Szeptember elején érkezett a hír, hogy megjelenik a Michelin Guide Slovenia harmadik kiadása, benne összesen 58 ajánlott étteremmel, ezek közül egy kétcsillagos, kilenc egycsillagos, hat a fenntartható éttermeknek szóló zöld Michelin-csillaggal kitüntetett, és hét a kiváló ár-érték arányáért Bib-Gourmand-értékeléssel díjazott (összehasonlításképp: a csaknem ötször nagyobb Magyarországon két kétcsillagos, hét egycsillagos, négy zöldcsillagos és hat Bib-Gourmand-étterem szerepel a Michelin Guide 2022-es listáján – A szerk.). A katalógusba bekerülő tíz új étterem hét különböző városban található. A magas színvonal, a fenntarthatóság, a környezettudatosság és a hagyományos, illetve a modern csavarral megfűszerezett szlovén ízek ígérete arra csábított, hogy személyesen felkeressük ezeket a helyeket.
Szlovéniai utunkat Kranjban kezdjük, Ljubljanától húsz kilométerre egy hamburgerezőben, de először jussunk el Kranj városáig. A magyar–szlovén határt átlépve síkságon autózunk, majd jönnek a dombok, végül a hegyek. Az autópályán gazdaságok sora mellett haladunk, a komlótól a paradicsomon át a gyümölcsökig sok mindent termelnek, így azon már nem is kell meglepődnünk, amikor a kranji hamburgerező tulajdonosa közli: „A bucit helyi pék süti, a marhahús, még az angus marha is szlovén tenyészetből érkezik. Az utóbbi egy évet tekintve egyszer fordult elő, hogy az édesburgonyát kénytelenek voltunk máshonnan beszerezni. Nem dőlt össze a világ, de jobb a megszokott vonal” – mondja Kocelj Gros, a több mint kétszáz főt befogadni képes Bazen Bar&BBQ tulajdonosa. A Bazen a város egyetlen szigetén található, a Száva partján is le lehet ülni. A bár valaha koncerthelyszín volt, még mindig szerveznek itt bulikat, erre van egy 200 fős terem. Mint a nevéből látszik: a barbecue és a hamburger a főprofil, no meg a helyi sörök. Az itallapon nem találni nagyüzemi főzdét, pedig a Lasko vagy az Union miatt aligha szégyenkezhet a több száz éves szlovén sörfőzés.
Alpesi jurták
Kranjt elhagyjuk, és egyenesen bemegyünk a Júliai-Alpok láncai közé, utunk Kranjska Gorába vezet – itt a Milka nevű étterem kapott Michelin-csillagot. A Milkába bejutni csak előre foglalással lehet, ha van mellé fejenként 150-200 eurónk egy étkezésre – vaskos ár, de mi most nem csupán a Michelinekre fókuszálunk, hanem a megfizethetőségre. A Milkától visszafelé, közvetlen a Jasna-tó partján található a Jasna Chalet. Hatalmas apartmanokat adnak ki, és üzemeltetnek egy, a nyári időszakban a teraszon akár 150 főt befogadni képes éttermet. Télen kisebb a kapacitás, de fűtött, áttetsző jurtákban akkor is lehet a „szabadban” enni, ha odakint mínusz 15 fokig hűl a levegő.
Az étlapon tipikus szlovén fogások, köztük erdei gombákból főzött sűrű leves, illetve érlelt szlovén marha. A T-bone steakkel egy ötfős család is jóllakik.
A Jasna-tó mellől felállunk, tavat váltunk, irány Bled, Szlovénia tán legismertebb úti célja a tóval, a várral és a krémessel. A tókör alig hét kilométer, kényelmesen lesétálható, csónakok télen és nyáron is bérelhetőek, de a telefonokat óvatosan kell használni: 2018 egy hidegebb napján egy ügyetlenül fotózó dél-koreai turista miatt befordult egy csónak a vízbe, szerencsére a parthoz közel, így a bajba jutottak még épp ki tudtak sétálni belőle.
A tó felett, a bledi kastélyban található a Castle Restaurant, konyhája szlovén, de modern szlovén, miként azt szeretik írni: némi csavarral. Bisztrókonyha, szép tálalás, passzol a panorámához. Az étterem nem drágább, mint egy Andrássy úti párja, 50 euró környékén illusztris tálalással, letisztult ízű, négyfogásos menüt ehetünk végig, az árba belefér egy pohár bor és egy ásványvíz – nem lesz hiányérzetünk.
Gyapjaskörte a pincéből
Túllépve a zsúfoltabb belső részen, Bled mellé hajtunk a Tr’Glav snapszmanufaktúrába. Több mint 30 fajta párlat készül régi masinákon, nagyrészt saját gyümölcsből vagy puszta kézzel gyűjtött vadnövényekből. A snapszot (jó okkal) szokás fenntartásokkal kezelni, de miként létezik rossz és jó whisky, úgy létezik finom és ihatatlan snapsz is: a Tr’Glav gyapjaskörte snapszáról elég annyit mondani, hogy az ország jobb éttermei tartják itallapon, és a pincében is külön kell kérni, nincs kint a polcon az eladó palackok között.
Egy nap után Bledet is a hátunk mögött hagyjuk, és a Vipava-völgybe hajtunk: különleges klímáját szereti a szőlő, sőt még az olíva is, ez Európa egyik legészakibb pontja, ahol megéri olívát termeszteni. A termésből nagyrészt olajat készítenek, a bogyó ritka.
