Tiborcz István;Jellinek Dániel;

Tiborcz István plázákat vett karácsony előtt

Míg mások ott vásárolnak be, a miniszterelnök veje inkább az egész épületet veszi meg. 

A BDPST Ingatlanforgalmazó és Beruházó Zrt. december 12-én megvásárolta Jellinek Dánieltől azt a Geraldton Invest Zrt-t., amely a székesfehérvári plázát is tulajdonolja - derül ki a 444.hu cikkéből. 

A tranzakcióval egyébként közösen osztoznak azon a GSZ-Monument Kft.-n, amihez olyan bevásárlóközpontok tartoznak, mint a Duna Pláza, a Corvin Pláza, a Győr Pláza és a Miskolc Pláza. 

A portfolióban benne van a K TRADING Energia Kft. nevű áramkereskedő cég is, ami 2021-ben egymilliárdos bevételt hozott. 

Jellinek Dániel és Tiborcz István rendszeresen üzletel egymással, hiszen a miniszterelnök veje vette meg tőle 2020-ban az Appenin-részvényeket, tavaly a Diófa Alapkezelőt, vagy éppen a Gellért Szállót. Feltűnő, hogy Tiborcz milyen hatalmas költekezésben van, ezért a 444.hu megkérdezte a BDPST Grouptól, hogy milyen forrásokból fedezték a decemberi plázavásárlásokat, azonban a cég az üzleti titokra hivatkozva meglehetősen szűkszavú választ adott. 

Mint írták, az akvizíciók finanszírozását saját forrásból, illetve banki finanszírozásból fedezték. Noha a BDPST 2021 tizenkét milliárdos profitot hozott össze, de ha hitel kellett, akkor azt a Mészáros Lőrinc-féle bankholdingtól kértek és jellemzően kaptak. A Válaszonline 2021-ben úgy számolt, a BDPST Group 60 milliárdos banki adósságállományából legalább 55 milliárd jött a felcsúti dollármilliomostól. 

Az Indotek Group szerint másképp van 

Cikkünk megjelenése után Jellinek Dániel cége azt közölte lapunknak megküldött tájékoztatásában, hogy a Geraldton Invest Zrt. értékesítése a Gellért Szálló eladásához kötődik, a tranzakciónak nem része más ingatlanelem. A GSZ-Monument Kft. - amelynek leányvállalatai tulajdonolják a Duna Plázát, a Corvin Plázát, a Győr Plázát és a Miskolc Plázát, valamint a K TRADING Energia Kft.-t - ugyanis cégjogi változások keretében kivásárlásra került a Geraldton Invest Zrt.-ből a Lindewitt Magántőkealap által, amely egy, az Indotek Group által kezelt és tulajdonolt magántőkealap. Hozzáteszik, hogy az Alba Bevásárlóközpont ugyancsak már korábban átkerült a szintén az Indotek Group érdekeltségébe tartozó Propertygenix Kft.-be, így a cikkben említett ingatlanelemek és a K TRADING Energia Kft. továbbra is kizárólag az Indotek Group tulajdonát képezi.”