Ukrajna;Szaharov-díj;Putyin-rezsim;

- Az ukrán népé a gondolatszabadságot kifejező Szaharov-díj

A bátor ukrán nép kapta 2022-ben Európa legrangosabb, a gondolatszabadságért küzdő harcot kifejező Szaharov-díjat, amelyet szerdán vettek át nemzetük nevében civil képviselők Strasbourgban az Európai Parlament plenáris ülésén. 

Szinte a megtámadásuk utáni napoktól kezdve megpróbálják dokumentálni mindazokat a kínzásokat, erőszakos cselekedeteket, amelyek orosz részről az ukrán embereket érik. Az ukrán nép nevében a Szaharov-díjat átvevők közül Oleksandra Matviychuk emberi jogi ügyvéd, a Center for Civil Liberties elnöke egy, az Európai Parlament tájékoztatási irodája által szervezett strasbourgi sajtószemináriumon még kedden arról beszélt: több tízezer esettanulmány van már a birtokukban, de szavai szerint ezek egyike sem maradhat büntetlenül. Amíg ugyanis Oroszország szabadon megúszhatja e tetteket, a jövőben is el fogja azokat követni - mondta.

A szerdai díjátadást követő sajtótájékoztatón hozzáfűzte: az ukrán népnek négy dologra van szüksége ahhoz, hogy győzni tudjon a Putyin-rezsim ellen. Fegyverre, ami nélkül nem tudnak harcolni, szankciókra, amelyek elzárják Oroszország elől az újabb pénzcsapokat, hogy ezt az embertelen háborút finanszírozni tudják, a háborús bűnösök megbüntetésre, s az újjáépítés finanszírozására, ami nélkül nem kezdődhet el az új élet, az új demokrácia Ukrajnában.

Ivan Fedorov, a megszállt Meritopol polgármestere kijelentette:

az utolsó emberig ellenállnak, mert nincs más lehetőségük. Az orosz fennhatóság azt jelenti, hogy gyerekeik olyan óvodákba és iskolákba kénytelenek járni, ahol csak orosz dalokat énekelhetnek az orosz katonák dicsőítésére, csak az orosz történelmet és kultúrát tanulhatják, azokat a tanárokat pedig, akik ennek ellenállnak, elhurcolják.

A résztvevők felelevenítettek egy olyan esetet, amikor egy ukrán zenész nem volt hajlandó orosz felkérésre játszani, ezért őt megölték a megszállók.

Yuliia Paievska, az ukrán civil lakosság evakuálását segítő Angels of Taira szervezet alapítója Mariupolban él, s éppen strasbourgi tartózkodása alatt kapta a hírt: egy barátját megölték, miután lebombázták azt a házat, ami mellett ő maga is lakik. A harcok kezdetén őt is elhurcolták az oroszok, három hónapon át kínozták, fogságban tartották, igyekeztek fizikailag és lelkileg is megtörni. Amikor egy újságíró a sajtószemináriumon azt kérdezte, milyen eszközökkel történt ez a procedúra, keserűen csak annyit mondott:

oda kell menni, és akkor mindenki megtapasztalhatja, mit művelnek az oroszok.

Elhangzott: Ukrajnában népirtás folyik, az oroszok a civil lakosság értelmetlen pusztításával akarják a háborújukat sikerre vinni. Meritopol polgármestere hozzátette: ez a harc nemcsak az ukránoké, hanem az egész európai nemzeté. Ha nyernek, Európa is győzni fog, ha pedig veszítenek, velük bukik egész Európa, s mindaz, amit demokrácia, emberi jogok és humánum alatt értünk.

- Egyértelmű üzenetet kaptunk az európaiaktól: Ukrajna mellett állunk. Nem nézünk félre. Az ukrán nép nem pusztán függetlenségi háborút vív, hanem az értékek háborúját. Azokért az értékekért küzd, amelyek az Európai Unióban az életünk alappilléreit jelentik, és amelyeket már régóta szerencsénk volt nap mint nap természetesnek venni

– mondta a díjakat átadó Roberta Metsola parlamenti elnök, aki az ukrán nép bátorságáról és áldozatvállalásáról beszélt.

Volodimir Zelenszkij elnök videókapcsolaton keresztül egyperces néma csendet kért a háborúban elesett ukrán férfiak, nők, gyermekek, katonák és civilek nevében, majd azt mondta: most kell cselekednünk, nem várhatunk a háború végéig, hogy bíróság elé állítsuk a háború kirobbantóit, s megakadályozzuk az agresszió megismétlődését, se egy olyan nemzetközi bíróság létrehozásának támogatására buzdított, amely igazságot szolgáltatna az Oroszország által elkövetett bűnökért.

Az Andrej Szaharov szovjet fizikusról és politikai menekültről elnevezett oklevél mellé a díjazott 50 000 eurót is kap: ezt a pénzt – mint elhangzott - a honvédő harcok támogatására ajánlják fel.

Az év végi ünnepekhez közeledve nemcsak a kisgyerekes családok készülődnek a karácsonyra, hanem az idős emberek is. Csak ők talán csendesebben, inkább magukba fordulva.