- „Súlyos károkat okoz a Fidesz térhódítása a felsőoktatásban” – Interjú Pálinkás Józseffel

Az Európai Unió Tanácsa átmenetileg kizárta az uniós oktatási csere- és kutatási programokból azokat a magyarországi egyetemeket, amelyek nemrég alapítványi fenntartásba, s javarészt fideszes politikusok irányítása alá kerültek. A kormány szerint nincs nagy baj, mert az idei évre még adottak az uniós források, a többit meg majd megoldják. Tényleg nincs nagy baj?

Attól nem kell tartani, hogy holnaptól működésképtelenné válnak ezek az egyetemek, leállnak az érintett programok. Azokat a pénzeket, amelyeket tavaly vagy tavalyelőtt elnyertek, továbbra is folyósítják. A problémát a hosszú távú bizalom- és forrásvesztés jelenti. Ez a helyzet nagy mértékben ronthatja a renoménkat külföldön, akár már most is. A magyar egyetemeknek vannak külföldi partnereik, közös kutatások is zajlanak. Amíg a jogi helyzet bizonytalan, egy új kutatási pályázatban kétséges, hogy például egy német kutatócsoport egy magyar kutatócsoporttal együtt pályázik, mert az veszélybe sodorhatja a másik fél lehetőségeit, programjait is. Egy ilyen szintű bizalomvesztést pedig évekbe telhet újraépíteni, még akkor is, ha néhány hónap múlva megoldódik a helyzet.

El tudja képzelni, hogy az érintett alapítványi egyetemeket véglegesen kizárják ezekből a programokból?

Fizikusként azt mondom, persze, van véges valószínűsége, de ebbe bele sem szeretnék gondolni. Abban bízom, hogy lesz megoldás, ám attól tartok, a kormány makacssága, ez a hosszú ideje mutatott arrogáns, gőgös, a saját szerepüket túlértékelő magatartás gondot fog jelenteni, megy majd a huzavona értelmetlen dolgokon. Ugyanakkor tisztázzuk még az elején: a szóban forgó huszonegy egyetem nem alapítványi egyetem. Így nevezik őket, de valójában nem azok. Egyedül a Corvinus alapítványa kapott működő vagyont, aminek a hozamából lehetne működtetni az egyetemet. A többiek nem kaptak semmit a saját épületeiken kívül, esetleg néhány, senkinek sem kellő irodaházat, ami semmit nem hoz a konyhára. Például a Debreceni Egyetem csak úgy tud működni, ha továbbra is az állami költségvetésből kap pénzt. Ha nem kap, holnap bezár.

De ha mégis bekövetkezik az elképzelhetetlen, maguk az egyetemek találhatnak megoldást arra, hogy folytassák a programokat, akár saját költségvetésük terhére?

Szerintem nem. Ez nem csak a pénzről szól. Az Európa Tanács határozata alapján ezekkel az intézményekkel nem köthet új szerződést egyetlen európai szerv sem. Igaz, minden országban találékonyak az emberek, lehet találni kiskapukat. Például egy kutató, aki valamelyik érintett egyetemen tanít, valamint az Eötvös Loránd Kutatási Hálózatnak is a munkatársa, majd nem az egyetemen, hanem az ELKH-n keresztül nyújt be pályázatot. De idáig nem szabad eljutni, ez olyan helyzetbe hozná a magyar egyetemeket, amilyenben az 1990-es évek előtt voltak.

Az megoldást jelenthet, ha a politikusokat kizárják az egyetemi alapítványokból?

Erre is szükség van, de nem elegendő. Nemcsak azzal van a baj, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter vagy Varga Judit igazságügyi miniszter ott ül egy-egy egyetem kuratóriumában, esetleg még elnöke is egy ilyen testületnek, hanem súlyos rendszerhibák is vannak. Csak és kizárólag a kormány ostobasága, hogy nem hajlandók elfogadni: a tudományos világban az egyetemi kutatóintézeten belül döntenek a tudományos kutatásokról. Igaz, van nemzetközi példa arra, hogy az egyetemek törvényes működésének felügyeletét rábízzák valamilyen irányító testületre, amelyben nem kizárólag a tudomány képviselői vannak jelen, de a tagokat úgy kell kiválasztani, hogy hozzáértők, politikailag és a különböző lobbicsoportoktól függetlenek legyenek, az egyetemnek is legyen beleszólása a kiválasztásukba, és észszerű időre legyenek kinevezve. Az, hogy kineveznek az egyetemhez lényegében semmilyen módon nem kapcsolódó személyt úgy, hogy élete végéig meghatározó szerepet tölt be a döntéseknél, elfogadhatatlan. Ilyenre nincs példa Európában.

Lát esélyt arra, hogy ez változzon?

Komoly elmozdulásra nem látok esélyt, elsősorban azért, mert semmilyen szinten sincs autonóm oktatásirányítás, az egyetemeket jórészt önálló akarat nélküli emberek vezetik, akik nem szólnak, ha baj van, a miniszterelnöknek pedig olyan erős a befolyása minden területen, hogy ellehetetleníti a szakmaiságot. Egy olyan kultúrában élünk, ahol a szereplők nincsenek hozzászokva, nincsenek arra szocializálva, hogy autonóm személyek, nem mondják meg, hogy ne haragudj, neked nem kellene beleszólnod abba, hogy kit nevezhetnek ki egyetemi tanárnak vagy ki kapjon kutatási támogatásokat. Mindez abban is megjelenik, hogy Magyarország legutóbb összesen egy darab kutatási támogatást nyert el az Európai Kutatási Tanácstól, ami az egyik legnagyobb presztízsű támogatás, míg 2014-2016 között hat-nyolc esetben pályáztunk sikeresen. Ma már a lengyelek, szlovákok is megelőznek minket, mert náluk hagyják autonóm módon működni az intézményeket, valódi verseny van, nem pedig azt nézik, ki tud jobban törleszkedni a politikai szereplőkhöz.

A felsőoktatás mellett a közoktatás is hasonló problémákkal küzd, már ami a szakmai függetlenséget illeti. A Népszava számolt be arról is, hogy egy új teljesítményértékelő rendszert dolgoznak ki a pedagógusoknak, amivel évente vizsgálnák a tanárok munkájának eredményeit. Erről mit gondol?

Azt, hogy úgy abszurd, ahogy van. Még csak nem is új ötlet, a Belügyminisztériumban valaki elővette az államigazgatásban szokásos éves értékelést. Egy iskolában majd az igazgatónak kell méregetnie, melyik pedagógus milyen hosszú szoknyát hord? Ha nem elég hosszú, tíz ponttal kevesebbet kap? Vagy a pedagógusnak kellene elérnie, hogy a diákok X százalékának legyen nyelvvizsgája, miközben a rendszerszintű hiányosságok miatt a nyelvtudás leginkább attól függ manapság, hogy a szülők tudják-e magánórákra, nyelvtanfolyamra küldeni a gyereket? Nagyon sok jó programot lehetne indítani a közoktatásban, de megint csak a szervezeti kereteket kellene megteremteni. Néhány milliárd forintot kellene rászánni, de nem megy, miközben olyasmikre költünk, amiktől az embernek égnek áll a haja. De arra nincs pénz, hogy a gyerekek jobb oktatást kapjanak? Ez az állam elemi kötelessége lenne.

Miért van az, hogy az oktatás több mint egy évtizede a kormányzat “mostohagyereke”?

Azért, mert a miniszterelnököt egyáltalán nem érdekli az oktatás, ennek ellenére gyakran belebeszél, de nincs senki, aki azt mondja neki, hogy ez így nem jó. Nincs önálló szakmai autonómiája a közoktatás állami igazgatásának sem, nincs senki, aki felvázolna kormányzati szinten egy széles körben elfogadott intézkedési tervet. A döntések olyan mértékben egy személytől függenek, hogy az elháríthatatlanul rendszerhibákhoz vezet. Még a 2010-es évek elején én felhívtam a miniszterelnök figyelmét, ne lépjék meg ezt az extrém központosítást a tankerületekkel, mert nem fog működni. Mégis meglépték, mert a kormányfő köreiben senki más nem emelt szót ellene.

Orbán Viktorral tartja még a kapcsolatot?

Nem, 2018-ban találkoztam vele utoljára, de már 2016-2017-ben sem kérte a véleményemet. Sok kérdésben ellentétes volt az álláspontom más kormányzati szereplőkével, előfordult, hogy néha élesen fogalmaztam, ami miatt meg is sértődhetett.

Ennek tetejében a 2022-es parlamenti választásokon saját párttal, miniszterelnök-jelöltként is indult. A pártot aztán gyorsan feloszlatta. Már nincsenek politikai ambíciói?

Nincsenek. Én megtettem, ami tőlem tellett, úgy gondoltam, lehetne szerepe Magyarországon egy jobbközép pártnak, ám úgy tűnik, erre még sincs valós igény. Csatlakozni sem szeretnék semmilyen jelenlegi vagy megalakuló politikai szervezethez. Nagyon zavaros ma a magyar politikai térkép, csak azt látom, ellenzéki oldalon is mindenki arra törekszik, hogy néhány százalékos pártokból megéljenek, aztán a víz alatt rugdalják egymást a bizottsági helyekért, megy a veszekedés a pozíciókért, kik és miből részesüljenek, ki-be lépegetnek a pártokból attól függően, hol nagyobb az esély a túlélésre. Magyarországon ma csak az államtól kapott pénzen tud felépülni egy politikai párt, azért kapaszkodnak, küzdenek, ki kapjon több pénzt az állami költségvetésből. Erre nem lehet alapozni. Nekem erre már nincs időm, és ha szabad így mondani, „égetni” sem szeretném magam azzal, hogy ebben részt vegyek