Bár India igyekszik fenntartani annak a látszatát, hogy jók a kapcsolatai Kínával, a két ország közötti határvillongások jelzik, hogy ez csak a felszín. Ám nem csak területi viták akadnak a két állam között, gazdasági szempontból is mind nagyobb verseny alakulhat ki közöttük annál is inkább, mert a Nyugat és Peking közötti növekvő feszültségek, valamint az ellátási lánc problémái miatt mind több nyugati vállalat kíván teljesen vagy részben kivonulni Kínából. Ez pedig lehetőséget jelent India számára.
Egyelőre azonban még korai arról beszélni, hogy India lenne a nyugati cégek új ázsiai őshazája, a külföldi befektetők fő célpontja. Kétségtelen, hogy akadnak kedvező jelek. December elején a Világbank megerősítette, hogy India a többi feltörekvő piacnál jobban felkészült a globális gazdasági kihívások átvészelésére. A központi bankok szigorúbb monetáris politikája (kamatemelések), a rossz gazdasági kilátások, valamint az emelkedő árak és az infláció lassítják India gazdasági növekedését. Ugyanakkor, mint a Világbank megállapítja – elsősorban a kiterjedt belföldi piacnak és az ottani erőteljes keresletnek köszönhetően – mintegy hét százalékos gazdasági növekedést várható.
Ezzel az ország az egyik legjelentősebb gazdasági növekedéssel számolhat a világon.
Az indiai gazdaság kevésbé függ az amerikaitól. Megállapítások szerint ha az Egyesült Államokban egy százalékkal kisebb a GDP növekedése, az 0,4 százalékkal kevesebb növekedést eredményezne Indiában. A többi feltörekvő piacon azonban ez a szám majdnem négyszer magasabb, mintegy másfél százalékos. A Világbank mindenekelőtt azt igazolja, hogy India előrelépést ért el a pénzügyi ágazat jobb szabályozási keretének megteremtésében. Ugyanakkor a Washingtonban székelő pénzügyi intézmény, minden optimizmusa ellenére a honlapján megjelent elemzésében úgy látja, hogy még bőven van teendő.
Az tekintélyes brit üzleti magazin, az Economist már májusban feltette a kérdést egy cikkében, vajon most jött-e el a pillanat, hogy India kilépjen Kína árnyékából, és arra a következtetésre jutott: valószínűleg igen. Novemberben a Morgan Stanley befektetési bank Ázsiáért felelős vezető elemzője, Chetan Ahya hangsúlyozta, Újdelhi a következő tíz évben a globális növekedés egyötödét mondhatja magáénak.
Arvind Subramanian és Josh Felman azonban komoly akadályokat látnak, és nemrég a Foreign Affairs című lapban megjelent közös cikkükben komoly kétkedésüknek adtak hangot. Két elismert szakértőről van szó, Subramanian 2014 és 2018 között az indiai kormány gazdasági tanácsadójaként ténykedett, Felman pedig 2006 és 2008 között a Nemzetközi Valutaalap képviselője volt az országban. Három olyan területet jelöltek meg, amelyek jelenleg akadályt jelentenek India számára abban, hogy kihasználja a Kína nehézségei miatt kínálkozó lehetőséget. Először is, szerintük a beruházási kockázatok túl magasak: a külföldi befektetőknek különösen a politikai viszonyoktól kell tartaniuk, illetve attól, hogy az indiai hatóságok a gyakorlatban a hazai versenytársaknak kedveznek.
Az olyan nagy nevek, mint a Google, a Walmart, a Vodafone, a General Motors és az Amazon már megégették magukat, és a megfelelő tapasztalatok után nem bővítették, sőt csökkentették részvételüket, emlékeztetett írásában az ORF. Gondot jelent az is, állapítják meg a szakértők, hogy
India hatalmas ország ugyan, de a gazdasági teljesítmény szempontjából különösen fontos középosztály még mindig nagyon kicsi, a teljes lakosság mintegy 15 százalékát teszi ki.
Subramanian és Felman szerint az indiai kormány által tavaly indított termeléshez kötött ösztönző programnak (PLI), amelynek célja a termelés fellendítése számos ágazatban, alapvető gondokkal küzd. Ennek az az oka, hogy India a hazai ipari termelés erősítése érdekében magas vámokat vet ki az alkatrészekre. Sok ágazatban azonban a termékeket több száz vagy sok ezer alkatrészből rakják össze, amelyeket gyakorta több különböző országból szállítanak. Más szóval, India a jelenlegi normák szerint túlságosan protekcionista ahhoz, hogy a nemzetközi vállalatokat nagymértékben elcsábítsa Kínából.
Az ilyen akadályokat kiküszöbölendő szabadkereskedelmi megállapodásokat csak Ausztráliával és Szaúd-Arábiával kötöttek. Ehhez képest Vietnam 2010 óta tíz szabadkereskedelmi megállapodást kötött, többek között Kínával, az EU-val és az Egyesült Királysággal, emlékeztet az ORF.
