Álmos Péter MOK-elnök a szegedi kuratóriumi kinevezéséről: Nem kértem, és Hegedűs Zsolt nem ígérte, hogy közbenjár értem

A túlárazott beszerzéseket is vizsgálná a Szegedi Tudományegyetem új kuratóriuma. Álmos Péter, a Magyar Orvosi Kamara elnöke – egyben az új kuratórium tagja – szerint a korábbi működés a betegellátás károsodásához vezetett, ezért teljes átvilágítást és transzparenciát ígér. Interjú.

Kikerültek az egyetemi pótfelvételi ponthatárok

18 278-an jelentkeztek a felsőoktatásba, közülük 10 712-en jutottak be valamelyik szeptemberben induló képzésre.

A Fidesz tett egy utolsó kétségbeesett kísérletet az egyetemisták megnyerésére, de az sem jött össze

Polónyi István oktatáskutató a Népszavának azt nyilatkozta, szerinte a kormányváltásnak még nem volt nagy hatása a 2026-os felsőoktatási jelentkezésekre.

Rekordot döntött az egyetemre bekerülők száma, az idén is elég változatosak voltak a ponthatárok

Legutóbb 2005-ben jutott be a felsőoktatásba megközelítőleg ugyanannyi hallgató, mint az idén. Az egyes képzések minimumpontjai között azonban most is nagy különbségek alakultak ki.

Sokan örülhettek a ponthatárok kihirdetésekor. Legutóbb 2005-ben haladta meg a 100 ezer főt a sikeresen felvételizők száma.

Újra itt az idő, ma este kihirdetik a felsőoktatási ponthatárokat

Több mint 140 ezer jelentkező tudhatja meg csütörtök este, felvették-e valamelyik egyetemre.

A tavalyi Pont ott parti a Budapest Parkban. Idén is július 23-án hirdetik ki a ponthatárokat

Tarthatatlan a bérhelyzet a felsőoktatásban, 20-30 százalék a különbség az alapítványi, illetve az állami egyetemek dolgozóinak a fizetése között

A bérkülönbségek rendezését tartják a legsürgetőbb kérdésnek a felsőoktatásban működő szakszervezetek képviselői, akik bizakodóak, mert úgy tűnik, az új kormány végre meghallgatja a véleményüket.

Az állami kézben maradt egyetemeken elmaradtak a bérfejlesztések

Féltik a tudományt, hatalmas tüntetéseket tartottak Grazban, Linzben, Salzburgban, Klagenfurtban és Bécsben

Hallgatók és tanárok együtt tiltakoztak az oktatásra szánt költségvetési keret csökkentése ellen.

Az osztrák egyetemeken néhány éve is forrt a levegő, akkor környezetvédelmi kérdések miatt

„Reméljük, hogy a lehető legrövidebb időn belül az összes kekvát megszüntetik”

Körülbelül 3000 milliárd forint vagyon kerülhet vissza az államhoz a közérdekű vagyonkezelői alapítványok állami kézbe vételével, de mindez csak az első lépés egy hosszú úton – mondják a szakértők az alaptörvény tervezett módosításáról. Körkép.

A Corvinus Egyetem nagy értékű részvényeket, ingatlan vagyont kapott

Az Oktatói Hálózat üdvözli Lannert Judit miniszteri jelölését

A felsőoktatásban dolgozó oktatókat és kutatókat tömörítő szervezet szerint a magyar oktatás szereplőinek hosszú idő óta először oka van a derűlátásra.

Lannert Judit - Korábbi felvétel

Esszégyárak és erkölcsi vakfoltok: mi van, ha kiderül, hogy a tudás ma már valójában nem is hatalom?

Több tízezer magasan képzett kenyai írja a nyugati hallgatók szakdolgozatait vagy doktori disszertációit. 

A felelősség a diákoké és a kenyai íróké, a rendszer érintetlen marad

Korlátozzák Platón tanítását egy texasi egyetemen a nemi identitással kapcsolatos témák miatt

Az egyetem új szabályokra hivatkozik.

Gondolkodás és jellem egy személyben – Szókratész szobra Athénban

„Pár millió forintért én is ki tudok állni hazudozni” – mondta Hankó Balázs szemébe a BGE diákja, aztán elhagyta a termet

A kultúráért és innovációért felelős miniszter emelt hangon kérte ki magának, hogy egy fórumon őt és az Orbán-kormányt hazugnak nevezték. Egy egyetemi hallgató kérte számon rajta a felsőoktatásban elmaradt állami és uniós forrásokat, a korrupciót és a kuratóriumokba ültetett pártembereket.

Hankó Balázs a Kérdezd a minisztert! elnevezésű hallgatói fórumot követő sajtótájékoztatón a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetemen december 3-án.

