasítás indoka, hogy nem vehetik át a rendes bíróság feladat- és hatásköreit.

Viszont a Ruszlán Rahimkulov nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházásnak minősített angyalföldi társasház építése miatt a XIII. kerületi önkormányzat által benyújtott alkotmányjogi panasz ügyében valóban felmerült alkotmányjogi szempontokat nagyvonalúan átlépte; ugyanakkor nem döntött olyan jogkérdésekről - pusztán a deklaratív megállapítások rögzítésén túlmenően, mintha azok bebetonozott tények lennének -, amelyekről viszont köteles lett volna dönteni.

Az Alkotmánybíróság egyebek között deklarálta, hogy a törvényhozó hatalom az építési szabályok megalkotásával kapcsolatban megosztotta a jogalkotói feladatokat a helyi önkormányzatok és a kormány között. Általánosságban a helyi önkormányzatok feladatkörébe adta a szabályozást, de a kiemelt jelentőségű beruházások esetén a vonatkozó szabályokat a kormány alkothatja meg. Mivel a helyi önkormányzatok közigazgatási területe egyúttal nem szűnik meg Magyarország területének lenni, ezért lehetnek olyan beruházások, amelyek jelentősége túlmutat a helyi közügyeken. Ebben az esetben a törvényi rendelkezések szerint a kormány élhet azzal a jogával, hogy az adott beruházást kiemelje a helyi közügyek közül. De azt nem vizsgálta a taláros testület, hogy ez a jog vajon megfelel-e az alkotmányos követelményeknek.

A koncepciótervet - mint arról a Népszava elsőként beszámolt - a kerület túl nagynak, környezetéhez nem illeszkedőnek találta, ezért nem támogatta. Környezetvédelmi aggályokat sorolt fel, mondván, az épület károsan befolyásolja majd a környék mikroklímáját, mert a kerületi előírásokhoz képest a kormány döntése szerint nő a beépítettség, csökken a zöldfelület, nő a párkánymagasság. Ezzel sérül a mindenkit megillető, egészséges környezethez való jog. A hatályos jogszabályok szerint így a terv nem valósulhatott volna meg, ám ekkor lépett közbe a kormány. Amivel lényegében megint csak a közhatalmi jogosítványaival és a jogalkotási joggal vastagon visszaélve, felülről, hatalmi szóval beleavatkozott egy olyan ügybe, amelyhez semmi köze sem volt.

Alkotmányos keretek között a kiemelt jelentőségű beruházásról egyrészt nem jogszabályban kellett volna dönteni, hanem határozatban, hogy bírósági úton felülvizsgálható legyen. Másrészt önmagában attól nem válik egy beruházás nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé, hogy ezt a címkét rábiggyesztik. Ennek megalapozottságát és helytállóságát a kormánynak igazolnia kellett volna. De ennek az indoklásnak az elmaradása sem okozott problémát az Alkotmánybíróságnak.

Az Alkotmánybíróság nemhogy nem talált visszalépést a környezetvédelem terén, de még az sem volt számára aggályos, hogy a kiemelt jelentőségű beruházássá minősítéssel egy sor országos és helyi építési szabály alól mentesült a projekt. Vagyis még a korábbinál is eltúlzottabb beépítést tett lehetővé a kötelező zöldterület méretének csökkentésével.

Ugyanakkor az, hogy ezek a döntések úgy születettek meg, hogy a felmerülő kérdésekre semmiféle érdemi, szakmai válasz nem hangzott el, mégis kiadták az engedélyt, viszont már nagyon is alkotmányjogi probléma. De mindezen felvetések egyikére sem adott érdemi, szakmai és alkotmányjogi választ az Alkotmánybíróság.

Az meg különösen aggályos alkotmányjogi szempontból, hogy az Alkotmánybíróság szerint „a sérelmezett kormányrendelet nem terjed ki az önkormányzat teljes közigazgatási területére, azon a helyi építési szabályzat továbbra is irányadó, a helyi autonómiát tehát nem üresítette ki a kormány, csak egy bizonyos beruházást illetően korlátozta az önkormányzat jogait, amire azonban törvény hatalmazza fel.” Ugyanis épp ez az, amit az Alkotmánybíróságnak felül kellett volna bírálni: a kormány nem össztársadalmi érdekben hozott döntést, hanem – megint – egyedi ügybe avatkozott bele a közhatalmi jogosultságaival. Ezt nem tehette volna meg, ezzel a kormány különösen túllépte a hatáskörét.

