felvásárlás;államadósság;Vodafone;Nagy Márton;4iG Nyrt;

660 milliárd forintért vásárolja meg a Vodafone-t a NER

Az elemző szerint rövid távon ebből nem sok haszna lesz az ügyfeleknek.

A NER-milliárdos Jászai Gellért ellenőrzése alatt álló 4iG Nyrt. bejelentette, hogy 660 milliárd forintért a cég és az magyar kormány megvásárolja a Vodafone Magyarország Zrt száz százalékát. A szerződést vasárnap írták alá a Vodafone Europe BV-vel, ennek értelmében a magyar Vodafone Magyarország Zrtt. 51 százaléka a a 4iG Nyrt. ellenőrzése alá kerül, míg a magyar állam 49 százalékos kisebbségi részesedést szerez.

Az ügy előzményeként egy vasárnap megjelent kormányrendeletből kiderült, hogy állami tulajdonban álló Magyar Fejlesztési Bank (MFB) legfeljebb 425 millió eurós hitelt (170 milliárd forintot) nyújt a tőzsdei cégnek, valamint az állam tulajdonában lévő Corvinus , hogy meg tudja vásárolni a távközlési vállalkozást. Magyarán a 4iG Nyrt önmagában képtelen lett volna a Vodafone-t megvenni. A felvásárlás költségeinek több mint felét az adófizetők állják, ennek ellenére a Jászai Gellért többségi tulajdonában lévő 4iG Nyrt. szerzi meg a cég irányítási jogát. Mivel sem a 2022-es sem a 2023-as költségvetésben nem számoltak a távközlési cég megvásárlásával, így az államra eső 323 milliárd forintnyi forrást is hitelfelvételből, vagyis  államadósság növeléséből tudja finanszírozni az Orbán-kormány.

Az eladósodás ellenére Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter az ügyletet bejelentő közleményében azt hangsúlyozta, hogy a cég kisebbségi részesedésnek megvásárlása „tovább erősíti hazánk szuverenitását". A miniszter szerint az akvizíció révén a hazai távközlési szektorban egy olyan magyar tulajdonú, piacvezető, nemzeti bajnok szerepet betöltő vállalatcsoport jön létre, amely a 21. századi digitális kihívásoknak is megfelelve hozzájárulhat az ország versenyképességének javításához. A tranzakció egyúttal hozzájárul a piaci verseny erősödéséhez, a költségek csökkenéséhez, a szolgáltatási színvonal további erősödéséhez – írta Nagy Márton.

A magyar távközlési piac közel felét jelenleg a német tulajdonú Magyar Telekom uralja, a mostani tranzakcióval pedig megnyílik a lehetősége annak, hogy a német cég egy komoly versenytársat kapjon, de ennek előnyeit még sokáig nem fogják érzékelni a fogyasztók – értékelte lapunknak a hétfőn bejelentett tranzakciót Gaál Gellért. A Concorde Értékpapír Zrt. vezető részvényelemzője elmondta, hogy az Mtelekom egyaránt erős pozíciókkal bír a vezetékes és a mobil szolgáltatási piacon.

Ugyanakkor a 4iG Nyrt. korábban megvásárolta a Digit, amely a vezetékes szegmensben (tv, internet, telefonszolgáltatás) erős, ehhez most megszerezték a Vodafone Magyarországot is. 

Alapvetően meglepetés volt a Vodafone felvásárlása, hisz a piac inkább arra számított, hogy a 4iG Nyrt. a harmadik mobilpiaci versenyzőt a Yettel Magyarországot akarja megszerezni, hiszen ebben 25 százalékos tulajdona van az Antenna Hungáriának, amely ma már szintén a 4iG Nyrt. többségi ellenőrzése alatt áll. A Concorde szakértője szerint hosszú folyamat lesz, amíg a két különböző üzleti- és vállalatai kultúrájú céget – a Digit és a Vodafone-t – egy vállalattá gyúrják össze, ehhez több év is szükséges is lehet.

Rövid távon nem várható, hogy erős árverseny alakuljon ki a mobil- illetve a távközlési piacon, ennek épp az ellenkezőjét látjuk: a nagy cégek sorra jelentik be áremeléseiket. Az elemző szerint mivel több száz milliárd forintos hitelt kellett a Vodafone megvásárláshoz viszonylag magas kamatok mellett felvenni, az áremelési nyomás fennmarad a következő időszakban is, annak érdekében, hogy az a cég kitermeltje a hitelek költségeit, emiatt a verseny intenzitása érdemben nem fog változni.

Gaál Gellért szerint a Vodafone és a Digi ügyfelei számíthatnak kedvezőbb ajánlatokra a következő hónapokban: az új cég arra fog törekedni, hogy a meglévő ügyfeleket minél inkább a céghez kösse.

Így a Vodafone-ügyfelek akciós vezetékes ajánlatokat, míg a meglévő Digi ügyfelek kedvezményes mobilelőfizetési ajánlatokat kaphatnak.

A jövő nagy kérdése a Yettel Magyarország sorsa. Nem lehet tudni, hogy bírja-e a versenyt a két nagyobb szereplővel szemben, ugyanakkor a Concorde elemzője arra nem számít, hogy a jelenleg háromszereplős mobilpiac kétszereplőssé válna, ugyanis az már jelentősen korlátozná a versenyt, emiatt ez nem kívánatos fejlemény lenne.

Az évtized legrosszabb üzlete?

Míg a kormány „nemzetstratégiai okokkal", a „szuverenitás növelésével” indokolta a 500 milliárd forintos állami kiadást (saját rész plusz MFB-hitelnyújtás), az ellenzéki pártok elutasítják azt. Az LMP szerint a Vodafone felvásárlása helyett az államnak inkább a pedagógusbérek emelésére kellene költenie.

Csárdi Antal frakcióvezető-helyettes a hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta: a tanárok jövedelmének 25 százalékos növelés 170 milliárd forintba kerülne. Ezzel szemben az idei költségvetésben erre a célra mindössze 68 milliárd forint szerepel, míg az telekommunikációs társaság 49 százalékának állami tulajdonba kerülése 323 milliárdos kiadást jelent a büdzsének.

Dávid Ferenc, a Demokratikus Koalíció képviselője, árnyékminisztere szerint az évtized legrosszabb üzletét kötötte meg az Orbán-kormány, amikor egy megélhetési válság, költségvetési megszorítások idején több száz milliárdot költ el a Vodafone felvásárlására. A képviselő szerint Vodafone megvásárlásával Orbán Viktor azért éget el több százmilliárd forintot a magyar emberek pénzéből, hogy fideszes milliárdosok kezébe játssza át a mobilcéget. Ahelyett, hogy egy megélhetési válságban rezsitámogatásra és benzinár-csökkentésre fordítanák az adóforintokat, inkább tovább gazdagítják az Orbánhoz közel álló üzletembereket – írta közleményében Dávid Ferenc.