A Vipava-völgy egyfajta kulináris fellegvára Szlovéniának (szokás pénztárcabarát Toszkánának is hívni, bár ezért a helyiek annyira nem rajonganak), a vendéglátók pedig páratlan módon fognak össze a Nyitott Falvak (Odprte Vasi) program keretében.
Maga a szervezet túlmutat a völgy határain, az ország egyéb régióiban is vannak partnereik, a cél azonban közös: a vidéki turizmus fejlesztése és előtérbe hozása. A program termelőket (gyümölcs, zöldség, haszonállat), élelmiszeripari kisvállalkozásokat (húsfüstölők, sajtkészítők, borászok), szállásadókat és éttermeket fog össze, a cégek egymást szolgálják ki, kis túlzással: cserekereskedelmet folytatnak.
Amforás narancsbor
Termékeik közt számos rendhagyó, a szokott vonaltól eltérő van, vegyük például az „orange wine”-t, amit magyarul szokás is narancs- vagy borostyánbornak hívni, noha a gyümölcshöz csak a színében van némi köze. Lényege, hogy fehérbort készítenek, de vöröshöz hasonló eljárással, héjon (azaz törkölyön) erjesztve. Egy prvacinai termelő, Borut Leban mindezt annyival csavarja meg, hogy borait amforában érleli. Állítja, számára ez csak hobbi, pincéjében alig vannak címkézett borok (leszámítva az ajándékba kapottakat), a sajátjaira sem ír feltétlenül évszámot. „Ismerem őket ízről – állítja, és elmeséli, hogy amforában bort készíteni távolról sem új keletű, Grúzia területén már 9 ezer évvel ezelőtt így jártak el. – Érlelünk bort fahordóban is, de engem jobban érdekel az amfora. A narancsboroknak nincsen igazi iskolája, meg kell találni benne a saját vonalunkat. Hoztam rossz döntéseket az elmúlt tíz évben, de többnyire sikerült olyan borokat készítenem, melyekre büszke vagyok.” Leban évi kétezerötszáz palackot állít elő, öt éven belül szeretne eljutni a tízezer palackig, ennél viszont nem akar többet. „Ez egy garázsüzlet a nagy termelők boltjaihoz képest” – közli. A garázsüzletnek viszont egyes tételeit átveszik a helyi borüzletek és az éttermek is.
Étteremből pedig bőven van, a házias, egyszerű kosztot adótól a Michelin-csillagosig.
A Gault&Millau szlovén kiadványában is méltatott Termika a kettő között van, de inkább az utóbbi, azaz a magas konyha felé húz, árban viszont távol van tőle, egy hétfogásos menüt ugyanis 65 euróért ehetünk, az étlapról három fogást (a főétel legyen Wellington-marha) pedig 45-ért megúszunk. Aleksander Mladovan, a Termika tulajdonosa azt meséli, egyik kollégája sem múlt még el harmincéves. „A fiatalok merészek, merészebbek még nálam is. Azért szeretek velük dolgozni, mert őket még nem rontotta el semmilyen régi iskola – mondja. – A Termikában megvan a lehetőségük a fejlődésre, a kísérletezésre, hogy beletegyék magukat a fogásokba, és meglepő ízeket kreáljanak.”
Kőház 1 euróért
A Vipava legkisebb falva Vipavski Kriz, alig 120 lakóval. Templom, iskola is van, a kávézó és egyben borbolt a Darovi Vipavske: a kávét leszámítva csak helyi terméket árul. Az egy óra alatt kényelmesen bejárható település már a XIII. században lakott volt, több háza igazi középkori kőház, melyek közül egyet éppen 1 euróét árulnak, de rákölteni úgy 800 ezret kéne – követve az előírásokat, miszerint éttermet és szálláshelyet kell belőle kialakítani. Mirjana Buzanin, a Darovi tulajdonosa azt mondja, az épület volt a helyi lelkész lakhelye, de anno még az olasz csendőrségnek is otthont adott. „A falunak jelen pillanatban nincs étterme, de fellendítené a turizmust, ha lenne – magyarázza. – Várjuk a befektetőt, akinek megtetszik annyira a környék, hogy érdemesnek találja arra, hogy pénzt öljön egy télen-nyáron üzemelő helyi vállalkozásba. A szezon áprilisban kezdődik, és szeptember végéig tart. Jó lenne, ha el tudnánk nyújtani, az áraink sem vészesek.”
Utóbbi kijelentés egész Szlovéniára igaz.
Noha egy vakáció összköltsége a 3-4 évvel ezelőttihez képest emelkedett, még mindig olcsóbb országról van szó, mint Ausztria vagy Olaszország és Horvátország – már ha a magyar turisták által kedvelt országokkal hasonlítjuk össze.
Szlovénia Magyarországhoz képest sem drága: kellő utánajárással pénztárcakímélő áron vehetünk ki szobát, és ehetünk elsőrangú bisztrókban, túrázhatunk magas és alacsonyabb hegységekben, vagy éppen elmerülhetünk olyan városok forgatagában, mint a Ljubljana utáni harmadik legnagyobb településnek számító Celje, közel a magyar határhoz. Bisztrót, várat, folyópartot ott is találunk, még nagyon utánajárni sem kell: elég az odafelé úton bekapcsolni a mobilnetet, és összeállítani a programot.
