Elmozdul a fal címmel nyílt kiállítás a 2005-ben elhunyt Mácsai István festőművész munkáiból a Kiscelli Múzeum Templomterében, ahol az alkotó száznál több művét tekinthetjük meg. A tárlat címe a takarásból kimozdítani szánt életműre utal, valamint arra, hogy a templomtérben álló installáció falai ténylegesen elmozdulnak. Az ezeken elhelyezett képek és a templom falán függő alkotások így mindig más-más relációba kerülnek egymással. Mácsai életművében ugyanis számos összefüggést fedezhetünk fel, hisz az alkotó Budapestet járva minden apró történést rögzített fotón és filmen, a látottakat pedig megfestette, legyen az egy kapualj, egy lichthof vagy az elhaladó villamos előtt álló alakok.
A kiállítás kapcsán az alkotó két fia, Mácsai Pál színművész és Mácsai János zenetörténész is megemlékezett apjukról szerda este az Óbudai Társaskör Till Ottó-termében. A két testvér elöljáróba elmondta, B. Nagy Anikó kurátornak nagy munka lehetett összeszedni a tárlat anyagát, melyben a festmények mellett Mácsai eddig nem ismert fotói és filmjei is láthatók, melyek szervesen kapcsolódnak az életműhöz, a háború utáni korszakhoz és persze a kettejük életéhez is, hisz azok egy része róluk szól. Az esten le is vetítettek egy fekete-fehér kisfilmet, melyen a gyermek Mácsai János az általános iskolába indul, apja kamerája pedig a pesti utcákon követi őt.
– Apánk egy őstehetség volt. Ki tudja, hogyan és miből, a genetikának, a sorsnak, a véletleneknek vagy az elrendelések milyen játékából volt az, aki
– jellemezte apját Mácsai Pál.
A színművész szerint Mácsai István értelmiségi létformája az önképző munkájának köszönhető. Noha a Bolyai főreáliskolába járt, az érettségi idején már Goethe-t olvasott eredetiben, gót betűkkel, a magyar irodalmat betéve ismerte József Attiláig, a történelemmel és az évszámokkal tisztában volt, és franciául is egész jól tudott. A testvérek szerint azonban apjuk állandó önmarcangolásban élt, mert bár a tehetségében biztos volt, a Képzőművészeti Főiskolán a társai kritizálták a régi korokat idéző festői stílusát, és a szakmai körökben sem aratott sikert.
Emellett szóba került a festőművész szüntelen vágya, hogy kifejezze magát, és hogy folyamatosan rögzítse kamerával, írótollal vagy ecsettel azt, ami éppen történik vele. – Apánknak hihetetlenül fontos volt a látvány. Meg is említette egyszer, hogy amikor hall valamit, az is színekben jelenik meg előtte. Nála minden vizualitássá vált – mondta Mácsai János.
A Kiscelli kiállításán magunk is meggyőződhetünk arról, hogy Mácsai István mennyire szerette dokumentálni a környezetét. Egyrészt láthatunk tőle dokumentarista igényű felvételeket az 1956-os forradalomról, valamint egy humoros kisfilm részletét, melyet a sárospataki alkotóházban készített, ahol rajta kívül még számos művész megszállt. A festmények pedig magukért beszélnek, hisz életre kel rajtuk a korszak és többek közt Mácsai lakhelyének, Újlipótvárosnak helyszínei, a Pannónia, a Radnóti és a Balzac utca egy-egy részlete.
A realista művek mellett pedig feltűnnek az úgynevezett idézetképek is, melyeken az egyetemes művészettörténet egy-egy alakja bukkan fel budapesti vagy magyar vidéki környezetben. Ezek közül az egyik legszebb a Téli vadászat című, 1988-as kép, melyen idősebb Pieter Bruegel vadászai megérkeznek a behavazott Szent István körúton egy patika elé, vagy az 1979-es Látomás című kép, melyen Diego Velázquez Az udvarhölgyek című képének két alakja, Margarita Teresa infánsnő és José Nieto Velázquez jelenik meg a kiskunfélegyházi Bethlen utcán. Emellett a kiállításon Mácsai számos portréját láthatjuk, melyeket a művész a családtagjairól, barátairól és ismerőseiről festett. Ezeken noha nem történelmi alakok szerepelnek, a képek letisztult, redukált stílusa a festő egyik kedvenc korszakát, a reneszánszot idézi.