Az Alkotmánybíróság azt sem vizsgálta, hogy alkotmányossági szempontból mi ebben a beruházásban a kiemelt jelentőségű és miért. Milyen alkotmányos szabályozások alapján minősítették kiemelt jelentőségűnek, és mi ebben a nemzeti érdek? Egy társasház megépítése miért és milyen jogalapon mutat túl a helyi közügyeken?

Azt sem vizsgálta az Ab alkotmányossági szempontból, hogy a kormányt - a terület tulajdonos önkormányzattal szemben - miért illeti meg elsőbbség az önkormányzati földdarabon, és milyen kiváltság alapján kötelezheti a terület tulajdonosát arra, hogy ő mint tulajdonos ne szólhasson bele abba, hogy mi történjen a saját területén. Az pedig különösen vizsgálandó lett volna ebben a jogi környezetben, hogy nem történik-e hatalmi és erőfölénnyel való visszaélés, amikor a kormány a parlamenti többségével előbb olyan törvényt alkot (akár politikai érdekből), amire épp szüksége van, felülbírálva az önkormányzat álláspontját, aztán erre a törvényre alapozva állítja azt, hogy neki igaza van és joga van megtenni, amit elhatározott.

Rahimkulov minden beruházása nemzetgazdaságilag kiemelt projekt lett. Eközben az önkormányzat nem szólhat bele, hogy mi történik az ő tulajdonát képező területeken. És a kormány csak bizonyos beruházásokat illetően - igaz, egy rugóra járó logika szerint - korlátozta az önkormányzat jogait. Ha mindez nem az autonómia kiüresítése, akkor micsoda? És az Alkotmánybíróság azt sem volt hajlandó még csak vizsgálni sem, hogy először a kormány felülbírálta az önkormányzat döntését, majd még a döntés jogát is elvette az önkormányzattól. Mindez nem zavarta az Alkotmánybíróságot, és nem látott ezen szempontokban semmilyen alkotmányossági aggályt.

Csakhogy ha a beruházás eredendően nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak, akkor azáltal sem fog nekik megfelelni, hogy kiemelt jelentőségűvé minősítették. Ha valaki elkövet egy bűncselekményt, attól nem lesz ártatlan és vétlen, hogy utólag azt mondják hatalmi szóval, őrá nem vonatkozik a törvény.

Tehát az Alkotmánybíróságnak magát a törvényt is érdemben kellett volna vizsgálni, nem pusztán kiinduló alapnak venni, hogy emiatt nem sérül az önkormányzati autonómia. A testület viszont ehhez viszonyította (az alkotmányos jogelvek és normák helyett) az elé került ügy tárgyát. Amikor valamely szabályozást támad egy indítvány, azért utasítják el - mint ebben az esetben is -, mert a támadott és a normakontroll tárgyát képező szabály szerintük ellentmond az indítványnak. Pedig épp az a sérelem, hogy maga a szabály nem jogszerű alkotmányossági szempontból.

Az önkormányzat szerint ez az építkezés csak befektetői érdeket szolgál, csak profitszerzésre irányul. Ebben sehol nem fogható meg a kiemelt nemzetgazdasági érdek, de az Alkotmánybíróság az anyagi szempontok mellé állt az alkotmányos jogok védelme helyett.

Egyébként sajnos az önkormányzat mint az alkotmányjogi panasz kezdeményezője is rosszul fogta meg az ügyet, mert igazából ők sem alkotmányossági szempontokra helyezték a hangsúlyt, hanem az önkormányzat gazdasági érdekeire, jogi köntösbe bújtatva. És az alkotmányos jogsérelmet nem domborították ki. Tehát már maga az indítvány sem volt megfelelő.

—

A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.