Magyar Honvédség;Szalay-Bobrovniczky Kristóf;

2023-01-17 13:46:00

Megfiatalítja a hadsereget a kormány, Szalay-Bobrovniczky Kristóf az idősebbeket leszerelheti

Emellett érkezik a honvédelmi szolgálati juttatás, ami azonban nem lesz automatikus, a miniszter fogja külön-külön engedélyezni. 

A veszélyek korában a magyar kormány számára a legfontosabb a magyar emberek biztonsága. A modern katonai technológia beszerzésével párhuzamosan zajlik a haderő szervezeti átalakítása is. Ebben a munkában most korszakhatárhoz érkeztünk. A haderő személyi állományának is meg kell újulnia - mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a kedd reggel megtartott Évértékelő értekezleten, a Bálnában a tárca keddi közleménye szerint.

A miniszter közlése szerint annak érdekében, hogy a fiatalok előre léphessenek, szükség van a parancsnoki és tiszti állomány átalakítására. 

Ezért a mai Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet hatálya alá eső szervezeteknél szolgálatot teljesítő 

Az érinett állomány részére pedig a kormány bevezeti a honvédelmi szolgálati juttatást. Ennek alapja az utolsó illetmény 70 százaléka, amely az életkor és a nyugdíjkorhatár között még hátralévő évek száma szerint, évenként 2 százalékkal csökken. A honvédelmi szolgálati juttatás abban az esetben is teljes összegében megilleti az arra jogosultat az öregségi nyugdíj korhatár betöltéséig, ha mellette munkát vállal. 

Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta, hogy az új juttatási forma nem automatikus a rendelet hatálya alá esők számára, hanem egyénenkénti miniszteri döntéshez kötött. Ez a fiatalítási program a rendszerváltozás óta példátlanul előnyös módon, a több évtizedes katonai szolgálat kiemelten méltányos elismerése mellet nyit utat egy fiatal parancsnoki generáció felemelkedéséhez - zárul a tárca közleménye.