Magyarország;bizottság;lehallgatás;Pegasus;

2023-01-21 06:30:00

Magyarországra jönnek, Varga Juditot is meg akarják hallgatni a Pegasus-botrány tényfeltárói

A tervek szerint Varga Judit igazságügyi miniszterrel és Péterfalvi Attilával, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnökével is találkozni fog a Pegasus lehallgatási botrányok kivizsgálására megalakult európai parlamenti különbizottság (PEGA) február 20-21-én Magyarországra érkező küldöttsége – értesült a Népszava.

A delegáció előreláthatólag civil szervezetekkel, illetve a kémprogram által célba vett személyekkel is megbeszélést kíván folytatni látogatása során.

A különbizottság tényfeltárói a lehallgatási botrány által eddig érintett uniós tagállamok közül már jártak Lengyelországban, Görögországban és Cipruson, valamint felkeresték Izraelt, a Pegasust gyártó NSO cég székhelyét.

2021. júliusában került nyilvánosságra, hogy több mint 300 magyar – köztük politikai aktivisták, újságírók, ügyvédek, vállalkozók – telefonját törték fel a kémszoftverrel, a gyanú szerint törvénytelenül. A botrány kirobbanását követően a NAIH vizsgálatot indított, amely Péterfalvi Attila szerint nem tárt fel semmilyen illegális tevékenységet. Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságában az üggyel kapcsolatban elhangzott információkat 30 évre titkosították.

Az EP-s különbizottság jelentésének készítője, a holland liberális Sophie in’t Veld a grémium keddi ülésén fogja bemutatja az uniós intézményeknek és az érintett tagállamoknak szóló nem végleges ajánlásait. A magyarországi hatóságoknak javasolja, hogy állítsák helyre a független felügyeleti szerveket és hajtsák végre az Emberi Jogok Európai Bírósága által hozott ítéletet, amely megállapítja, hogy a NAIH nem képes ellátni a kémprogramok használatának független felügyeletét.