Zámbó Jimmy most éppen a róla készült sorozattal arat óriási sikert az országban. Pedig külön fizetni kell érte, hogy lássuk az RTL streaming oldalán. Sokak számára ez a szárnyalás éppolyan megfejthetetlen marad, mint az énekes kivételes népszerűsége. Pedig ha ráveszik magukat egy kis hátradőlésre, most sok mindenre ráérezhetnek, és még szégyenkezniük sem kell, hogy mivel töltik az időt. Igaz, sokszor fel fognak szisszenni, mert lesznek hamisságok, közhelyek, elcsúszott hangok, kihagyott helyzetek, de nem ezekre emlékeznek majd. Hanem az értékekre, amelyek dominálnak a produkcióban. Olyannyira, hogy kulturális, művészeti súlyt is adnak neki.
Ez történik bármilyen témával, bármilyen műfajban, bármilyen csatornán, ha az alkotók nagyon átgondolják, mit akarnak. Zomborácz Virág vezető forgatókönyvíró és Kovács Dániel Richárd főrendező ezt tette, ami merész döntéseket követelt, de így sikerült elkerülni a csapdákat és megnyílt az út a valóban izgalmas rétegek kibontása felé. Mindannyiunk óriási szerencséjére.
A Király lemond arról, hogy megfejtse Zámbó Jimmyt.
Nem érdekli, kicsoda is volt ő, mennyire volt tehetséges. Elfogadja és elfogadtatja a pálya alapvető tényeit: rendkívüli hang, érzelmesség, kivételes népszerűség. Ugyanígy a magánéleti szálakat sem cifrázza. A szirupos pszichologizálás elkerülését pontosan jelzi, hogy két, karakterében, alkatában eltérő színész alakítja az énekest: pályakezdő énjét Olasz Renátó, a befutott sztárt pedig Nagy Ervin. Maga a változás kap így hangsúlyt, a néző próbálhat megfejtést találni rá, de nem kell belegabalyodnia a lélektani folyamatba.
Így aztán az életrajzi darabok egyén-boncolgató unalma helyett a társadalmi perspektíva erősödik fel. A közegek, életterek, a rendszerváltás, a polgárosodó patriarchizmus dinamikája. Itt végre nem a Kádár-rendszer újabb leleplezéséről van szó, hanem egy társadalmi átalakulás folyamatáról. Nem erkölcsi ítélkezésről, hanem viszonyokról, amelyekbe beleformálódnak az emberek. Ha nem is új, de ritka érzékletes képet kapunk a kelet-európai provincializmusról, amelyben minden és mindenki igyekszik izzadva kialakítani a maga nagyvilági imázsát. Rendszerváltás előtt és után. A Casanova bár vezetőnőjétől az alvilági figurákon át a hatalmasokig. Én vagyok valaki! – üvölti minden frizura, smink, gesztus, hanglejtés, pillantás. Aminek a keserű karikírozását nagyon finoman oldják meg a színészek. Én vagyok valaki! – ez a cél, ez a lényeg. Ez köti össze a szocializmus könnyűzenéjén uralkodó Erdős Pétert az rendszerváltás utáni producerekkel, ízlésformáló újságírókkal. És sajnos a lecsúszottakkal is. Akik valahol az alsó-középosztályban, alatta vagy még lejjebb játsszák egymással a rendszerbe tagozódva ugyanezt a játékot. A sorozat egyik nagy erénye, hogy kritikus, de együttérző, társadalmi érzékenységre ösztönző képet ad egy fél-lumpen rétegről, ábrázolásánál nem áll meg a szociológiai szinten, hanem emberi mélységet teremt hozzá, amihez megtalálja a megfelelő karakterű színészeket.
A sorozat tehát nem Zámbó Jimmy köré épít fel egy társadalmi miliőt, hanem fordítva, egy jól kidolgozott, provinciális társadalmi miliőbe helyezi bele a maga Zámbó Jimmyjét.
Aki még jobban fölerősíti nyomasztó kicsinyességét. Ő is Király akar lenni, mutogatja, amit tud, hatalmaskodik azon, akin lehet, csinálja, amit itt kell. De van benne valami bizonytalanság, fel-feltörő visszarettenés. Nem látja tisztán a helyét ebben a közegben. Az elit sehogy sem fogadja be, miközben tömegek rajonganak érte. Békéljen meg a helyzettel, vagy küzdjön a nagyobb elismerésért? Kissé lefojtott, komplexusokkal terhelt narcizmusa önpusztító erővel vergődik a lelkében, sehogy sem talál harmonikus kitörési utat. Maradnak a kivagyi durvaság és a gyöngédség rapszodikusan egymásba kapaszkodó pózai.
Sok minden más is eszünkbe juthat még a sorozatot nézve. Mindenekelőtt azért, mert az alkotók fantasztikus színészegyüttest raktak össze. Akinek kétségei voltak az újabb generációk kvalitásai felől, most ámulhatnak. A Királyban teljes tarkaságában, pokoli erős kórusként szólal meg a mai magyar színészet. Három teljesítmény különösen megfogott. Schell Judit elképesztő érzékenységgel eleveníti meg idősebb korában Editet, Jimmy házastársát, aki mindvégig támasza volt, elviselve a patriarchális feleségszerep beszűkült életterét, a hűtlenséget, a bántalmazásokat. Minden rezdülésében ott gyűrődik a kétely, kitartásával kapcsolatban. Olasz Renátó játssza a fiatal, pályakezdő énekest, szerethetővé téve ellentmondásos, szorongó személyiségét. Nincs mese, jó nézni egy fiúsan kedves, jóképű, pozitív kisugárzású színészt. Nagy érték. Aki pedig a felfedezés erejével bűvöl el, az Bíró Panna Dominika. Jimmy fiatalkori szerelmét, Háfra Marit alakítja. Varázslatosan finom, üde szenvedéllyel, izgalmas, összetett, autonóm nőfigurát kibontva egy átlagcsajos külsőbe bújt táncosnőből. Egészen kivételes teljesítmény, ahogy átsugározza emberi mélységét, sokrétegűségét a sminkjén. Szóval, van itt sok királyság, királynőség!