zsarolás;rab;vádemelés;kártyajáték;kényszerítés;Szegedi Fegyház és Börtön;életveszélyt okozó testi sértés;fizetség;

Kártyában elverte, ezért sok liter vizet itatott és moslékot etetett zárkatársával egy szegedi rab

A férfi addig kínozta a vele összezárt fogvatartottat, hogy az vízmérgezést kapott. Az agresszív rab brutális módszereiért több mint hat év elzárást kaphat.

Életveszélyt okozó testi sértés, zsarolás és kényszerítés bűntette miatt emelt vádat a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség az ellen a férfi ellen, aki fogvatartása során kártyázásra, és arra kényszerítette zárkatársát, hogy minden elvesztett parti után literszámra igyon vizet – áll az ügyészégi portálon olvasható közleményben.

A vádirat szerint a vádlott és a sértett egy zárkában töltötték letartóztatásukat a Szegedi Fegyház és Börtönben, és a cellában töltött idő 2021 szeptemberében vált rémálommá egyikük számára. Az erőszakos férfi szabályosan terrorizálta a társát, akit egyebek, válogatott „fenyítések” mellett rendszeresen ütött-vert.

A bántalmazottnak kártyáznia kellett a brutális rabbal, volt, hogy moslékot kellett ennie, de egy-egy vereség után nem a vesztes nadrágja volt a tét,  mint általában, hanem a vízivás. A rabtársnak azén november 8-án 8 litert kellett legurítania a torkán, ám jelezte, sőt könyörgött, hogy nem bírja, rosszul van, erre a vádlott bántalmazta, majd zsírt etetett vele.

A sértett rövid idő múlva rosszul lett, eszméletét vesztette, majd kórházba szállították, mert vízmérgezés miatt életveszélyes állapotba került. A vádlott mielőtt a sértettet elszállították, megfenyegette a többi zárkatársát, hogy hallgassanak a történtekről. A főügyészség azt indítványozza az ügyben eljáró Szegedi Törvényszéknek, hogy beismerése esetén a vádlottra 6 év 6 hónap szabadságvesztést szabjon ki.