Megint csak az alapítványba szervezett egyetemeknek jutott újabb támogatás

Az Eötvös Lóránt Tudományegyetem szinte soha nem kap ilyen rendkívüli kiutalást, de a Magyar Képzőművészeti és Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem sem szokott külön juttatásban részesülni.

Látványosan csökkennek a számok, nem divat a nyelvtanulás a magyarországi egyetemeken

Miközben az előző évihez képest több mint 18 ezerrel emelkedett az egyetemisták száma a 2024/2025-ös tanévben, az idegen nyelveket tanuló hallgatók száma az összes népszerű nyelv esetében csökkent – vette észre a Népszava a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai között. 

328,5 ezer hallgató járt egyetemre a 2024/25-ös tanévben

Átalakulás

Az egyház pénze?

Donald Trump a szövetségi támogatás megvonásával fenyegette meg az amerikai egyetemeket, ha „illegális tüntetéseket” engedélyeznek

Az Egyesült Államok elnöke vélhetően a hosszú hónapokig tartó palesztinpárti tüntetésekre gondolt, a maszkot viselő tüntetők is súlyos büntetésre számíthatnak.

Palesztinpárti tüntetők a Columbia Egyetem kampuszán New Yorkban 2024. október 7-én

Nőtt az egyetemre jelentkezők száma

Állami ösztöndíjas helyekre kevesebben kerülhetnek majd be

Az Európai Unió Bíróságán támadja meg az Orbán-kormány a Fidesz-közelivé tett modellváltó egyetemek kizárását az Erasmus-programokból

Mondván, ez szuverenitási kérdés. 

Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter - Korábbi felvétel

Hat magyar modellváltó egyetem keresetet nyújtott be az Európai Bizottság döntése miatt Erasmus-ügyben

Szerintük EU és az Orbán-kormány jogállamisági vitájának nincs köze a magyar egyetemekhez.

Megszületett a döntés az Európai Bizottságban, a 21 modellt váltott egyetem továbbra is kimarad az Erasmus+ és Horizont programokból

Hatályban marad a brüsszeli határozat, amely 21 magyar egyetemet kizár az uniós finanszírozási programokból.

A Corvinus Egyetem Gellért Campus felújított épülete

Elküldik Brüsszelbe az Erasmus-törvényt

Ismét véleménycserét tartottak a tagállamok Európa-ügyi miniszterei a magyar jogállamiság helyzetéről a 7. cikkelyes eljárás keretében. 

Bóka János a brüsszeli tanácskozás előtti tájékoztatón

Még több állami vagyon kerülhet egyetemi alapítványokhoz

Újabb kör jöhet az ingyenes vagyonjuttatásban.

Gesztusok

A polgármestereket is kiraknák az alapítványi egyetemek vezetéséből

Az EU nyomására módosítást tervez a kormány a “modellváltó” egyetemek vezető testületeinek összetételében, több kormánypárti politikus kényszerülhet távozásra.

Hatalmasat lépett előre sok magyar egyetem az orosz felsőoktatási rangsorban

A Debreceni Egyetem orvostudományi képzései egy év alatt csaknem 160 helyet javítottak, míg műszaki tudományok terén a Soproni Egyetem a 855. helyről jött fel a 667-re.

A Debreceni Egyetem főépülete

Biden fekete szavatokért udvarolt

A demokrata elnök újraválasztásáért folyó kampány a hétvégén nagyobb sebességbe kapcsolt. 

Biden elnöknek meg kell nyernie az USA fekete szavazóinak támogatását, ha még négy évig a Fehér Ház lakója kíván maradni

„Konkrét ígéretet semmire nem kaptunk, de az államtitkár úr már legalább nem vitatja, hogy probléma van a felsőoktatási dolgozók bérével”

A BME, az ELTE, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a Képzőművészeti Egyetem dolgozóinak szakszervezeti képviselői csütörtökön ismét tárgyaltak Hankó Balázs felsőoktatásért felelős államtitkárral.

Előzőleg április 17-én demonstráltak a Kulturális és Innovációs minisztérium épülete előtt

Palesztinpárti tüntetők foglalták el a Columbia Egyetem főépületét

Más amerikai felsőoktatási intézményekben is folytatódtak a demonstrációk, fenyegetésekkel és letartóztatásokkal néznek szembe.

Aprilis 25-én a George Washington Egyetem diákjai is tüntettek

Több mint 900 palesztinpárti tüntetőt tartóztattak le az amerikai egyetemeken, van, ahol a jogviszony felfüggesztésével fenyegetik a diákokat

A George Washington Egyetem rektora kijelentette, hogy a tüntetők megsértik az egyetem viselkedési szabályzatát, a szabad véleménynyilvánítás pedig szerinte nem korlátlan.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang