Ha most a régi szobámban ülnék a Népszabi szerkesztőségében, akkor kitenném a falra. Elvileg ott azokat az idézeteket gyűjtöttük, amelyek munka közben keletkeztek, bődületes butaságok, a cikkírás mariana-árkai, amelyek a falon aranyköpésekké szelídültek, örök emlékeztető gyanánt, hogy elég egy kis oda nem figyelés, és a szavak máris kifognak rajtunk. Szóval odakerülne ez is: „Magyarországnak nemzeti érdeke, hogy okos diákjai legyenek”. Orbán Viktor mindezt annak kapcsán mondta, hogy az EU leállítaná a Fidesz által bekebelezett egyetemek Erasmus-programjának támogatását, magyarán nem kapnának pénzt arra érdemesek, hogy külföldön tanuljanak, kutassanak, világot lássanak. (Azóta kiderült, hogy mégis lesz pénz, mi álljuk inkább a cechet, mert ez okosabb – és rátartibb – megoldás, mint azon töprengeni, hogy mi is a probléma gyökere.)
De szinte mindegy is, hogy minek a kapcsán született a kijelentés, békeidőben amúgy is ordas közhelynek számítana, valaminek, amiről nem érdemes vitatkozni. Csakhogy nálunk nincsenek ilyen idők, és hosszú évek óta folyik egy nagyszabású kísérlet, hogy miként teremtsük meg az okosság nélküli értelmiséget, amely azért az alapfeladatokat gond nélkül ellátja: elmegy szavazni, tüntetés helyett békemenetel, az Aranybullát nézi Trónok harca gyanánt, Mészáros Lőrinc gondolatai adják a napi betevőjét, és szíve szerint úgy nézne ki, mint Németh Szilárd, némi Deutsch Tomis lazasággal.
Ez a kísérlet igen előre haladott állapotban van, az oktatás lassan már csak egy délibáb a nemzet égboltján, nemsokára már tanárok sem kellenek hozzá, NER komfort algoritmusok adagolják majd a tudást kék pirulák segítségével (még véletlenül sem a pirossal, ahogy a Mátrix lázadói teszik) és az ideális végzősök már nem is látnak ellentmondást, törést, döccenőt miniszterelnökünk kijelentése és a valóság között. A legszebb, hogy ez az újfajta értelmiség meg is lesz győződve a maga orbáni okosságáról, egy pillanatig sem kérdőjelezi meg, nem teszi vizsgálat tárgyává önnön tudását, ahogy más gyarló gondolkodók teszik fárasztó kétségbeeséssel nap mint nap. A kétely, ami máshol, másutt az értelem legfőbb nyersanyaga és felhajtóereje, az itt teljesen hiányzik, bosszantó mellékhatás, amit gyorsan ki is kell küszöbölni.
Ezért is természetes, hogy a netán felmerülő probléma megoldása sosem önvizsgálattal kezdődik, egyáltalán bármilyen vizsgálattal, hanem vagy ki kell tépni gyökeresen az egészet, vagy új, még lojálisabb programot írni hozzá, netán szervezni egy békemenettel egybekötött nemzeti konzultációt. Az okosság pompás díszleteiben élünk, annak tartalma helyett, és idő kérdése, hogy a kettő helyet cseréljen, és végeredményben az legyen okos, akire épp mondjuk. Az ügyeskedésnek, a látszatoknak amúgy is szép hagyománya van nálunk (lásd még: megoldjuk okosba’), nem is nagyon kell annyira magunk felé hajlítani a valóságot. Megéljük még, hogy nálunk a mesterséges intelligencia haptákban tanul majd új dolgokat, a természetes okosság pedig él és virul a romok között.