A makrogazdasági kulcsadatok is a gazdasági fellendülés ellen szólnak: nem csak a külkereskedelmi hiány túl magas, hanem az infláció is, a folyó fizetési mérleg hiánya pedig mára a GDP négy százalékára emelkedett. Az Egyesült Államokon és Törökországon kívül ez a három mutató egyetlen más nagy gazdaságban sem ilyen rossz.
A magas államadósság miatt a költségvetés több mint 20 százalékát költik adósságszolgálatra - összehasonlításképpen: az USA-ban 2022-ben ez az arány nyolc százalék volt, Ausztriában pedig mindössze egy százalék. A jelenlegi magas, hétszázalékos növekedés is megtévesztő lehet: 2020-ban ugyanis az összes feltörekvő ország közül Indiában volt a legjelentősebb a termelés visszaesése.
Mindezek a tényezők együttesen jelenleg amellett szólnak, hogy India egyelőre nem lesz a kínai gazdaság lelassulásának nagy haszonélvezője. Subramanian és Felman szerint ugyanis: "A nemzetközi vállalatok számára Kína - és India - mellett elegendő alternatíva kínálkozik az USA-ba és Európába vagy más délkelet-ázsiai államokba történő áttelepüléssel.”
Áprilistól India a világ legnépesebb állama
Kína több száz éve a világ legnépesebb országa. Becslések szerint 1750-ben 225 millió ember élt itt, ami a világ népességének több mint egynegyedét jelentette. A mai India területén, amely akkor még nem volt politikailag egységes ország, nagyjából 200 millióan lehettek, ez a második helyet jelentette volna. 2023-ban azonban Újdelhi letaszítja a trónról Kínát. Az ENSZ becslése szerint India népessége április 14-én haladja majd meg Kína népességét, lakossága ekkor az előrejelzések szerint pontosan 1 425 775 850 fő lesz.
Ennek persze önmagában nincs nagy jelentősége, de idővel geopolitikai szempontból is egyre több kérdés vetődik majd fel. Újdelhi például firtatni kezdheti azt, miért nincs állandó helye az ENSZ Biztonsági Tanácsában, míg Kínának miért van. Bár Kína gazdasága közel hatszor nagyobb Indiáénál, de Újdelhi felzárkózását a növekvő népesség is segíti. India várhatóan 2050-ig a világ munkaképes korú (15-64 éves) népességének több mint egyhatodát adja majd.
Kína népessége ezzel szemben meredek csökkenés előtt áll. A munkaképes korú kínaiak száma egy évtizeddel ezelőtt érte el a csúcsot. Az ország átlagéletkora 2050-re 51 év lesz, 12 évvel magasabb, mint most, emlékeztet az Economist. Az idősödő Kínának keményebben kell majd dolgoznia, hogy megőrizze politikai és gazdasági befolyását.
Mindkét ország drákói intézkedéseket hozott a 20. században, hogy korlátozza népességének növekedését. Az 1959-61-es éhínség, amelyet Kína "nagy ugrásszerű fejlődése" okozott, nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a kommunista pártot meggyőzzék a népességnövekedés megfékezésének szükségességéről. Egy évtizeddel később Kína elindította a "később, tovább, kevesebb" kampányt, vagyis "későbbi házasságok, hosszabb időközök a gyermekvállalások között és kevesebb gyermek". Tim Dyson brit demográfus szerint ennek nagyobb hatása volt, mint az 1980-ban bevezetett „egyke politikának”: az 1960-as évek végén még egy nőre több mint hat gyermek jutott, ez azonban a hetvenes évek végére háromnál kevesebbre csökkent. Ez a leggyorsabb csökkenés a történelem folyamán.
Gazdasági tekintetben megérte a drasztikus intézkedéseket. Kína gazdasági csodája részben annak volt köszönhető, hogy az 1970-es évektől a 2000-es évek elejéig nőtt a munkaképes korú felnőttek aránya a gyermekekhez és az idősekhez képest. Mivel kevesebb gyermeket kellett ellátni, a szülők nagyobb összegeket tudtak fordítani gyermekük előmenetelének, oktatásának finanszírozására. Csakhogy ennek komoly demográfiai veszélyei vannak, s Peking most fizeti meg ennek az árát. A „nagy generáció”, amelynek nagy szerepe volt a kínai gazdasági csodában, nyugdíjba vonul, és függővé válik a mögötte következő, jóval kevésbé népes generációtól.
India kísérlete a termékenység csökkentésére kevésbé volt sikeres, mint Kínáé. Az 1950-es években elsőként vezette be országos szinten a családtervezést. A nyugati adományozók által ösztönzött tömeges sterilizációs kampányok mind nagyobb méreteket öltöttek, és az Indira Gandhi miniszterelnök által 1975-77-ben kihirdetett szükségállapot idején erőteljesebben hajtották végre. Fia, Szandzsaj irányítása alatt a kormány a férfiakat vazektómiás táborokba kényszerítette, fizetésük megvonása vagy állásuk elvesztése terhe mellett. A rendőrök a vasútállomásokon csípték el a sterilizációra szánt szegény férfiakat. Körülbelül 2000 férfi halt bele az embertelen kampányba, amely Gandhi választási veresége után ért véget. Mára egyébként India népességének növekedése is lelassult, de így is jóval magasabb Kínáénál.
