A magyar filmgyártásnak van egy tehetséges, igen felkészült, igényes, megbízható alkotópárosa, Divinyi Réka forgatókönyvíró és Goda Krisztina rendező, akik lassan két évtizede bizonygatják, hogy ők a magyar film tehetséges, felkészült, igényes, megbízható alkotópárosa. De minél inkább meggyőznek arról, hogy ők a magyar film hú-hú-hú de profi duettje, annál jobban látszik az is, hogy minimumot hoznak ki magukból. De a témáikból mindenképp.
Goda és Divinyi legnagyobb erőssége talán a filmszerű elbeszélés. Nagyszerűen érzik a ritmust, hogy mikor kell kisebb vagy nagyobb fordulattal előrébb lendíteni a cselekményt. Nem engednek üresjáratot, kerülik a pszichologizálást. Hibátlanul szolgálja mindezt a képi világ, a látvány-gazdag belső terek, a plánozás, a színészválasztás. Ezek a filmek hagyják nézni magukat, nem késztetnek ásításra, jól telik velük az idő. Ami különösen nagy érték volt a 2000-es évek közepén, amikor a magyar film a népszerű műfajok közönségcsalogató feltámasztását igényelte, és sokan azt hitték, ehhez elég egy kis bohóckodás vagy a harmincas évek nagy sikereinek remake-je. Herendi Gábor és Goda Krisztina betörése a Valami Amerikával, illetve a Csak szex és más semmivel nagy minőségi ugrást jelentett, korszerű hangon szórakoztattak, a sikeres nemzetközi trendek felé mozdítva a hazai műfaji filmgyártást.
A női páros kifinomultabbnak tűnt, jómagam tőlük vártam izgalmasabb kibontakozást. Amit nem kérdőjelezett meg az sem, hogy a Szabadság, szerelem elkészítésénél semmi nem jutott eszükbe 1956-ról. Merthogy harminc éve senkinek nem jut eszébe semmi 1956-ról. De aztán a Kaméleon, majd egy adaptáció, a Veszettek és egy olasz vígjáték remake-je, a BÚÉK azt sugallta, Goda és alkotótársa nem keres mélységeket a történetekben. Ellenkezőleg, igyekeznek mindent addig egyszerűsíteni, amíg a legjobban bele nem illeszkedik az adott műfaji keretbe.
Ugyanezt a túlfényezett, vizsga-precíz professzionalizmust fedezhetjük fel legújabb munkájukban, minden értékével és hiányosságával együtt. Ezúttal Gárdonyi Géza műve, az Ida regénye került a hálójukba. Nem véletlenül, mert Divinyi Rékát már régóta foglalkoztatta a filmes feldolgozás. Olvashattuk, hogy többek között a mai romkomok (romantikus vígjátékok) korai mintáját látta az 1920-as regényben. Így aztán készült is belőle egy romkom. Se kevesebb, se több. Jó tempóban, kellemes, korfestő sárgasággal, kedves poénkákkal, boldog békeidős nagy- és kispolgári pompával, megfelelően karakteres színészekkel. Senki nem fogja elvitatni tőle a legjobb tévéfilmnek járó díjat, amelyet a tavalyi Magyar Mozgókép Fesztiválon kapott.
A regény műfaji trendbe operálása azonban túl komoly veszteségekkel járt. Nézzük, végignézzük, majd mégse hiszünk a szemünknek: Szép volt, jó volt, de csak ennyi volt? Akkor mi is volt ez? Egy kis semmi és más semmi? Igen, mert a filmszerű dramaturgia műszívet ültetett az eredeti helyére. A történet magja, hogy egy léha életű borkereskedő távol akarja tartani magától leányát, ezért jó hozományt ígérve újsághirdetés útján férjhez adja egy festőnek készülő újságíróhoz. A fiatalok fegyelmezetten tesznek eleget a szerződésnek, de aztán feltámad közöttük a szerelemféle. Gárdonyi regényének első felében mindent megtudunk a két főhős sorsáról, szándékairól, titkairól, jelleméről, így követjük aztán nyomon viselkedésüket, érzelmeik alakulását a furcsa szituációban. Mi úgy sejtjük, két nemes, egymáshoz illő lelket hozott össze az érdekházasság, akik azért nem tudnak egymásba szeretni, mert pénz, anyagi érdek, bizalmatlanság áll közéjük. A szerelemhez ki kell szabadulniuk a házasságból, egy hazug értékrendből. Ez így szép történet, csak nem biztos, hogy a szépsége filmszerű. 1974-es tévéfeldolgozása éppen az eredeti szerkezet hű követésébe lassult bele. Goda és Divinyi romantikus vígjátéka ezért az 1934-es adaptációhoz hasonlóan lineáris szerkezetre vált, és Idát helyezi a középpontba. Lényegében annak kell feltárulnia, ki is Csaba, a férj, mi kényszerítette az érdekházasságra. Így több tér nyílik a fordulatokra, kisebb mosolyogtató félreértésekre. A történet jól mesélhetővé alakul, csak éppen teljesen ellaposodik-pöttyösödik. A karakterek ugyanígy válnak kommersz toposzokká. A regényben Idát azért csapják ki az apácarendből, mert nem tart véteknek egy szerelmeslevelet, világi gondolatokat fogalmaz meg. Az új tévéfilmben – az 1934-es változathoz hasonlóan – magára vállalja, hogy ő kapta a levelet. Ez már tett, filmes dolog, csak éppen hiányzik belőle a dac, a felszakadó szabadságvágy. A legfájóbb mégis talán az agyonnapfényezett közegábrázolás, a hivalkodóan sok szép ruha, gazdag belső tér. A középosztályi lét vágyának gyermekversikéje.
Kulturális kártevésről persze nem beszélhetünk. Az új Ida regénye bizonyára sokaknak szerzett kellemes perceket, főleg az érzelmek karácsonyi melegre fűtése idején. Goda Krisztina és Divinyi Réka pedig talán egyszer még elmozdítja a profizmusát olyan irányba, amely Fábri Zoltánt vagy Makk Károlyt klasszikussá tette.
