Európai Unió;Németország;Annalena Baerbock;orosz-ukrán háború;

2023-01-25 19:08:00

A német külügyminiszter kimondta, hogy az Európai Unió háborúban áll Oroszországgal

Először fordult elő, hogy egy EU- vagy éppenséggel NATO-tagállam vezető politikusa egyértelműen hadviselő félként határozza meg a mögötte álló szövetséget Oroszországgal szemben.

Oroszország ellen és nem egymás ellen vívunk háborút – jelentette ki Annalena Baerbock német külügyminiszter az Európa Tanácsban tartott szerdai beszédében a Die Welt szerint.

A német tárcavezető azt mondta, a legfontosabb, hogy „együtt csináljuk, és ne hibáztassuk egymást Európában”, mert az egymásra mutogatással csak Vlagyimir Putyin nyer. A katonai segély mellett Ukrajnának több humanitárius és pénzügyi támogatásra is szüksége van – tette hozzá.

Annalena Baerbock ezzel az utóbbi hetekben a berlini kormány hezitálásával kapcsolatos bírálatokra reagált az Ukrajnának nyújtandó Leopard 2-es harckocsi-támogatással kapcsolatban. Kijelentése azonban messze túlmutat ezen: először fordult ugyanis elő, hogy egy EU- vagy éppenséggel NATO-tagállam vezető politikusa egyértelműen hadviselő félként határozza meg a mögötte álló szövetséget Oroszországgal szemben. Boris Pistorius német védelmi miniszter két napja az ARD televíziónak még arról beszélt, fontos, hogy Németország ne legyen része a háborúnak. Korábban Joe Biden amerikai elnök részéről hangzott el olyan állítás, hogy Vlagyimir Putyint meg kell buktatni orosz vezetőként, később azonban a Fehér Ház korrigálta ezt a mondatot.

Mindezek fényében nem teljesen világos, hogy Annalena Baerbock tényleges hadviselő félként tekint-e Németországra - és az Európai Unióra -, vagy csak egy igen felelőtlen kijelentést tett, amely muníciót ad az orosz állami propagandának, amely szerint a fegyverszállítással a nyugati szövetség lényegében belép Ukrajna oldalán a háborúba.

Németország ma döntött hivatalosan arról, hogy Leopard 2 típusú támadó harckocsikat küld Ukrajnának. Nemrég Joe Biden amerikai elnök is egy hasonló bejelentéssel állt a nyilvánosság elé.