oktatás;Afganisztán;tálibok;nők;egyetemek;

- A tálibok kitiltják a nőket az egyetemekről

A középiskolák nagy részéről már korábban kizárták a lányokat.

Azonnali hatállyal megszüntetik az egyetemi képzéseket a nők számára a tálibok Afganisztánban - írta a tálib felsőoktatási miniszter bejelentésére hivatkozva a BBC.

A lépés tovább korlátozza a nők oktatáshoz való hozzáférését, miután a középiskolák nagy részéről már korábban kizárták a lányokat. Ennek ellenére három hónapja még több ezer nő tett felvételi vizsgát valamely felsőoktatási intézménybe Afganisztánban, igaz, már akkor is jelentősen korlátozva voltak az általuk tanulható tárgyak, az oktatás nemek szerint elkülönítve zajlott, és csak női professzorok, vagy idősebb férfiak taníthatták a női hallgatókat.

A Kabuli Egyetem egyik női hallgatója a BBC-nek elmondta, sírt, amikor meghallotta a hírt, a tálibok lerombolták a jövőjét. Szerinte az iszlamista vezetés egyszerűen fél a nőktől. Egy másik nyilatkozó nő ugyancsak összetört a kilátástalan helyzet miatt, s mint mondta, testvéreikkel, apáikkal, a társadalommal és a tálib kormánnyal is harcolniuk kell.

A portál megjegyzi, hogy a tálib hatalomátvétel egyébként is meglehetősen súlyosan érintette az oktatási szektort, sok képzett tudós vonult ki az országból, a külföldi segélyek pedig jelentős részben elapadtak, főként a nőkkel szembeni brutális diszkrimináció miatt. Számos nyugati ország mellesleg a tálib kormány elismerésének feltételéül is a női oktatás fejlesztését szabta meg korábban.

Az uniós hivatal közlése szerint a gázfogyasztás csökkenése a gázfelhasználás iránti kereslet visszaszorítását célzó uniós intézkedéseknek köszönhető.