oktatás;Pintér Sándor;javaslatok;Civil Közoktatási Platform;

2022-12-21 07:07:00

Mivel Pintér Sándor nem találta meg a tanárok javaslatait, visznek neki belőlük egy csomagot

A Civil Közoktatási Platform hosszú ideje készít szakpolitikai javaslatokat, de a jelek szerint ezek elkerülték az oktatásért is felelős belügyminiszter figyelmét.

Tényleg nem javasoltak eddig a pedagógusok? Segítünk a miniszter úrnak! - ezzel a címmel tett közzé közleményt és egy nyílt levelet a Civil Közoktatási Platform (CKP) Pintér Sándornak címezve, aki a múlt heti „konzultáción” arról beszélt, hogy a pedagógusok csak kritizálnak, de közben nem tesznek konkrét javaslatokat.

Az oktatásért is felelős belügyminiszter előadásából a szervezet számára az derült ki, hogy kevés információval rendelkezik a területről, az általa bemutatott adatokat pedig nem érti. Pedig a CKP 2016 óta készít olyan javaslatokat, amelyeket Pintér Sándor hiányol.

Mint írták, terveiket mindig eljuttatták a döntéshozóknak és nyilvánosságra is hozták, honlapjukról is lehet róla tájékozódni. Konkrét, sürgős ügyekben is tettek javaslatokat.

A mellékelt nyílt levélben egyebek között emlékeztettek arra, hogy a szakpolitikai javaslatok kidolgozása elsősorban a kormányzat megbízásából dolgozó háttérintézmények, szakmai műhelyek feladata lenne, ezeket azonban sorra megszüntette az Orbán-kormány 2010 óta, azóta pedig megalapozatlanul, szakmai kutatások, hatástanulmányok eredményei nélkül hoz szakpolitikai döntéseket a kabinet. Továbbá sajnálatosnak nevezték, hogy a javaslataikat elviekben ismerő, Maruzsa Zoltán vezette Köznevelési Államtitkárság a jelek szerint „nem tájékoztatta” ezekről a minisztert.